Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Vannak napok, mikor létezni is oly nehéz, Csendben ülsz, merengsz, szemed csak a távolba néz. Nem kellenek már szavak, fájna megszólalni, Lelked csendben, reméled ez
Jambusaim bús bódulatával ringatom álomnyárba magam; messzimocorgó vágya vigasztal – szürcsölöm ízét ájtatosan. Fogvacogó köd jégpizsamáját ölti magára márciusom; csalfa csodával szittya kavalkád kedvem
Nukleon vagyok. Proton, neutron. Csepp anyagcsomó a végtelenben. Lám, parányi fénybe burkolódzom, hadd maradjak árva, észrevétlen. Nyughatatlan ős erők sodornak vágyak, álmok, ösztönök terében;
Kisiskolás korom óta, amióta csak megtanítottak a betűvetésre, próbálkoztam versírással – mint szinte mindenki más. Én azonban mindig is azt éreztem, hogy számomra ez nem
Két utazó Egy ismeretlen, Mégis ismerős galaxisban, Keresik helyüket egy közös csillaghajón. Messziről érkeztek, mint űrből a hullócsillagok. Két külön történet, Bennem mégis nyomot
Tátongó űrben, haladsz előre, egyedül vagy, de nem zavar. csillagok néznek kérdezőn reád, hogy ez az ember mit is akar. Bolygók forognak ellipszis pályán
