A RÓZSA ÁRNYÉKÁBAN

Könnyű szellő lengedezik

a nappali fényárban,

Nyíló rózsák illata árad szét

Messze az álmos tájban.

 

Illatuk bódító, színük hódító,

Szépségük királynőkkel vetekszik,

Álmodozásra csábít bárkit,

Ki közelükben letelepszik.

 

Gyakran töltök időt én is

E csodás környezetben.

A selymes szirmok friss illata,

Hívogatva leng körülöttem.

 

Erős tüskék védik e virágcsodát

Mely tündérek palotája lehetne,

Velük üde színfolt költözik

Minden parkba és emberéletbe.

 

(Tavaszi szél – pályázat, 2023)

L. M. Linda
Author: L. M. Linda

L. M. Linda az Irodalmi Rádió szerzője. A jászság legkisebb településének, Jásziványnak könyvtárosa voltam 13 évig. Emellett a helyi közösségi rendezvényszervezésben aktívan részt vettem. Itt nevelkedtem, itt éltem, és dolgoztam hosszú évekig. Iskoláimat ingázva végeztem: jászapáti gimnázium, jászberényi főiskola, szolnoki gyors-tanfolyamok. Sokáig nem tudtam eldönteni mit is akarok igazán. Aztán egy alkalommal előjött a könyvtárosság. Szerettem a munkámat, az új kihívások nehézségei ellenére is. Érdekel minden, ami művészet, művelődéstörténet. A kreatív és hagyományos kézműveskedéstől, a helytörténetig, a egyes tudományok kultúrtörténeteiig bezárólag minden. Szívesen olvasok önismereti, pszichológiai, ezotéria témáihoz tartozó írásokat. Szeretek a természetben lenni, utazni, ha feltöltődésre vágyom. Az irodalmi alkotások az életem során mindig nagy hatással voltak rám. Mind magánemberként, mind szakemberként. Ez utóbbiból kifolyólag magam is időnként megfelelően eladható és előadható szövegek szerkesztésében, megírásában közreműködtem már. Könyvtárosi és alkalmi rendezvényszervezői pályafutásom alatt, ha nem akartam folyton másolni, sokszor hagyatkoztam saját szókincsre: helytörténeti kiadvány szövegénél, ünnepi és alkalmi beszédeknél; a különböző műsorok összeállításánál a versek tematikájára pedig különösen figyeltem mind a tartalmi, mind az időbeli és történeti sorrendre. Időnként erős késztetést érzek arra, hogy közöljem a gondolataimat, az érzéseimet. Gyakran előfordul, ha másnak nem tudok beszélni a problémáimról, gondjaimról, ötleteimről vagy csak egyszerűen elmélkedni szeretnék a nagy dolgokról, fogok...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Menekülés

Lelkem, üldözött vadként, Menekül, fut Ha vadászfegyver dörrenése Veri fel az erdő mélyének csendjét. Nyomában felrebbenő madársereg Szárnyának riadt verdesése Zúg a légen át. Néhány

Teljes bejegyzés »

Valaki sír az éjszakában

Valaki sír az éjszakában (ViLLaneLLe)   Valaki megtört szívvel sír az éjszakában. Lélekgyöngy áztatta szemmel az ég felé tekint. S ölelné azt, ki csak reá

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Elviszi a szél

Vajon itt vagyok még, vagy csak álom a lét? Falra vetett árny a képem. Nem éltem, csak hittem, s elviszi a szél, amit a lelkem

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

A tükör

Épp olyannak fogadj el, mint amilyen vagyok szereteted tükrében majd változni fogok. Olyan leszek, amilyennek a tükör mutat, te tartod elém és megvalósítod magad.   Az

Teljes bejegyzés »

Megdermedt a csend

Megdermedt a csend, s benne fagyva én. Olvasztva a múlt, s fűtve új remény.   Villogó a tér, rám vetít csodát. Izzó kék szeme, újra

Teljes bejegyzés »

Húsz év

A kórházi folyosón álltam finom húslevessel a kezemben, amikor Bálint megszületett. Hamar kiderült, hogy Ő az, mert sírásból kezdődő igazi oroszlánbömbölés pergette le a vakolatot,

Teljes bejegyzés »