Halld meg ismeretlen! Arcod nem vállalod?
Maszk mögé bujtatod, rendőrért kiáltasz,
függöny mögé bújva, mindez semmi ahhoz,
hogy éj leple alatt
ártatlan kis fának vízét elapasztod;
metszed gégecsövét, hogy víztől elvágjad,
gonoszság tenálad nem ér ezzel partot.
Van benned emberség?
Dicséretes az, hogy kutyagumit szeded
papír-zsebkendőbe, ám, hogy azt ezután
laza mozdulattal kiskertbe beteszed,
megkérdőjelezi épelméjűséged.
Eközben kesztyűdet véletlenül veszted,
hát én megtaláltam. Kihívásnak szántad?
Akár ráírhatnád nagybetűvel neved.
Vedd hát le a maszkod!
Állj ki szemtől szemben! Ne sunyi mód lapulj
hadd lássa a világ rusnya álnok pofád!
Tán gaztetteidtől ekképp megszabadulsz;
Könnyíts a lelkeden!
Óbuda, 2020. november 26
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...