A MAGÁNHANGZÓK LÁZADÁSA
1.
Nem egy lázadás, felkelés vagy forradalom kezdődött kocsmában vagy kávéházban. Így történt a magánhangzók lázadásával is…
A és O a kocsmaasztalra könyökölve bámultak félig kiivott sörükre. Nehéz és savanyú volt a levegő, a dohányfüstöt vágni lehetett volna.
– Nagy dolgon töröm a fejem… – szólalt meg hosszú idő után A.
– Na ki vele, ne csigázz! – csillant föl O szeme, mely a sűrű füstben inkább ködlámpának látszott.
– Rendet teremtek! Elegem van az esélyegyenlőtlenség béklyójából!
– Mire gondolsz? – nézett O értetlenkedve.
– Te még sosem tetted föl magadnak a kérdést – hajolt közelebb O arcához A –, hogy a mássalhangzók milyen jogon élveznek nagyobb reprezentációt a magyar nyelvben, mint a magánhangzók?
A sör már kissé lassított O agyán, így csak nehezen fogta föl a kérdés értelmét. Azután így felelt:
– Mostanában nem… Régebben, még a gimiben beszélgettünk róla az irodalmi szakkörön. Bohó fiatalság…
– Nem! Nem! Tévedésben vagy! Miért kushadunk? Miért hunyunk szemet a fölött az igazságtalanság fölött, hogy átlagban 100 hang közül csak 42 magánhangzó, a többi mind mássalhangzó?! Milyen jogon van ez így, milyen alapon?!
– Így alakult… A természet rendje – vigyorgott O.
– Ne haragudj, nem értek veled egyet…! A rend azon áll, hogy ki rendez! Hát, én a kezembe veszem ezt a dolgot! Sztrájkolni fogunk! Lázadunk, forradalmat csinálunk! Tarts velem!
– Ketten nem megyünk semmire…
– E-vel már beszéltem. Még nem sikerült teljesen meggyőznöm, de ha ő is csatlakozik, hárman együtt már a magánhangzók használati gyakoriságának több mint 25%-át birtokoljuk!
Hosszú ideig ez volt az utolsó békés nap a hangzók országában…
2.
– Benne vagyok, de van két feltételem – mondta E a három magánhangzó részvételével szervezett titkos találkozón.
– Ki vele! – sürgette A.
– Továbbra is én élvezem a leggyakoribb előfordulást.
– Természetesen! Te az első, én a második, ahogy eddig. És melyik a második feltételed?
– Távoli rokonom, Ë, akit régen száműztek, hazatérhet és kap 3%-ot.
– 3%-ot??? Ë, a zárt e? De hát az annyi, mint amennyi most Á-nak van!
– Pontosan… De ha ez akkora probléma, csináljátok tovább nélkülem.
– Dehogyis, dehogyis, hova gondolsz, E barátom… – csikorgatta a fogát A. – Ezen csak nem fogunk összeveszni…
– És velem mi lesz? – vágott közbe O. – Engem jelenleg négy mássalhangzó is megelőz: N, T, L és M!
– Majd teszünk róla, ne aggódj! Törvényt hozunk, hogy mindig együtt hangozzál velük!
– Rendben! De akkor már most el is kezdhetjük: toörvényto hozunok, hogy moinodig együtto hanogozzak veloük!
– Nyugi, O pajtás! – csitította A. – Ezeket a dolgokat nem lehet csak így hóbelebanc módjára intézni! Szükséges a körültekintő előkészítés.
– Jó, de ne halogassuk sokáig! – morogta O. – Nem szeretnék két szék közt a pad alá esni…
3.
A Magánhangzók Rendkívüli Gyűlésén A előadta az E, A és O mint leggyakrabban használt magánhangzók által aláírt követelést, miszerint fele-fele arányban hangozzanak el magán- és mássalhangzók a magyar nyelvben. Feszült csend következett, majd A hozzátette:
– Rövid vitára bocsátom az elhangzottakat.
I kért szót, és szinte meg se várva, hogy megadják neki, fölpattant és belekezdett:
– Teljes mértékben támogatom E, A és O hangzótárs követelését! Javaslom, hogy állítsunk föl egy bizottságot, mely összegyűjti és szabatosan megfogalmazza érveinket! Mert hogy van jó pár…
– Egyet mondjon! – kiabált közbe Ö.
– Kedves Ö, már kérdésének feltevése is arcpirító! Jobban kellene ismernie, hogy honnan jövünk és kik vagyunk! Ne csodálkozzunk, ha elnyomnak minket, amikor saját vérünk sincsen tisztában ilyen alapvető igazságokkal…!
– Már ne haragudj, drága öcsém – szólt mosolyogva Í –, de eddig is jól megvoltunk mássalhangzó honfitársainkkal. Tökéletes szimbiózisban élünk, egymás nélkül teljesen zagyva lenne a nyelv.
– Te ne haragudj, kedves bátyám, de az akkor sem igazságos, hogy mi, szótagmag alkotására is képes hangzók ritkábban hangozzunk el, mint a szótagalkotásban csak kísérő szerepet betöltő mássalhangzók! Igazából már ez elegendő érv arra, hogy ne csak fele-fele, hanem fordított legyen az elhangzás aránya!
– Úgy van, brávó, bráááávó! – kiáltotta Á. – És gyorsan tegyük is hozzá, hogy amíg velünk szép zenei hang, zönge jön létre, a mássalhangzóknál csak zörej képződik. Fúj…!
