Abszurd drámában élünk.
Mindenki Godot-ra vár.
Én is.
Csak állok egy helyben.
És nézem, ahogy marionett bábuként játszunk az érzéseinkkel.
Addig kell szorítani, amíg el nem porlik,
Addig, amíg minden perce darabokra nem szakad,
Hogy a kezünkből végre minden porszemet kisöpörjön a szél.
Azt mondtam el kell engedni a közöttünk szálló madarat,
Én mégis addig szorítom,
Amíg már minden tolla a földet nem piszkolja.
Mocskos, hófehér érzések.
Ki vakítja a szemeim.
Beszélni akarok veled,
De ebben a drámában a szereplőink elbeszélnek egymás mellett.
Nem teljesen értem, mi is van a papíron,
Csak olvasom a szerepem.
Ismeretlen mondatok úsznak a szájaink között.
Már lassan este van,
Végezni akarok a drámánkkal,
Így hát a monológom átugorva,
Olvasom csak a te soraidat,
A szerzői utasításokat.
– El akarsz menni?
– Nem. De elfogok.
*nem mozdulunk*
Author: Nagy Sára Kata
Nagy Sára Kata vagyok, 19 éves. A művészet az életem, az éneklés, a zene, az írás, a fotózás, a rajzolás, a főzés-sütés. Egyik legkedveltebb időtöltésem a versek írása az éneklés mellett, mert ebben kiélhetem az érzésem és a kreativitásom. A szabad versekben találtam meg magam, bár több prózával és novellával próbálkoztam, de ezeket a műfajokat nem éreztem annyira közel. A verseimben több téma szokott megjelenni, de ezek közül a legtöbb a szerelmet dolgozza fel különbözőképpen, bár a körülöttem lévő diákvilág is belefonódik a műveimbe. Ha jobban meg szeretnél ismerni engem és a világom, csak, olvass bele az egyik versembe!