A csodaláda
Még óvodás voltam, de már azt hittem, mindent tudok az életről.
Bátran be is mentem abba a szürke, nagy épületbe, ahonnan vidám gyerekzsivaj szűrődött ki. Igazából édesanyám vitt erre az első alkalomra, hogy hozzászokjak a sok új dologhoz. Így kérte a Dadus, és persze Klári néni, a kedvenc óvó nénink is.
Milliónyi ismeretlen játék, tejbegríz és kakaó illatok varázsoltak el, no meg egy különleges, vaspántos csodaláda, ami az előszobában terpeszkedett.
Átöltöztem szép, tiszta játszókámba és bementem.
Kis csönd támadt. Mindenki rám figyelt, én pedig szemlesütve csak a parkettát bámultam, ami kikandikált a zöld műanyag alól. Zöld volt a fal, tán már az arcom is zavaromban, amikor kedvesen az egyik asztalhoz hívtak. Üljek le közéjük és játsszak velük! – mondták. Az egyik szomszédom éppen várat épített az asztalon. Szeplős, copfos kislány volt, velem egykorú. Egy magasra nőtt fiú, Döme is ott ült és egy pici lány, Egérke.
Klári néni bemutatott engem a többieknek.
Közölte, hogy Miki vagyok és szilva a jelem. Erre nagy nevetés támadt, amit elsőre nem értettem meg. Majd így szólt:
– Na gyerekek, most kérdezz-feleleket játszunk! Ki kezdi?
– Én, én – kiabálta a Copfos és már kérdezte is: tudjátok, hogy hogyan születik egy kisbaba? Mert én igen! És nagy büszkén körülnézett.
Egérke rögtön válaszolt neki:
– A gólya hozza! Tudom, apuék mesélték!
– Ááá, ne butáskodj! – szólt a kis szeplős. A baba mindig a mama pocakjában van, csak te nem tudod, mert benne voltál. Ezért nem láttad. És különben is, nekem van egy nővérem és ő elmondott mindent.
– Lehetetlen! – vitázott a velem szemben ülő nagynövésű Döme:
– Mindenki tudja, hogy csak a farkasnak van akkora hasa, hogy egy ilyen nagy gyerek, mint én, beleférjen. Ugye, Klári néni?
– Az én mamám olyan vékony, hogy már egy megevett zsemle is meglátszik benne! – közölte Egérke. Az én anyukám pici és kedves, nem növeszt nagy fogat, nagy pocakot, ezért a gólya hozza a babát!
Klári néni mosolygott és kedvesen azt mondta:
– Gyerekek, most nyissátok ki a nagy mesekönyvet, amiből olvasni szoktam nektek és nézzétek meg a zsiráf családot, a medvéket és persze az elefántokat! Gondoljátok, hogy őket elbírná a gólya?
– Hát akkor hogyan? – kérdezte Egérke.
– Erről majd később fogunk beszélni. – mondta Klári néni. Gondoljátok azt, hogy a mamátok pocakjába beköltözik egy mini-baba és a szeretet. Abból születik meg minden gyerek. Ezután egy másik kérdést tett fel:
– Nálatok járt már a Mikulás?
Még mielőtt bárki válaszolhatott volna, egy furcsa hangot lehetett hallani a sarokból. Mindenki a pufók Petikére nézett.
-Klári néni, bocsánat! Csak büfögött a fenekem! – mondta elpirulva.
Na erre a Dadus, a Mosolygós szakácsnő és Klári néni nagyot kacagtak, de mi már egymás szavába vágtunk, hogy elmondhassuk, hogy nálunk bizony már járt a Télapó.
-Nagyon izgalmas volt! – kezdte Szeplőske. Apukám térdén ültem és nagyon vártam, hogy jöjjön a Télapó, mert jó voltam, segítettem takarítani és virágot öntözni. Még három csizmát is kitettem az ablakba, hátha megtömi a Mikulás.
A negyediket nem vittem oda, mert elfelejtettem megtisztítani. Hét óra volt, és nálunk mindig ilyenkor érkezik a Télapó és a meglepetés.
Ott ülünk, várakozunk, amikor hirtelen elsötétült a szoba.
Egy kis nyikorgást hallottam a konyhából, de az csak az anyukám lehetett. Hókiflit sütött nekünk.
Amikor elénekeltük, hogy hull a pelyhes fehér hó, egy újabb nyikorgást hallottam. Felkapcsolódott a lámpa. Anyukám állt az ajtóban és egy kockás konyharuhába törölgette a kezét.
– Megnézted már a csizmákat az ablakban? – kérdezte kíváncsian.
– Még nem! – válaszoltam és gyorsan az erkélyhez futottam. Nem hiszitek el, tele voltak a csizmáim naranccsal és csokoládéval! Volt közöttük egy aranyszínű virgács is.
A Mikulást sajnos már nem láttam.
Egérke nyújtózkodott és pirosló arccal jelezte, hogy ő tudja az igazat.
– Amikor nálunk este lett, hallottam, hogy a lépcsőházban jön felfelé a Télapó! – mondta. Eléfutottam, nyakába csimpaszkodtam és kaptam tőle egy nagy csomagot. Megpusziltam az arcát. A hófehér bajusza kicsit elmozdult és mintha a szomszéd Pista bácsit láttam volna mögötte. Ugye, hogy van Mikulás, Mosolygó néni?
