A Homokember

(18 éven felülieknek!)

– Nem tetszik ez nekem, felügyelő – nézett fel a test mellett guggoló doktor Jacobra. Ráhajtotta az áldozat fejére a fehér lepedőt, amelyet rögtön átpettyeztek a vérfoltok.

A nyomozó lassú lélegzetvételekkel igyekezett ellazítani görcsösen ugráló gyomrát. Nem tartozott a régi motorosok közé, de pályafutása során megfordult már válogatott gyilkossági helyszíneken. A padlón heverő áldozat látványa mégis próbára tette a tűrőképességét. Több okból is.

A nyomrögzítők már elvonultak, így zavartalanul beszélhetett doktor Borekkel. A szikár, ősz hajú halottkém idegesen rágta a szája szélét, és ebből Jacob megállapította, hogy már a következő cigaretta után sóvárog.

– Úgy tűnik, az áldozat puszta kézzel vájta ki a saját szemeit – magyarázta a doktor, és Jacob hasizmai újból összerándultak, ahogy a véres ujjvégekre gondolt, amelyek már a halotti lepel jótékony takarásában pihentek.

– A szemgolyók viszont nincsenek a test mellett – folytatta doktor Borek.

– A lakást belülről zárták be, behatolásnak nincs nyoma – tájékoztatta a doktort Jacob, és gondterhelten dörzsölte a tenyerével szúrós, szőke borostáját. Sejtette, mit fog közölni az orvos, és azt a legkevésbé sem akarta hallani.

– Azt nem állítottam, hogy a szemeket elvitték – tárta szét a karját a doktor. – A szájüregben talált maradványok alapján kétségtelen, hogy az áldozat megrágta, majd lenyelte őket. Ezt majd a gyomortartalom vizsgálata alapján erősíthetem meg.

Doktor Borek zavarodottan piszkálta a zakója gombját, pillantása kerülte a nyomozó tekintetét.

– Van még valami, doki? – kérdezte Jacob.

A halottkém a letakart testre nézett, és pillanatnyi habozás után így szólt:

– A halál okát is a boncolás után tudom biztosan megállapítani, de szinte bizonyos, hogy a rettenetes sokkhatás miatt történt hirtelen szívmegállás. Minden egyezik a tegnapi esettel.

Éppen ez az egybeesés aggasztotta a legjobban Jacobot, ettől érezte úgy, mintha elektromos kisülések csapkodnák a gyomrát. Előző nap egy ügyvéd kaparta ki és nyelte le a saját szemeit, majd utána rémületében szörnyethalt, miközben a titkárnője és még három szemtanú szerint egyedül tartózkodott az irodájában. Mire a furcsa zajokat hallva betörték az ajtaját, már holtan feküdt, arcára iszonyatos maszkot forrasztott a rettegés. Ma pedig itt ez a fiatal tanítónő, akivel ugyanez történt.

A doktor mély sóhaj kíséretében távozott. Jacob egyedül maradt a holttesttel. A levegőben zamatos, zöld illatot érzett. Még egyszer körbenézett a lakásban. Rendezett kertvárosi otthon, színes függönyök, világos bútorok. Csak a kanapé és a polc között hevert egy lehullott terítő, és egy összetört csésze néhány darabja, ahol az áldozat a haláltusáját vívta.

Jacob kilépett a házból. Friss levegőre volt szüksége. A borongós délután szürkén és nedvesen ülte meg a csendes utcát. A szemközti ház ablakában vöröslő arcok mozogtak a rendőrségi vészvillogók fényében.

– Nyomozó!

Doktor Borek a ház sarkánál állt, vadul cigarettázott.

– Mondja, doki! – lépett mellé Jacob, és miközben a halottkém orrából karikázó füstöt nézte, arra gondolt, hogy nem jöhet olyan kemény ügy, amely miatt újból rá fog gyújtani.

– Ne nézzen bolondnak, de valamit még muszáj elmondanom – mentegetőzött a doktor.

Jacob várakozóan nézett rá.

– Hallott már a Homokemberről? – kérdezte doktor Borek, és körbepillantott, hogy hova dobhatná a csikket a makulátlan kertben, de Jacob úgy érezte, csak meg akar győződni róla, hogy senki nem hallja őket.

– Mr. Sandman-re gondol, a cuki dalból? Aki varázsport hint ránk és az álmot hozza?

