Nagyböjtök idején Gaján Vilmos népművelő, regegyűjtő barátommal kis falvak régi hagyományait kerestük a helyi bölcs öregek szavai nyomán. A tisztára meszelt „Pityókázó”, a kis korcsma adott otthont elsőre ezeknek a beszélgetéseknek a dombok közötti településen.
Ott üldögéltek a sokat látott ősz férfiak, csizmákba gyűrt, dolgos nadrágban, kockás ingben, báránybekecsben. Itt-ott fejbúbra tolt kalapok segítették a visszaemlékezést.
Ilyenkor egymás szavába vágtak, úgy tolultak fel nyelvükre a máig is fellelhető népszokások, elbújtatott történetek. Azután, ahogyan az már lenni szokott, a legidősebbek jutottak szóhoz. Füstbe burkolódzva, egy-egy kortyra megpihenve mesélni kezdtek. A többiek pedig hallgatták, néha bólongattak, görbe mutató ujjukkal megbökve kalapjukat.
Pajkos emberek ők máig. Már csak szóban, mégis élőn, színesen mondták el, hogy a faluban a lyányok és fiúk minden ünnepet, – amit lehetett – játékos ismerkedéssel, beszélgetéssel kötöttek össze.
Szinte mindenütt megjelent a faág, vessző, a víz, a tojás. A fa rügyből fakad, növekszik, kitartó, érték. A vessző több értelemmel bír. Kapcsolatot köt, vagy épp büntet. A víz, a keresztelés, az élet jelképe. A megtisztulásé. Nélkülözhetetlen. A tojás? Az átalakulás, az örök folyamat része, ahol a tárgynak látszó, törékeny formából igazi jövő sarjad. Egy új élet.
Még pár kortynyi gondolat után lassacskán előbukkantak a régi népszokások.
A sajbózásról esett az első szó. Az ifjak, a legények kisebb koszorúkat, karikákat fűztek, faragtak fából, vagy ágakból. Közben a többi férfi tüzet rakott, jó nagyot, majd amikor visszaparázslott, a fiatalok beledobták a fakarikát és egy bottal kipiszkálták, mielőtt teljesen meggyulladt volna.
A botot beledöfték, a karikát kiemelték és megpörgetve a várakozó lányok felé hajították, közben a kiszemelt lány nevét kiáltva.
Jókat mosolygott a hallgatóság, mi pedig kérdeztük: van-e még ilyen történetük?
Egy huncut pillantás, egy korty, egy szippantás és mondták:
A mancsozás! Ezt a lányok és fiúk együtt játszották. Golyókat gyúrtak, vagy fagolyókat hoztak. Magasra dobták őket és a mancsozó bottal el kellett találni a lehulló kis labdákat. Akinek tetszett egy lány, az szíves-örömest faragott egy cifra mancsozó botot és átadta neki ajándékba.
Mire Vilmos barátomnak és nekem is töltöttek egy helyi kesernyést, már elő is álltak a következő érdekességgel: Kedvelt esemény még a pilikézés! Három lány leguggol és köztük, köröttük énekelve, táncos léptekkel, az egész falun áthaladnak a lányok. A falu népe pedig büszkén nézi őket.
Ehhez igen hasonló a szederindázás:
Az összes legény és lány párban haladnak és egymás kezét fogják. A legelső pár egyszer csak megáll és kezükből kaput formázva alatta mind áthaladnak. Közben pedig vidáman énekelnek.
Ennek pedig a kapus játék lehet a népszokás párja:
A fiú-lány kezek alatt sétál át az éneklő csapat és elvonulnak a házak előtti padokon díszes ruhában üldögélő nagyszülők, idősebbek előtt, majd egyesével hazakísérik a lányokat.
-Van még ilyen játékos ünnep nálunk is! – szólt Vilmos barátom. A cickomozás:
Körben állnak az ifjak, énekelnek, majd a kör közepére pattan egy lány és behív egy fiút maga mellé, táncolni. Ez olyan hölgyválasz féle szokás, miközben dalolják a „Cickom-cickom, vagyon-e szép lányod?” – kezdetű éneket.
Bólogattak erre az öregek. Egyikőjük javasolta, hogy menjünk csak át a szomszédos településre bátran! Ott aztán lesz látnivaló! Fűzfavesszős, tojásos locsolkodás. Még beszélgettünk egy keveset, megköszöntük szépen a testnek és léleknek valókat, majd Vilmossal átmentünk a Pilis következő falujába, ahol ráleltünk egy kedves és különleges helyi ünneplésre.
Vilmos kérdezősködött, én fényképeztem ezt az érdekes eseményt.
A felnőttek kis színesre festett padokon üldögéltek. Beszélgettek, borozgattak szép, tiszta ruhában, kézzel készített népviseletben és vígan locsolkodtak is, amikor arra járt valamelyik szépasszony. Amint hangulatba jöttek, meglátogatták a falu összes hölgyét egy vidám húsvétolásra.
Az igazi különlegességet az ifjak között találtuk meg!
A fiúk duplán font fűzfavesszővel a kezükben kergették és játékosan meglegyintették a sokszoknyás, hímzett ruhás lányokat és közben a közeli kút kávája felé terelték őket. Ott már álltak és sorukra vártak a vízzel teli vödrök és az ifjak bizony felkaptak gyorsan egyet-egyet, majd a díszes ruhákban szaladó szépségekre zúdították a tartalmát.
A lányok nevetve futottak a fűben elhelyezett kis kosaraikhoz és a locsolóknak – amúgy illendőségből – egy-egy tojást adtak, mintegy kikosarazva őket. De aki tetszett nekik! Annak bizony kettőt is adtak! Színesre festettet, szépet! Azután elvonulhattak a fák alatti padokhoz beszélgetni, hiszen ők már megajándékozták egymást a bizalommal.
Így történt ez Húsvét napján egy kicsiny faluban, a Pilisben.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole
