Az út poros előttem,
S benne nem látom, hol a cél.
Megyek, csak megyek előre,
Mert a szív mindig remél.
Az égen felhők, – szinte sose kék
Nem ígér sok szépet.
Mindig szárad, csorbul a lét,
De virul az enyészet.
Végül minden múlik. Sorvad. Öregszik.
A fény is gyengül. A Hold is lenyugszik.
Csak szívem nem szenderül. – Izzik.
Parányi atomként feszül robbanásig.
Nem akarok a múlt részévé válni,
A jelenben pulzálni akarok !
Én ott leszek mindig az éterben.
Én mindig is költő maradok.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
