Nagy volt a nyüzsgés most is a vásárban, Ochrant mégse vette észre senki. Nem mintha olyan félreeső helyen ült volna: szokás szerint a szökőkút mellé telepedett le a főtér közepén. Minden vasárnap kijött ide festőállványával, hogy megfesse a Mennybemenetel templomot. Az emberek pedig minden héten elsétáltak mellette, anélkül, hogy egy pillanatra is ránéztek volna a vászonra.
Fiatal férfi sétálgatott egy úrikisasszonnyal karöltve az árusok pultjai között. Lesajnálóan tekintgettek a mellettük elhaladó emberekre – látszott rajtuk, hogy taszítja őket a tömeg. Amikor a szökőkúthoz értek, leültek a peremére, hogy szusszanjanak egyet. A kishölgy szaporán legyezgette magát, és a fodrozódó vizet figyelte. Hirtelen odafordult a férfihez.
– Dobjunk bele egy érmét! – kérte.
– Jaj, ne gyerekeskedjen már!
– Ez nem gyerekség! Szerencsét hoz, ha hiszel benne!
– Ezt most nem mondja komolyan?!
– A kedvemért!
– Jó, rendben, ha ettől szerencsésnek érzi magát… – adta meg magát a férfi.
A hölgy tapsikolt, és felállt, várva, hogy a férfi elővegyen egy pénzérmét. Azonban a fiatalember nem talált egy darabot sem, hiába nézte át a frakkja zsebeit.
– Nincs nálam aprópénz, csak a csekkfüzetem és pár bankó… – morogta.
A hölgy elkedvetlenedve visszaült a szökőkút szélére, a férfi pedig elfordult, hogy ne lássa a csalódott arcot. Ekkor észrevette Ochrant, és hirtelen elvigyorodott.
– Nézze, kedves! Ott a bolond Ochran! Nála biztos van fémpénz! Mindjárt kérek tőle egy érmét.
Már el is indult a festő felé, a hölgy pedig felpattant és követte.
– Egy művész? – kérdezte.
– Hát, annak mondja magát… Mindig itt ücsörög és mázolgat, de nem tudok róla, hogy valaha is eladta volna valamelyik képét… Ráadásul mindig ugyanarról a templomról fest képet. Mondom, hogy bolond…
Közben odaértek Ochranhoz. Megálltak előtte, a férfi levette cilinderét, és megköszörülte a torkát.
– Jó napot, Ochran! – mondta kissé orrhangon. – Nem tudna véletlen felváltani nekem egy húszast?
A festő feléjük fordult.
– Nem tartok én magamnál ennyi pénzt – jelentette ki.
– Ne szórakozzon velem! A hölgy szeretne egy pénzérmét beledobni a szökőkútba… Azt ne mondja, hogy nincs magánál annyi aprópénz, hogy egy húszast fel tudjon váltani!
Ochran letette az ecsetet, beletúrt szakadt nadrágjának zsebébe, előkotort egy kétcentest, és odaadta a hölgynek. Ezután újra a vászon felé fordult, és zavartalanul folytatta a festegetést.
– Azt kértem, hogy váltson fel nekem, maga félkegyelmű! – sziszegte az elegáns járókelő.
– Csak dobják bele! – mondta a festő, és ezúttal már fel sem nézett munkájából.
A fiatalember fejére tette a kalapot, és már indult is volna, de a hölgy megfogta a karját.
– Mi a véleménye erről a képről? – kérdezte.
– Rossz a kompozíció… – felelte a férfi, miután éppen csak rápillantott a festményre.
– Miért?
– Nézze csak meg: a templom nem teljesen középen van, kicsit jobbra csúszott, viszont a mellette álló épület így nem fért rá teljes egészében… Teljesen rossz…
– Nem tudom… Szerintem az nem baj, hogy nincs szigorú kompozíciója… Csak nem értem miért kell olyan aprólékosan megfestenie a templomot. A fényképek korában már nem ezt várják a festőktől… A realizmus lerágott csont… Miért akarhat ma bárki is így festeni?
– Igaza van, de ez még nem változtat azon, amit én mondtam: a festménynek rendes kompozíciója kell, hogy legyen!
A hölgy levette tekintetét a vászonról, és a férfi felé fordult.
– Maga festő volt régebben, ugye?
– Igen, próbálkoztam vele magam is.
– S milyen stílusban festett?
– A hazai expresszionista festészet nagy hatással volt rám, úgyhogy ezt a hagyományt igyekeztem folytatni. De sokáig tartott, hogy megtaláljam a saját stílusom.
– Olyan kíváncsi lennék a képeire!
– Szívesen mutatnék magának néhányat, de az igazság az, hogy miután felhagytam a festéssel, elajándékoztam mindet…
– Óh, milyen kár… Akkor csak mesélje el, hogy miket festett!
– Festettem én mindenfélét… De hogy egy templom képét pingáljam, az soha nem jutott volna eszembe! Ráadásul pont a Mennybemenetel templomot?! Ennél sablonosabbat, szájba rágósabbat el sem tudok képzelni! Legalább történne valami a képen! Mondjuk kigyulladt a templom, vagy elszáll felette pár repülőgép, s bombákat dobnak le rá… De ha csak úgy le is festi, ám legyen! De mi értelme minden héten kijönni, és lefesteni ugyanazt a templomot, ugyanabból a szemszögből? Hiszen nem változik rajta semmi! Mi újat tudna még megmutatni róla?
– Mintha egy költő minden héten megírná ugyanazt a verset…
– Pontosan! És fogadjunk, hogy Ochran is kritizálná ezt a költőt…
– De biztosan van valami oka, hogy mindig ugyanazt festi le.
– Nem tudom, mi lehet az… Hacsak nem az, amit már mondtam neked: Ochrannak hiányzik egy kereke.
– Én azért megkérdem tőle.
Odafordultak Ochranhoz, s ekkor észrevették, hogy míg ők beszélgettek, a festő már elment.
– Érdekes, pedig mikor én megnéztem a képét, még nem úgy tűnt, hogy mindjárt befejezi… – mondta eltűnődve a férfi.
– Vajon miért festi minden héten ugyanazt? – kérdezte Ochran hűlt helyétől a hölgy, és körültekintett, hátha még meglátja valahol a festőt.
– Bolond… – morgott a férfi.
A kisasszony felsóhajtott, beledobta a pénzt a szökőkút vizébe, aztán belekarolt partnerébe, és továbbsétáltak.
Author: Barna Benedek
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. A témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. A kiadó felületén olvasható szerzeményeimen kívül pedig időközben néhány rövid írásom nyomtatásban is megjelent: – „A gödör” című novella a „Cirkusz a moziban” antológiában (Irodalmi Rádió, 2023) – „A kivételes nap” című vers a „Szerelmemnek Bálint-napra 2024” antológiában (Irodalmi Rádió, 2024) – „A minden kívánságot teljesítő gép” című mese a „Szitakötő” folyóirat 65. (2024/1.) számában; online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – A „Miért ment szabadságra a Húsvéti Nyúl?” című novella a „Mit rejt az üde függöny?” antológiában (Irodalmi Rádió,...