Gazdasszonykodás

Gazdasszonykodás

 

Apám testvérei szívesen fogadtak.

Volt ott dolog bőven, hiszen gazdálkodtak,

Meg hát nem lehetett csak vendégeskedni…

Apám falujába jó volt hazamenni.

 

Otthon más világ volt, dolgozni nem kellett,

És a házimunka nem jelent nagy terhet.

Gimi, vívás, zene, legyek jó tanuló,

De itt, falun mindig akad tennivaló.

 

Mari néném egyszer a házat rám bízta:

„A kaput majd nyisd ki, ha megjön a csorda.”

Szénát forgatni megy, vagy kötöz a hegyen?

„Főzz valamit lányom, megjövök időben!”

 

Szürke kútkávával vár a kút, kerekes,

Mindjárt három óra és a vályú üres.

Pléh vödre vigyorog. Megállj csak, te pimasz!

Trágyázni már nem kell, de ez gyenge vigasz!

 

Lehetsz fondorlatos ó, te láncos kutya!

A kerék most felhúz, aztán mész a kútba!

Vigyázni kell, hogy a kezem le ne csússzon…

Ki itt a gazdasszony? Majd én megmutatom!

 

Mari néni sehol! A marhák megjöttek.

Tudták a dolgukat. Nyugodtan kérődztek,

Szépen befordultak, nekiálltak inni,

Majd az istállóban csak be kellett kötni.

 

Mari néni nincs itt, meg kell őket fejni.

Tehén –tánc lett ebből, és az nem volt semmi.

Láttam én már egyszer, sőt meg is próbáltam,

Megragadtam tőgyét, aztán meglóbáltam.

 

Elröpült a sajtár szépen a sarokba,

Mari néni ott áll, nevetés pukkasztja,

„Nincs baj, ez csak tej volt! Emlékezz rá!” – mondta,

„Mi van, ha ez nem a nyugodt Riska volna?”

 

Paks, 2023.01.27.

 

Takácsné Tóth Márta
Author: Takácsné Tóth Márta

Taktoma (Takácsné Tóth Márta) Unokáim kérésére szoktam meséket kitalálni. Altalában 6-8 dolgot adnak meg, pl. helyszín, szereplő vagy tárgy, és ezeknek a mesében szerepelniük kell, Sajnos elég ritkán írom le őket. Alkalmanként verseket írok, ha valami inspirál. Rajzolok, festek, a Paks Városi Vegyeskarban énekelek. Számukra több idegen nyelvű darab magyar átiratát is elkészítettem. Szeretem Arany János balladáit, a fantázia és sci-fi könyveket, filmeket, no meg a verses meséket, jó ritmusú gyerekverseket. Első publikációm (4 versem és egy kapcsolódó rajzom) egyik ismerősöm unszolására a 2022 tavaszán jelent meg a Paksi Tükör c. irodalmi, művészeti és helytörténeti kiadványban. Ugyancsak ő biztatott, hogy vegyek részt pályázatokon és az interneten is nézzek körül. Sikeres pályázataimnak köszönhetően több versem és mesém is megjelent antológiákban és irodalmi honlapokon. Mottóm: A fantázia jövő között a lelked és az elméd tölti ki az űrt (Taktoma).

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Veress Zita

Így tanultam

Menni, menni, visszanézni. Sosem szólni, csak remélni. Mindig újra megpróbálni, sosem bukni, csak felállni.   Mindig kérni, nem elvenni. Hogyha más kér, akkor adni. Nem

Teljes bejegyzés »

Mikor majd szemembe nézel

Ha majd eljő a pillanat,  mikor mélyen a szemembe nézel,  szám többé már nem nyílik szóra.  Bezárul szótlan.  Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd,  többet már tőled nem is

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »
Versek
Ivántsy Gábor

hajnalban, hajnal előtt*…

  a vadász ül, hosszú, méla lesben**, szeme előtt távcső, abba néz nagyon: mert, mint múltkor, éjjel, ott lent, a kis patak medrében, megint ott

Teljes bejegyzés »