– Bizony van! Ha az igazi Télapó nem ér rá, akkor más helyettesíti. Ti is szívesen lennétek Mikulások?
– Igeeeen! – kiabáltuk egyszerre.
– Ennek örülök! – mondta Mosolygó néni.
-Gyerekek! Nálatok milyen lesz a karácsony? – kérdezte Klári néni.
A nyakigláb Döme rögtön fellelkesült.
-Nálunk úgy kezdődik az ünnep, hogy a szüleim boltról boltra rohangásznak, otthon pedig sütnek-főznek. Én rajzolok valami szépet édesanyámnak és édesapámnak, a nagyiéknak és a barátaimnak. A szüleim azt mondták, hogy mi is ajándékozzunk! Ne csak várjuk a meglepetést. Adni tényleg jó. Nagypapa mindig boldog, amikor rajzot kap tőlem.
– Értem! – szólt Klári néni. Mondd tovább bátran!
Este a szüleim mesélnek a kis Jézusról és az angyalokról.
Nagyapával együtt még énekelni is szoktak. Ilyenkor csak a gyertyák égnek nálunk. Ülünk és várunk, hogy legyen fenyőfánk.
A szomszédunk erkélyén már láttam egy karácsonyfát a hidegben. Arra gondoltam, hogy ők nem voltak olyan jók, mint én és talán nem kapnak meglepetést. Ezért szereztek maguknak.
-Értem! – mondta Klári néni. Mesélj tovább!
-Mi nem vettünk fenyőfát, de én bíztam benne, hogy lesz nekünk is. Egyszer csak csengettyűszóra riadtam fel nagyapó énekéből és hihetetlen, de ott állt a szobánkban egy gyönyörű, csillogó fenyő! Rajta gömbök, díszek, szaloncukrok és alatta színes csomagok. Kibontottam egyet és a régóta vágyott nagy mesekönyv volt benne, aminek rettentően örültem!
Petike a sarokban csendben megszólalt:
-Nálunk is szólt a csengettyű. Énekeltünk, játszottunk is. Végre apukámnak nem kellett hajnalban a munkába rohannia és anyukám mintha sokkal fiatalabb lett volna. Ennek nagyon örültem!
Pici fenyőnk volt, inkább csak zöld ágaknak mondanám. Biztosan elfáradt már az Angyalka, mire elért hozzánk a város szélére. De azért hozott mindenkinek egy-egy meglepetést. Örültem, hogy együtt voltunk. Nagyon szép volt ez a karácsony!
-Jól van gyerekek, most jön a finom ebéd, azután a csendes pihenő! – mondta a Dadus és mindenkinek szalvétát tett az asztalára. Az evőeszközt pedig mi, gyerekek osztottuk szét. Meleg levest kaptunk, zöldborsó főzeléket és egy almát. Amikor a zöldborsóhoz értünk, próbáltam megmutatni, hogy én milyen ügyes vagyok. Egy nagy adag sűrű főzeléket merítettem a kanalamba, majd kifeszítettem, mint egy csúzlit és a szemközti olajfestékkel lekent falra lőttem.
Először nagy csend lett, azután nevetés támadt és arra fogadtunk, hogy a falon lassan leguruló, néha föl-fölgyorsuló zöldborsó szemek közül melyik ér le elsőre.
Mielőtt kiderült volna, hogy ki nyert, bejött a Dadus és ráncos, fáradt kezeivel csendben letörölte a főzeléket a falról, majd kiment a konyhába és kimosta a ruhadarabot a mosogatóban.
Nagyon elszégyelltem magam és szó nélkül ettem tovább.
Még a csendes pihenő alatt is ezen gondolkoztam, de álomba ringatott a duruzsoló kiskályha, a jó meleg, és a sok-sok élmény.
Délután jött értem édesanyám. Kimentem az előszobába átvenni az utcai ruhám. Még hazamenetel előtt megkérdeztem Klári nénit, hogy árulja el, mi van abban a titkos ládában az előszobában? Ő sejtelmesen rámpillantott. Hozott egy hatalmas kulcsot, kinyitotta a zárat, azután lepattintotta a széles vaspántokat és felhajtotta az óriási láda tetejét.
Én még életemben ennyi aprópénzt nem láttam! Telis-tele volt mindenféle fillérekkel, forintokkal, ezerszámra.
– Miért vannak itt ezek a kincsek? – kérdeztem öltözés közben.
– Ide gyűjtjük a félretett aprópénzt, a krajcárokat és ha eljön a Mikulás, vagy a karácsonyi ünnep, ebből szerzünk meglepetést a nálunk szegényebb gyerekeknek. De ez egy igazi csodaláda! Itt áll már vagy húsz éve, de még sohasem ürült ki.
Sőt, egyre több van benne!
Elköszöntünk, de még az indulás előtt láttam, hogy édesanyám belenyúl a tárcájába és egy kis krajcárt dob be a csodaládába. Egy parányi meglepetés valakinek, jövőre.
Azóta is örülök minden Mikulásnak, karácsonynak. A falra már nem lövök borsófőzeléket.
Ti se tegyétek, ha olvassátok a mesémet!
Itt a vége, fuss el véle! Gondolj a jó főzelékre!
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole