A majdnem elveszett gyerek

Mikor jön már ez a gyerek? – türelmetlenkedett anyám a munkahelyén. A kirándulásra vitt gyerekek épp akkor léptek be a nyomda ajtaján, ahol anyám abban az időben dolgozott.

Ó, végre ott jönnek – mondta kolleganőjének megkönnyebbülve. Majd várt, nézte a gyereksereget, mikor kerülök végre én is elő. De nem voltam sehol. Ekkor teljesen kétségbe esett. Szinte magán kívül kiabálva kérdezte a felügyelő tanárokat, hogy hol vagyok? Ők is rettenetesen megijedtek, mivel nekik is csak akkor tűnt fel, hogy egy gyerek hiányzik. Ők úgy emlékeztek, hogy a buszról minden gyerek leszállt. Már épp hívni akarták a rendőrséget, hogy keressenek meg.

Mivel a nők közül sokan dolgoztak már a 60-as években, különböző szervezetek igyekeztek a gyerekek nyári felügyeletéről gondoskodni. Anyám munkahelyén is szerveztek gyerekfelügyeletet, melynek keretében kirándulni vitték a gyerekeket a Budai hegyekbe, ahol további megfelelő személyzet gondoskodott a gyerekek ellátásáról, ebédet adtak, különböző játékokat szerveztek számukra. Ez bentlakásos intézmény volt, nyári tábor, mivel vidéki gyerekeket is fogadtak, de napközi jelleggel pesti gyerekeket is vittek oda. Vasárnap szüleimmel hármasban el is mentünk megnézni a helyet. Ők itt nyomatékosan elmondták a felügyelő tanároknak, hogy én még kicsi vagyok, még nem jártam iskolába, és kérték, hogy rám majd fokozottan figyeljenek. Nekem nagyon megtetszett a hely. Végre nem a lakásban kell egész nap lennem egy idős nénire bízva, aki csak néha vitt el egy-egy közeli játszótérre. A néni gyerekfelügyeletet vállalt, mivel ő már nem akart elmenni dolgozni, ahogy azt a fiatalabbak megtették az ötvenes, hatvanas években, de azért mégis szüksége volt valami kereseti lehetőségre. A néni nem csak rám vigyázott, hanem kicsit a háztartásba is besegített, főzött, ebédet adott nekem, kicsit foglalkozott velem, hiszen szüleim egész nap dolgoztak. Abban az időben sok idősebb nő jutott így munkalehetőséghez.

Másnap szépen el is mentem anyámmal a munkahelyére, ahol két tanárnő, egy fiatalabb enyhén molett barna hajú, a másik idősebb, szintén molett, de szőke hajú, kíséretében normál pesti BKV-s busszal mentünk a gyerektáborba. Mindketten általános iskolában tanítottak és ez volt a nyári különmunkájuk. Úgy húszan lehettünk. Nem volt gond, hogy melyik megállónál kell leszállni, mivel a végállomásig mentünk.

A nap ragyogóan telt, gyönyörű idő volt. Játszottunk, szaladgáltunk egész nap. Istenien jól éreztem magam. Szaladgáltam a szép zöldfüves hegyoldalban, ahol nagy terület volt elkülönítve a tábor számára. A kerítésen túl nagy erdőség volt, de belül volt néhány szép nagy fa, mely árnyékot adott a verőfényes napsütésben. Sokat hintáztam, amit felnőtt koromban is imádtam. Énekeltem és körjátékot játszottam a lányokkal. Az ebéd is kint volt, ami nagyon ízlett. Élveztem, hogy délután nem kellett lefeküdni aludni, bár kicsit elfáradtam. De nagyok közt voltam, így ez itt nem volt szokás.

Délután elérkezett a hazamenetel ideje. Rendben felszálltunk a városi kék buszra, az összes, közel húsz gyerek. Kezdetben viszonylag közel álltunk egymáshoz, de ahogy jöttek a megállók, egyre több utas szállt fel a buszra. Ezért kicsit szétszóródtunk. Előttem lett egy üres ülőhely, ahová leültem. Azt hittem, hogy az előttem lévő ülésen ülő szőke hajú nő az egyik tanárnő. Ezért nem is igazán figyeltem, mivel azt gondoltam, úgyis látom, ha elkezd készülődni a leszálláshoz. Majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nem hallom az addig megszokott gyerekzsivajt körülöttem. Mintegy rosszat sejtve megkérdeztem az előttem ülő nőt, hogy mikor szállunk le? Mire ő azt mondta, de hiszen a gyerekcsoport már leszállt. Ekkor egy magas, testes, barna hajú férfi, aki épp leszálláshoz készült, ajánlotta, hogy elvisz a legközelebbi rendőrhöz. Abban az időben még elég sok forgalomirányító rendőr volt Pesten. Az utas átadott a rendőrnek, aki megkérdezte a nevemet. Szerencsére apám ragaszkodott hozzá, hogy tanuljam meg rendesen a nevemet, hol lakom, kik a szüleim, és hol dolgoznak. És én mindezt el tudtam mondani a rendőrnek, sőt azt is, anyám hol vár rám. Így mire anyám a telefonhoz készült, már hangosan kiabálták is neki a kolleganői, hogy megvan a gyerek, itt hozza egy rendőr.

Az első szavam édesanyámhoz rögtön az volt, hogy apának ne mondjuk meg, mert szeretnék még máskor is elmenni a hegyre. De persze nem lehetett. Így továbbra is a lakásban vártam a szüleimet az idős néni felügyelete alatt, míg ők hazajöttek a munkából.

 

 

Radnóti Katalin
Author: Radnóti Katalin

Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Csacsogsz, vers

Csacsogsz Megláttalak, megszerettelek közben csacsogsz, csacsogsz Összeházasodtunk közben csacsogsz, csacsogsz Gyerekeink lettek közben csacsogsz, csacsogsz Megöregedtünk közben csacsogsz, csacsogsz Meghaltál Már nem szólsz Bárcsak csacsognál,

Teljes bejegyzés »

Szegényember gazdag ember

A pécsi buszvégállomás egy igazán gondosan szervezett utasváró hely volt. A takarítók, pénztárosok, sofőrök már láttak sok-sok örömet, gondot, székeken alvókat, bőröndöket ölelőket, vágyakozókat, emlékkeresőket

Teljes bejegyzés »

Mákos guba ünneplőben

Minden családnak megvannak a saját tradicionális ételei az év minden jeles eseményére, legyen ez egy bizonyos módon elkészített húsleves, vagy a bundás kenyér édesen, kalácsból.

Teljes bejegyzés »

Nyár után

Edit Szabó : Nyár után „Mintha semmi se változott volna, ” őszi napsugár fénye ragyogtat magas fák tetejéből az útra szórja sugarát,mintha nyár dúlna. Követik

Teljes bejegyzés »

Csilingelő csengők.

Csilingelő csengők. Csilingelő csengők, úton van már, a messzi sarkvidékről indult hozzátok. Csillagok között az égen, rénszarvasok húzta szánját látjátok. Hófehér a haja és a

Teljes bejegyzés »

A jelen (7)

A jelen… Ide figyelj, Te pici lány! Elmesélek neked egy történetet. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor a Nagyapád és a Nagymamád még fiatal volt, a jeles

Teljes bejegyzés »