Általános iskolás koromban, a 60-as évek végén, a lakóházbeli gyerekek egy részére egy idősebb asszony vigyázott, amíg a szülők dolgoztak. Négyen-öten voltunk nála, mikor mennyien. Ez végül is nem volt rossz dolog. Együtt játszottunk, meg volt oldva az ebédeltetésünk. Mivel jól viselkedtünk, a néni húsvéti ajándékként elvitt minket moziba. A Hófehérke és a hét törpe rajzfilm változatát választotta ki nekünk. Egy délelőtti, akkoriban úgy mondták, matiné előadásra mentünk.
Izgatottan készülődtünk. Ha jól emlékszem, a nénivel együtt öten mentünk az előadásra egy szép tavaszi délelőtt a húsvéti iskolai szünetben. Már virágba borultak a fák, színes volt minden. Mindannyian szépen felöltöztünk. Szerencsére már elég volt egy kardigán is, végre nem kellett a téli kabát és a csizma. Útközben is nagyon jók voltunk a villamoson. A néni leült, mi gyerekek pedig illedelmesen álltunk mellette. A moziban egymás mellett ültünk. A nézőtér közepére szólt a jegyünk. Emlékeimben hatalmas nézőtér jelenik meg, elöl az óriási vászonnal. Elsötétült a nagy terem, majd először a filmhíradót kellett megnéznünk, csak ez után kezdődhetett a tényleges film vetítése.
A mesét persze mindannyian ismertük, melyben Hófehérkét egy gonosz boszorkány üldözi. A boszorkány ábrázolása számomra nagyon félelmetes volt. Egy tiszta fekete színű ruhát viselő rémisztő banya jelent meg sokszor a hatalmas vetítővásznon.
Másra nem is emlékeztem a filmből, mint az óriási fekete boszorkányra. Ezt követően nemhogy hetekig, de évekig féltem minden fekete ruhás embertől. És féltem otthon egyedül lenni. Pedig sokszor voltam egyedül, különösen a hosszú nyári szünetek idején, amikor vártam, hogy anyám végre haza jöjjön.
Nem sokkal később vendégség volt nálunk. Az egyik férfi elkezdett velem beszélgetni, mint a házigazda gyerekével. Neki elmondtam, hogy mennyire félelmetes volt a rajzfilm. Ő azt tanácsolta, hogy ha ez a TV-ben van, akkor azt egyszerűen ki lehet kapcsolni. Persze akkoriban még csak fekete-fehér TV volt, ráadásul a mérete is sokkal kisebb, mint a filmvászon. Tehát a TV-n nézve ez a rajzfilm korántsem lett volna annyira félelmetes. De a moziban a kikapcsolás nem volt lehetséges. Kimenni sem lehetett, illetve nagyon nem volt szokás. Mint gyereknek, ez eszembe sem jutott volna, hiszen öten voltunk együtt.
Azóta is sokszor felteszem a kérdést, hogy a gyerekmesék ténylegesen mennyire gyerekeknek valók? Mennyire félnek a gyerekek a negatív szereplőktől? Persze meg kell tanulni, hogy mi a jó és mi a rossz. Azonban mennyire kell azt dramatizálni szörnyű történetekkel?
Az is kérdéses, hogy az egyes meséket miként célszerű megjeleníteni? Nem mindegy, hogy valamit olvasunk vagy hallunk, és az alapján próbáljuk meg elképzelni a történetet. Vagy oda tolják elénk a maga kendőzetlen valóságában, vagy még annál is szörnyűbben, mint az a leírt esetben történt? Esetleg még fel is nagyítva egy szélesvásznú mozifilmben.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/