Laura magabiztos léptekkel haladt a strand felé vezető utcán, lazán himbálta világítótorony-mintás táskáját és mosolygott a szembejövőkre.
Közben erősen összpontosított lépteire, nehogy a nyaralásra vett új papucsban elhasaljon és éppen a büfésornál várakozók előtt mutasson be kényszerleszállást az aszfalton. Az új táskát is tartania kellett, hogy ne úgy leffegjen, mint az elefánt füle. A mosolyt a görcsös igyekezet hegesztette az arcára.
Ki hitte, hogy ilyen megerőltető dolog az egyszemélyes nyaralás?
Hetekig győzködte magát, hogy képes lesz a nyári szabadság alatt egyedül elutazni a Balatonhoz. Megnézett kismillió szálláshelyet, még a térképen is végigjárta utcanézetben a környéket, és elképzelte, hogy egyedül sétálgat a hangulatos nyaralóházak között. Lefoglalt egy vendégházat, majd rögtön le is mondta. Ezt még kétszer eljátszotta, ekkor már szégyellte magát.
A vasútállomásra berobogó Tópart Intercity tülkölt egyet, és Laura kis híján egy autó elé esett. Igyekezett úgy tenni, mintha egy lesből támadó darázs miatt ugrott volna meg. Miközben széles mozdulatokkal hessegette a nem létező rovart, megérkezett a strand bejáratához. Laura biztosra vette, hogy a kapuban strázsáló idős asszony megvető tekintettel mérte végig.
Miért ne jöhetne egy harminc éves nő egyedül strandolni?
Hiába nyugtatta magát, Laura a szeme sarkából lépten-nyomon azt leste, nem nevetik-e ki, vagy nem figyelik-e szánakozó tekintetek. Bármennyire is be akarta bizonyítani, hogy egyedül is képes jól érezni magát, kénytelen volt beismerni, hogy abban reménykedik, a Balaton partján végre rátalál a szerelem. Az utcanézetben elképzelt barangolások is mindig azzal végződtek, hogy egy szálfatermetű szívtipró oldalán andalog a balzsamos tóparti naplementében.
Laura letelepedett a part mellett, a fűzfa közelében, ami negyed négy után már árnyékot fog nyújtani. Az előző két napon is itt táborozott, már egészen otthonosan érezte magát ezen a kis földdarabon. A strandtáskát a nap felőli oldalra állította, ennek árnyékában fog olvasni, és jótékonyan el is takarja majd a könyvet. Laura tudta, a pasik nem buknak a könyvmoly lányokra. Kibontotta a dobozos proseccót, amit idefele vásárolt a kisboltban, megigazította a szalmakalapját, egyik karjával megtámaszkodott a háta mögött, belekortyolt a még hideg, gyöngyöző italba és csábosan felhúzta egyik lábát. Legalábbis bízott benne, hogy testtartása elegánsan kihívó benyomást kelt.
Reménytelen ügy. Sehol egy szóló pasi.
Hallgatta a kövek közt kotyogó hullámokat, és eszébe jutott a tegnapi délután. A mólón sétált, amikor meglátott egy műanyag palackot a vízben. Laura tisztelte a természetet és imádta a Balatont. Lerúgta a papucsát, és nem törődve azzal, hogy megcsúszhat és nevetségessé válhat, kihalászta a palackot és bedobta a szemetesbe. Abban a pár pillanatban végre jól érezte magát.
Laura nézte a türkizkék vizet. Elhatározásra jutott.
Miért ne? Legalább egyszer legyek önmagam!
Ledobta a szalmakalapot, amitől dívás megjelenést remélt. Előhúzta a könyvet a rejtekhelyről, a dögös pózt félretéve hasra fordult és kényelembe helyezte magát. Időérzékét rögtön elvesztette, ahogy belemerült a norvég kisváros gyilkossági ügyeibe.
Nyivákolást hallott.
Körbepillantott, honnan jöhet a hang, de körülötte csak a nyaralókat látta a törölközőiken. A víz felől a fürdőzők zsivaja hallatszott.
Feltérdelt. Kölyökmacska himbálózott a vízen, kétségbeesetten próbált megkapaszkodni a köveken, és közben reményvesztetten sírdogált.
Laura habozás nélkül odaugrott, és egy nagyobb kövön megtámaszkodva kihalászta a kis jószágot. A törölközőjére fektette. A cica reszketett, menni sem bírt.
Árnyék vetült rájuk.
– Ó, hát megtaláltad?
Terepszínű fürdőnadrágos srác állt Laura előtt. Egy szőke kislány kezét fogta.
– Azt hittük, végleg elvesztettük Szimba urat – folytatta a férfi, és Laura csak most tudta feljebb emelni a tekintetét a domború mellkasról, ami eddig lekötötte a figyelmét.
– Kira el volt keseredve – mondta a férfi. Leguggolt és magához húzta a kislányt.
– Kis híján megfulladt – nyögte ki végre Laura, és próbálta letépni a tekintetét a fickó borostájáról.
– Szimba úr bírja a vizet – kacsintott rá a férfi, majd a kislányhoz fordult. – Időnként a mosógépbe is bekerül, igaz?
Kira bólogatott.
Laura a macskára pillantott. Ázott plüssállat hevert előtte a törölközőn.
Laura zavartan nyújtotta át a kislánynak, aki megköszönte és boldogan ölelte magához a játékcicát.
– Richárd vagyok – nyújtotta a kezét a férfi. – Megengeded, hogy ide telepedjünk melléd? Kira szülei elutaztak, ma én vigyázok rá. Nem engedhetjük, hogy még Szimba úr is meglépjen. Legalább együtt figyelünk rá.
Laura a plédje melletti szabad területre mutatott.
– Nahát, én is odavagyok a skandináv krimikért – bökött Laura könyvére Richárd.
Laura még mindig nem értette, mi történt az elmúlt percekben. Lehet, hogy a tűző nap és a prosecco tréfálta meg, de a lány inkább arra hajlott, egy tavi tündér jutalmazta meg egy varázslattal.
De mindegy is, gondolta, azzal rámosolygott Richárdra, és bemutatkozott.
Author: Dömötör László
Merítés-díj Top 10-es szerző Többkötetes író vagyok. Regényeim és novelláim a valóság és a képzelet határán egyensúlyoznak, ahol a fojtogató rejtélyek mellett a hangulatok ereje dominál. Történeteim védjegye a váratlan fordulat: nálam az olvasó az utolsó oldalig sem dőlhet hátra. Számomra a valóság csak a startvonal.