Könnyek az éjben

Rockerfiú gyere, ülj le ide, mellém:
Nézz velem körbe… a Vár lépcsőjén.
Ott… átellenben…
a Parlament bújik meg a sötétben,
ablakán dülöngél a hold, az éjben.
Ejts velem hazánkért forró könnyet,
vagy értünk ejts, ha úgy neked könnyebb.

Ezer év súlya nyomja a hidakat,
és dobol az idő a kőfalak alatt.
Húrként tépik apáink a fák ágait:
Miért hagytuk veszni őseink álmait?

Nézd, a folyó tükrén csillan a múlt,
régi dicsőség az, ami a mélybe hullt.
Maradj itt velem, míg kialszik a fény,
két idegen vagyunk, jövőnk peremén.

Budapest, 2026. május 3.

Sütő Ágnes
Author: Sütő Ágnes

Budapesten születtem, jelenleg is itt élek. Egész életemben a kultúra ölelésében éltem, gyerekkorban a sok regény bűvöletében, később pedig azért, mert munkahelyem közel 40 évig az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) volt, ahol 10 évig irodalmi jogdíjat fizettem ki íróknak, költőknek, 30 évig pedig zenei jogdíjak felosztását végeztem. Verseket barátok biztatására 2024. év szilveszterén kezdtem el írni, ezt megelőzően néhány, fióknak írt mesén, karácsonyi versen kívül semmit nem írtam. Verseimből idén (2025-ben) néhány megjelent antológiákban, első verseskötetem 2026 év elején fog megjelenni, de már a második kötethez is vannak verseim. Az elmúlt 10 hónapban közel 250 verset írtam. A versek számomra a szellemi aktivitást jelentik, olvasni is szeretem mások verseit, a sajátomban pedig leírhatom az érzéseimet, véleményemet. Nem utolsósorban kapcsolatot biztosítanak hasonló érdeklődésű emberekkel. Igyekszem a versekkel kapcsolatos tudást is pótolni, ehhez különböző forrásokból szedem fel az ismereteket, továbbá egyes kortárs költők weboldalát, illetve facebook oldalát is követem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


SZÍVHANGOK

Szívhangok Author: Gáborné Puskás Julianna Gáborné Puskás Julianna vagyok. Szülővárosom, Szeged közelében, Zsombón élek férjemmel. Négy felnőtt gyerekünk már családot alapított, így unokák sokaságával is

Teljes bejegyzés »

Miért nem vagyunk boldogok?

  Rengeteg ember nem boldog, Mert várják a tündércsókot. Elvárásaik magasak, Mint Himalája havasa.   Add Uram, de most azonnal…. A világ összerogy hamar. Azt

Teljes bejegyzés »

Maradtál

Maradtál   Köszönöm, hogy maradtál, mikor a bizalom visszafelé tanult bennem járni s bántásnak öltözött a menekülés… Te maradtál… Mikor a távolság a félelem arcát

Teljes bejegyzés »
Prózák
Farkas Etelka

Szőke voltam. Elmúlt

Rég bevált módszerem, hogy amikor az élet kezd nagyon hasonlítani egy rosszul sikerült szappanoperára, kilépek a komfortzónámból. Nem óvatosan, lábujjhegyen, hanem ajtóstul. Ha már változás,

Teljes bejegyzés »

A festőművész ajándéka

Az első hó december huszonkettedike estéjén érkezik. Hatalmas, szikrázó labdacsok hullanak az égből, néhány óra alatt az egész falut beborítják. A lakók eldobják a csomagolópapírt,

Teljes bejegyzés »