Méltóságteljesen fölemelte kezét Ű, és komótosan így szólt:
– El kell kerülnünk az általánosításokat, mert rossz fényt vetnek amúgy nemes követelésünkre. A H ejtésénél nem is képződik zörej.
– Jellemző, hogy Ű hangzótárs fékezni próbálja lendületünket – vágott vissza Á. – Attól, hogy felső nyelvállású, még nem kellene fennhéjázva beszélnie, hiszen annyira alulreprezentált, hogy még a 0,2 %-ot sem éri el… Semmit nem veszíthet…!
– Maga beszél?! – kiáltott fel Ü, védve testvérét. – Hát maga a legalsó nyelvállású magánhangzó! Attól, hogy ennyire frusztrált, még nem kellene ez a nagy gyűlölködés!
– Oh, hagyjuk, kérem, a személyeskedést! – szólt közbe O. – Így nem megyünk semmire. Össze kell fognunk, ha győzni akarunk. Javaslom, hogy követelésünkben említsük meg szláv testvéreinket, akik még nálunk is csehebbül állnak! Legalább szolidáljunk velük, ha mást nem is tehetünk…
– Szerintem szavazzunk! – csapott az asztalra A. – Előterjesztem I hangzótárs javaslatát, miszerint állítsunk föl egy bizottságot, mely megfogalmazza és átadja követeléseinket a Mássalhangzók Tanácsának. – Ki szavaz rá? Tegye föl a kezét.
– Titkos szavazást követelek! – pattant fel É.
– A titkos szavazás a gyávák búvóhelye! – ordította A.
– Akkor részemről én befejeztem az egészet – hadarta É, és kiviharzott a teremből.
4.
Vészjósló este borult a vidékre… É éppen vacsoráját kavargatta a tűzhelyen, amikor kopogtattak. Alacsonyabbra vette a tüzet, levette főzőkötényét és ajtót nyitott.
Ó, Ő és Ú állt az ajtóban.
– Jó estét, hangzótárs – köszönt Ó.
– Jó estét… – válaszolt meglepődve É.
– Bejöhetünk egy rövid időre? – kérdezte Ó.
– Tessék csak, tessék… Foglaljanak helyet. Kávét vagy teát…
– Nem kérünk semmit – vágott közbe Ő. – Inkább csak maga üljön le.
É-t hirtelen nagyon rossz érzés fogta el… Leült, és még azt sem vette észre, hogy rángatni kezdi a gőz a lábas fedelét.
– Azt az információt kaptuk, hogy szokatlanul bensőséges viszonyt ápol S kisasszonnyal – kezdte Ó, miközben biccentett Ú-nak, hogy zárja el a tüzet.
– Bensőséges viszonyt…? Én? Hát ezt meg ki mondta?
– Az most nem lényeges. A tények magukért beszélnek.
– Miféle tények?!
– Csak nyugodtan, É hangzótárs… Az egyik leggyakoribb szó alkotásában működnek együtt.
– Az ésnek… – tette hozzá Ú fontoskodva.
– Az ésnek? Na és? De hát az I is a T-vel: ti. Vagy az A a Z-vel: az…!
– Ne terelje el a témát, hangzótárs! Az a lényeg, hogy mi most jól letartóztatjuk. Vegye a kabátját!
5.
A Mássalhangzók Tanácsa reggel 8-kor már teljes ltszámban ült a díszes tanácsterem nagy ovális asztala körül. N, az elnök felolvasta a magánhangzók egy órával korábban átadott követelseit.
A nemtetszs általános moraja szaladt vgig a Tanács tagjain. Amikor N befejezte a felolvasást, az asztalra dobta az iratot s csak ennyit krdezett:
– Most mit csináljunk ezekkel?
T kezbe temette fejt, összekócolta a haját, miközben halkan nyögve azt mondta:
– Ennyi hülyesget is rgen hallottam már! Mifle ötlet ez? 60%-40% a magánhangzók javára? Jó, hogy nem azt követelik, beszljünk csak magánhangzóval! Úgy hangozna, mintha mindenki idióta lenne!
– Pontosan – helyeselt L. – Továbbá az a követelsük, hogy lazítsunk a kt np közti kapcsolatokon s alakítsuk át országunk berendezkedst föderalista Unióvá… Micsoda eszement gondolat?! Már a neve abszurd: a magánhangzók mint vocalis s a mássalhangzók mint consonans Uniója „VC” nven…!
– Talán mgis tárgyalni kellene velük – mondta halkan P.
– Ugyan krem, flre ezzel a labiális defetizmussal! – ordította K, s leütötte P-t.
6.
S átment É börtönrácsainak rúdjai között „Réshang vagyok, hisz tudod” megjegyzéssel, megcsókolta É-t, és örökre eltűntek.
7.
A lázadás elkerülhetetlen volt. Vsznt z mr gy mk trtnt…
Author: Nyul-Donka Balázs
Nyul-Donka Balázs az Irodalmi Rádió szerzője. 1975-ben születtem Budapesten. Különös érzékenységet kaptam a Jóistentől a művészetek iránt. Szeretek írni, olvasni, énekelni, rajzolni, festeni. Hosszú perceket képes vagyok elálldogálni egy festmény vagy egy szobor előtt. Hálás vagyok azért a kegyelemért, hogy kaptam egy csipetnyi tehetséget. A művészi önkifejezés lehetősége olyan adomány az emberi lélek számára, amellyel a valóság egészen egyedi és különleges módon ragadható meg. Együtt jár alkotó és befogadó a tökéletesedés útján…