Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Ott vagy mikor aranyló csillagok ragyognak kezemben, Tarka virágok virítanak a lelkemnek mezején, S az illatuk, szivárványos ruhájuk nyitnak meg engem, S csak nevetni tudnék
Havas hegyek képe szemem elé tárul, Melytől lelkem s elmém sokáig elámul, Hogy mily kincsek léteznek eme világon, Mily csodák rejtőznek a messzi tájakon, Miknek
Ismeretlen napon rejtett ösvényen keresztezi utam, S nyújtja felém kezét, mint barátságnak vastag kötelét, Mely talán kiállja az eltéréseknek éles pengéjét, S nyugodt szívvel mondhatjuk
Ágyamnak kényelmében a kedves arcára emlékezem, S mily szép lenne karjai közt nem lenni e zajos világon, Újra élénk érzelmek lángjával lenni mesés csókokon. De
Puha lepedője nélkül kényszerül álomra a vidék, Szürke, gyűrött, tépett fátyol terül végig puszta tájakon, Fagyos halk szelek suhannak suttogva végig éjszakákon, S adják át
Én vagyok a legjobb csajos, csinos, s kissé bögyös-faros. Csodálatos szép testemre ráfeszül a ruhám, homlokig érő pillámmal csábos lesz a búrám. Sűrű, sötét tetkóimmal
