Varjak károgása
mély alvásból riaszt,
csak fecskék csivitje,
mely nyújt némi vigaszt.
Egy kacér fuvallat
testemet simítja,
éjszakai álmot
pillámról csókolja.
Horizonton a Nap
sugárzóan kel fel,
az égszínkék égre
nézek kora reggel.
Hőségriadóval
érkezik a hajnal.
Tükörbe tekintek,
szemeim dagadtak.
Kertem viráginak
vizet kéne vinnem!
Mint egy alvajáró
kannát kilöttyintem.
Kábultan kóválygok,
pedig nem is régen,
én voltam az első
Duna-parti stégen.
Mire felébredtek
az öreg horgászok,
az én szákomban már
tucat hal ficánkolt.
Hol van az az idő?
Hová tűntek évek?
Emlékképpé váltak,
szinte észrevétlen.
…
Most virágos kertnél
akik itt sétálnak,
egy őszhajú nénit
hajladozni látnak.
Ők nem is sejthetik,
mily titkot rejt szíve,
minden-egy virágszál
múltjának ékköve.
Ám, míg az ember él,
hiába tűnt évek,
emlékeink rendre
vissza- visszatérnek.
…
Reggeli napsugár
csillan egy vízcseppen.
Mosolyt varázsolva
hulló könnycseppemen.
Óbuda 2023. július 18.
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...