A doktor homlokáról egy pillanatra felszállt a komor felhő, és derűsen mosolygott Jacobra.

– Nem gondoltam, hogy fiatal létére ismeri ezt az ősrégi slágert – mondta a cigarettavéget morzsolgatva, majd arca újból elsötétült. – Valójában a Homokember körül mára egész mitológia épült fel, de az eredeti történet az 1800-as évekig nyúlik vissza. Tudja, néhány évig német irodalmat hallgattam a bölcsészkaron, mielőtt átmentem az orvosira.

– Meg sem merem kérdezni, megbánta-e a váltást – szaladt ki Jacob száján, ahogy a doktor ráncokkal szabdalt, sápadt arcát nézte, de a halottkém mintha nem is hallotta volna, folytatta a történetet. Úgy tűnt, nehezen szánta rá magát a mondandójára, és a végére akart érni, mielőtt meggondolná magát.

– Ernst Theodor Amadeus Hoffmann elbeszélése szerint a Homokember esténként megjelenik az engedetlen gyermekek ágya mellett, homokot csap az arcukba, amitől a szemük kiugrik a gödréből. A Homokember a zsákjába gyűjti a vérző szemeket és elrepül a Holdra, ahol sivalkodó fiókái bagolycsőrükkel csipegetik fel azokat.

– Mégsem olyan jó arc ez a Sandman – viccelődött Jacob, de megrémítette a történet, különösen a lakásban látottak után, és nem tudta, hová akar kilyukadni a doktor.

– Azt akarja mondani, hogy egy elszabadult démon áll az esetek mögött?

Doktor Borek felnézett a hamuszürke égre, amelyből lehullottak az első jéghideg esőcseppek, és a kérdésre kérdéssel válaszolt.

– Látta odabent annak a nőnek az ujjait, amelyekkel kivájta a saját szemeit? Úgy merevedtek görcsbe, mint a madárkarmok.

Jacobot a délután hátralevő részében a halottkém szavai nyomasztották. És a reszkető ujjainak látványa, amelyekkel a cigarettacsikket morzsolgatta.

Felállított egy éjszakás stábot, hogy megszakítás nélkül dolgozhassanak az ügyön. A legfőbb cél most az volt, hogy összefüggést keressenek a két kísértetiesen hasonló eset között. Meghagyta Mateusnak, a szolgálatvezetőnek, hogy azonnal értesítse, ha komoly nyomra bukkannak.

Már este tízre járt az idő, mire hazaért. Ömlött az eső, a jéghideg cseppek befolytak a férfi dzsekije alá, amíg az autótól a bejárati ajtóig eljutott. Az utcai lámpák fénye sejtelmes ragyogással tükröződött az aszfalton.

A lakás üresen várta. Anita, a barátnője éjszakás volt a kórházban. Csak egy piros filctollal írt cetlit hagyott hátra Jacobnak “A város legszexibb nyomozójának” felirattal és szívecskékkel. A cetli mellett papírtasak hevert, amelyre bélyegzővel nyomtak feliratot. Jacob borzongva dobta le ázott kabátját. Vizet forralt, és átlátszó üvegbögrébe töltötte. A tasakból egy száraz, barna gombóc gurult ki. A férfi a gyöngyöző vízbe dobta, majd a bögrével leült a kanapéra.

Anita imádta a különleges teákat. Megszállottan járta a város gyógynövényboltjait és teashopjait, újabb és újabb ritkaságokat kutatva. Az évek során megkedveltette Jacobbal is a zamatos italokat, közös rituálévá váltak az esti teaszertartások, és Anita akkor sem feledkezett meg a kedveséről, amikor nem tölthették együtt a nap végét.

A virágzó tea lassan szirmot bontott a forró vízben. A golyó kizöldült, és ahogy szálai kinyíltak, piros virág bukkant elő a közepén.

Jacob megbabonázva figyelte a látványt, zaklatott idegei kisimultak, és ahogy megérezte az ital kesernyés-virágos illatát, kiengedett a feszültség a hátizmaiban.

Persze nem vette komolyan doktor Borek démoni históriáját. Nyomozó volt, a bizonyítékokkal alátámasztott tények szentségében hitt. Minden ügy első szakasza tele van titkokkal, ilyenkor bármit bele lehet magyarázni a homályba vesző körülményekbe, aztán ahogy a helyükre kerülnek a mozaikdarabkák, a legmisztikusabb bűneset is ésszerű magyarázatot kap.

