Ezer ember körülöttem,
s én egyedül vagyok.
Zajong a város
zajong az utca.
Mit ordít? Ki tudja!?
Rohan mindenki valahova.
A téren állok,
Képet a szöveg,
körülfolynak az emberek.
Az ár magával nem ragad.
A kívülálló, kívülálló marad.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Úton a szabadság felé Néha csak menni vágyom csendesen, messze a zajtól, az emlékeken (…) Egy napfényes út, egy halk pillanat, ahol a lelkem végre
Vargánya. Vágyod már az erdő békéjét, nyugalmát?Gyere, járd a bükkös s tölgyes savanyú talaját. Lélegezd be a fák, a bokrok, az avar s vadak illatát. Hallod? Hallgasd
Szétporladt hamvaimból csak hagyom, hogy az az Új valami bennem feltámadjon. Belső fénnyel belőlem kiragyogjon, A szeretet szívemben szabadon áramoljon. Érzem új énemet, mit annyira
Falevelek Csodálom a fákat az ablakon kitekintve, integetnek vidáman, új színekbe öltözve. Egy falevél ismét ringvatáncot lejt, könnyedén, recsegve megcsókolja a földet.
Apró szívek Mily’ szép kék szeme, amikor rám tekint, amikor hozzám simul, rám hajol. Megcsókol, most is rám kacsint, lágyan megérint, apró szíveket
Zokog az ég Zokog az ég csendesen, könnyeivel mossa az egész földet, szomorú minden. Fájdalmak tetőznek, rohanó emberek sietős léptekkel menedéket keresnek.
