Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
A mezőn sétálva (ViLLaneLLE) Mezítláb sétálok a harmatgyöngyös fűben, Arcomat a szellő kedvesen simogatja, Talpam elmerül a pitypang bársonyos kelyhében. Felettem a végtelen
Mélyszegénység A mélyszegénység sötét fogságában Gyötrődnek sokan szerte a világban. Nem vágynak kincsre, mesés palotára, Csak ételre a család asztalára. Aprópénzt számolnak reszkető
Búcsú nélkül mentél el A viharok vad szeszélye, Földi ruhád nem kímélte. Zabolátlan éles karma, Ronggyá tépte, szétszaggatta. Az ifjú hév, mely úgy hajtott, Megfáradva
Örömmel élni Édenkert az életem. A kezemben egy alma mosolyra fakad, Megérint egy csoda, a szelíd öröm a lelkemből ki nem apad. Nincs palotám, kincsem,
Éji árnyak karja átölel, Hívásomra csak a szél felel. Hegyeken repkedő félelem Lök szakadékba reményeket. Testem-lelkem meleg szóra vágy, Körbevon kenyérillatú láng, Lobog, áttáncol az
Pcsolinszky Kitty Délibáb Lángoló kandallónál vacogva, sőt dermedten ülök. Szendergek, hallgatom, szerintük folyton mindent s mindenkit gyűlölök. A szégyenek mellett éhezve keltem! És