Így lesz ez most is – biztatta magát Jacob, és belekortyolt az italba. A zöld tea és a jázmin zamatát érezte, és még valami fémes ízt, amit nem tudott meghatározni. Elsőre tolakodónak tűnt, de ahogy az ital forró gőze felszaladt az orrába, belesimult a többi aromába, és határozottan kellemes érzetet hagyott a szájában.

Anitának sikerült ismét megajándékoznia egy élménnyel, még távollétében is. Jacob lejjebb csavarta a hangulatfényt, hátradőlt a kanapén, hallgatta az eső dobolását a párkányon és mire elkortyolgatta az italt, sikerült logikusan átgondolnia a bűntényeket – mert kétsége sem volt afelől, hogy ha nem is gyilkosság, de legalábbis öngyilkosságban való közreműködés áll a két egybevágó eset mögött –, és már a nyomozás következő lépéseit is megtervezte. Ekkor alhatott el.

Arra ébredt, hogy egy alak áll a nappali ajtajában. Görnyedt hátú teremtmény hosszú, póznaszerű lábakkal és földig lógó karokkal. Jacob moccani sem bírt, teste megbénult. Az alaknak nem volt arca, Jacob mégis érezte, hogy őt nézi.

Csengőhang verte fel kábulatából. Jacob rémülten pattant fel a kanapéról. Az ajtónyílás üresen állt.

Az előbb csak álmodtam – gondolta Jacob és fogadta a hívást.

– Találtunk valamit, főnök – Mateus hangja izgatottnak tűnt. – Mindkét áldozat poharában hasonló italmaradványokat rögzítettek a helyszínelők. A labor már vizsgálja.

Jacob megszédült.

– De most jön a java – folytatta Mateus. – Ugyanannak a teának a csomagolását is megtaláltuk mindkettőjük mellett. Egy lerohadt külvárosi üzletből származnak. A boltot már ismerjük, tele van ismeretlen származású, engedély nélküli gyógyfüvekkel. Már többször intézkedett ott az élelmiszerfelügyelet. Lehetséges, hogy az áldozatok hallucinogén anyag hatására csonkították meg magukat, és kaptak végül szívrohamot.

– Mi a neve a teának? – kérdezte Jacob nehezen formálva a szavakat, és az üres bögre mellé dobott tasakon álló elmosódott feliratot betűzte.

– Holdvirág tea – jelentette Mateus. – Jól vagy, főnök?

Jacob körül nyúlós masszává olvadt a világ. A telefon kicsúszott a kezéből, és koppanva hullott a padlóra.

A nappali bejáratánál hullámzott az ajtókeret. A benne álló sötét alak azonban élesen rajzolódott ki a folyosóról beszűrődő fényben. Az arc nélküli lény belépett a szobába. Némán lóbálta nyúlánk végtagjait. A falakról sárga, gennyes váladék csorgott, és a szétguruló gondolatait kétségbeesetten összpontosító Jacob látta, hogy valójában finom homokszemek peregnek körülötte, lassan felfalva a valóságot.

– Főnök… – Mateus hangja még felhangzott a távolból, aztán mindent betöltött a megvakított arcok fájdalmas sikoltozása, amelyek az örvénylő, gyomorforgató szagú homokviharból bukkantak fel, majd merültek alá. A pokoli forgatag közepén pedig ott állt Jacob, szemtől szemben az iszonyatos teremtménnyel.

A Homokember!

Jacob kétségbeesetten érzékelte, hogy elvesztette az uralmat a teste felett.

A lény megindult felé, felemelte a karját, és Jacob érezte, hogy saját karjai is felemelkednek. A Homokember arctalan fejéhez közelítette hosszú, göcsörtös ujjait, melyek madárkarmokként görbültek. Hiába küzdött ellene, Jacob ujjai is görcsbe rándultak, és megindultak saját arca felé.

A ismerős világ végleg szétporladt körülötte. Hideg, fekete semmi vette körül, a messzeségben a földgolyó kéklett. Érezte, hogy a torka éhesen lüktet. Hallotta a saját sóvárgó sivalkodását. A szívébe jeges rémület nyilallt, amikor ujjai belemartak a szemgödrébe.

(A novella az Irodalmi Rádió 2023. évi horror pályázatán harmadik helyezést ért el.)