A szóról, a hitről, a falakról olvastam egyszer.
Most továbbadom rendbe szedve, szeretettel.
Legyen ez egy népmese, szálljon szájról szájra,
hogy igazi ünnepet hozzon a világba.
Ha majd mindenki érzi és teszi, amit vall,
akkor lesz a csoda. Leomlik a fal.
Régi történetben két beteg ember
csendben fekszik egy kórteremben,
és két ágy. Rajta sok soványka csont
és vágy, hogy a gyógymód mindent megold.
Az egyik mocorog, ágya ropog alatta.
Már a hetvenet is elhaladta. Élni akar!
Még mozog, felül. Alatta szúrós matrac terül.
Ő az ablak alatt, a másik távol maradt
a szoba végében. Nem mozdul, fekszik békében,
mint egy halott. Az idő előre haladott
és délután beszéltek a nyárról, a napokról,
a családról, sok halottról és lassan
barátság-féle szövődött, ahogy halkan
az ablak alatt, a vékony ember ülve maradt.
Mondta, mondta, amire a másik vágyott:
lefestette a kinti világot.
Amit láttatott, az volt a fény,
a fogyó remény hű társa,
a szó varázsa. A hallgató már várta,
ahogy eljön a délután a kövér nappal
és csak várta áhítattal öt után a meséket.
Csukott szemmel itta be az egészet,
mit a sovány halkan neki színezett.
A vadkacsákat a tavon, a virágokat,
a ködmámorban kószáló szerelmespárokat,
az önfeledten játszó gyerekeket.
Az egyik délután ismét, úgy öt után,
a mesélő tarka karneválról beszélt.
Elmondta, hogy már sokat megélt,
de ilyen szárnyaló ruhákat, ennyi boldogságot,
ezernyi pompás virágot ő még sosem látott.
Elmondta, hogy gyönyörűen süt a nap.
Hogy a fák levelei, mint inganak, rezegnek,
és látja erdejét a csepp gyerek-kezeknek,
kik vidáman integetnek és miként csillognak
az aranyló fúvós hangszerek.
Így teltek a hetek.
A mozdulatlan hallgatott, a sovány beszélt.
Aztán a csendes ember meghallotta egyszer,
hogy nővérek jönnek. Halkan, tisztelettel.
Figyelte a suttogást, a beszélgetést
és megtudta, hogy a sovány ember
az életből éjjel, álmában ment el.
A mozdulatlan pár napig bírta türelemmel,
majd szépen kérte: tegyék őt át a mesélő helyére
az ablak alá, a másik ágyra. Egyre nőtt a vágya,
hogy ő is kipillantson a kinti világra,
és erejét összeszedve felemelkedett.
Arccal kifelé fordult és úgy is maradt!
Döbbenten látta a kopott tűzfalat.
A nővér elmondta, hogy vak volt a holt ember,
lelkével álmodott hitet, fényt, szeretettel.
Ez a szó hatalma! Egy csodálatos ajándék.
Valósággá vált a szándék.
Mielőtt elment a hosszú útra,
még átvezette társát a falon túlra.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole