Igazi tavaszi délután volt. Napfényben fürdött március első hete.
Autómmal a város felé igyekeztem. Alig volt forgalom. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne egyet kirándulni a közeli erdőben. A Budakeszi úton haladtam és az emelkedő végén már láttam a Szép Juhászné kanyarulatait, amikor a két út találkozásánál néhány villogó autóra lettem figyelmes. Lefékeztem.
Elől egy nagy, fekete terepjáró állt, mögötte a kíváncsiskodók sora és a szemben lévő sávban egy tűzoltókocsi piroslott. Négy-öt férfi tanakodott a terepjáró közelében, majd egyikőjük elővett egy kis nyeles forgalomirányító táblát és zöld oldalát felém fordította. Lassan elindultam.
A fekete dzsip mellé érve láttam, hogy egy óriási vaddisznó hever a kocsi orra előtt. Igazán nagy volt, szinte eltakarta a terepjáró elejét. Nem mozdult, csak feküdt a kerekeknél.
– Micsoda baleset! – gondoltam, majd a visszapillantott képet eltakarta a mögöttem érkező autók sora. Bekapcsoltam a rádiót. Pár perc múlva a hírekben bemondták, hogy baleset miatt lassul a forgalom a Budakeszi felé vezető úton. Mentő nem jött, személyi sérülés nem történt.
És akkor ki menti meg a vaddisznót? Csak elkábult? Vagy elpusztult? Ez nem derült ki a híradásból. Már vidám zene szólt. A közelgő Nőnap örömeiről beszéltek minden adón. A szerkesztők pedig bizonyára az újabb meghökkentő rémhíreket keresték még a neten a következő zeneszünet idejére.
Pénteken este beutaztam Bálintért az iskolába. A hazaúton elmeséltem neki az óriási vaddisznó történetét. A kanyarhoz érve nyoma sem látszott már a korábbi eseményeknek. Nem volt helyszínelő, nem voltak krétanyomok a földön. Vérnyomokat sem láttunk. Minden rendben volt. Lehet, hogy a vaddisznó túlélte a találkozást?
Szombaton kora reggel a napfény ébresztett minket.
– Menjünk a vadasparkba, jó? – mondtam Bálintnak, akivel többször jártunk már ott a rágcsálók, madarak és szarvasok között. Becsomagoltunk. Két hátizsák telt meg lámpákkal, kötelekkel, késekkel és némi elemózsiával. A parkba érve hamar megnéztük a játszadozó mókusokat, majd a kis házaik mellett tovább indultunk a terület belseje felé.
Nemrég eshetett, mert nagy volt a sár és az egyik traktorút hosszú mélyedésében egy kisebb tóra találtunk. Igazi fürdőhely, amolyan hollywoodi lábnyom-megőrző született az állatok számára.
Ahogy ott nézelődtünk, Bálint valamilyen zörgésre lett figyelmes. Megállított és csendben az út túlsó oldalára mutatott. Az erdő széle kisebb dombot formázott és rajta tíz pici, szeleburdi vadmalac rohangászott, turkált a sáros avarban.
– Lefotózom! – suttogtam halkan, amikor megjelent a malacmama! Megjelent, megállt és minket nézett. Szimatolt néhányat, majd, amikor a kis malacsereglet tovaszaladt, ő is moccant és eltűnt a fák között.
Ekkor észleltem valamit! Beljebb, jóval beljebb a sűrűben, mintha egy nagy, fekete árny futott volna a vadmalacok után.
Továbbindultunk. Figyeltük az aljnövényzet rezzenéseit. Igazából nem volt túl megnyugtató az a pár méter széles erdei uszoda védelme, amely a szemközti erdőszakaszt elválasztotta tőlünk. Nagy ívben a fák mögé kerültünk, hogy biztonságban, külön utakon járhassunk a malac-családtól. A derékig érő fűben egy kis gyalogútra lelve szép zöld tisztás hívogatott minket.
– Őzetető! – mutatott előre Bálint és valóban, egy ácsolt, náddal fedett nagy asztal várt minket, lábnyomokkal sűrűn körbe véve. A legutóbbi nagy szarvasbűvöléskor is hasonló tápot tettünk be a zsebeinkbe, de most nem vettünk belőle egy szemet sem. Ahogy a vadaspark felé fordultunk, az egyik bokor megzörrent. Majd még egy! Óvatosan lépdeltünk a távoli kerítés felé. Elkezdtünk fütyörészni és egyre hangosabban beszéltünk, hogy az a minket figyelő valami megtudja, mi nem félünk semmitől sem.
Az út kiszélesedett és a magas növényzet mögött már látszottak az állatmenhely szélső, szarvas lakta területei. Gyermekhangokat, kirándulók vidám zsivaját hozta felénk a tavaszi szél. Egészen megkönnyebbültünk már, amikor tőlünk 50-60 méternyire, hirtelen sok pici vadmalac futott át az úton. Vidáman pattogtak, visítoztak a bokrok lábainál. És ekkor megjelent mögöttük a malacmama!
Ránk nézett, kettőt-hármat lépett felénk és a hátán felborzolódott a szőr. A fejét emelgette, hogy jobb szagot fogjon és nagyon figyelt. Nem tűnt vidámnak, pedig hamarosan itt lesz a nőnap, ami neki is örömöket kell hogy hozzon! – gondoltam kissé izgatottan.
– Bálint! – mondtam halkan. Balra melletted van egy nagyobb fa. Felemellek az ágaira és aztán kapaszkodj, bármi történik, jó?
Én pedig nagyon lassan tolatni kezdtem. Kis lépésekkel haladtam hátrafelé és a közeli fákat figyeltem, hogy vajon melyikre tudnék felugrani jókora hátizsákommal együtt. Vagy inkább nélküle.
A nagy malacmama még engem vizslatott. Magasabbnak tűnt, mint korábban. Az egész hátán, a farkától a füléig felállt a szőr! Nem volt túl kedves az arca. Közben a csíkos hátú kismalacok eltűntek a bozótban. A mama utánuk pillantott, majd újra rám! Mintha valamin gondolkodott volna.
A távoli gyermekzsivaj lassan közelebb ért és a kerítéseknél megjelent egy embercsapat. A malacmama nagyot röffentett, simított egyet a hátán és a csemetéi után indult.
Ekkor ismét észrevettem azt a rejtélyes, óriási árnyat, amely eddig mozdulatlanul állt a bokrok között. Majd alig moccantak az ágak és az a nagy valami a malacmama irányába hangtalanul tovatűnt a sűrűben.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole