Nagy volt a nyüzsgés most is a vásárban, Ochrant mégse vette észre senki. Nem mintha olyan félreeső helyen ült volna: szokás szerint a szökőkút mellé telepedett le a főtér közepén. Minden vasárnap kijött ide festőállványával, hogy megfesse a Mennybemenetel templomot. Az emberek pedig minden héten elsétáltak mellette, anélkül, hogy egy pillanatra is ránéztek volna a vászonra.
Fiatal férfi sétálgatott egy úrikisasszonnyal karöltve az árusok pultjai között. Lesajnálóan tekintgettek a mellettük elhaladó emberekre – látszott rajtuk, hogy taszítja őket a tömeg. Amikor a szökőkúthoz értek, leültek a peremére, hogy szusszanjanak egyet. A kishölgy szaporán legyezgette magát, és a fodrozódó vizet figyelte. Hirtelen odafordult a férfihez.
– Dobjunk bele egy érmét! – kérte.
– Jaj, ne gyerekeskedjen már!
– Ez nem gyerekség! Szerencsét hoz, ha hiszel benne!
– Ezt most nem mondja komolyan?!
– A kedvemért!
– Jó, rendben, ha ettől szerencsésnek érzi magát… – adta meg magát a férfi.
A hölgy tapsikolt, és felállt, várva, hogy a férfi elővegyen egy pénzérmét. Azonban a fiatalember nem talált egy darabot sem, hiába nézte át a frakkja zsebeit.
– Nincs nálam aprópénz, csak a csekkfüzetem és pár bankó… – morogta.
A hölgy elkedvetlenedve visszaült a szökőkút szélére, a férfi pedig elfordult, hogy ne lássa a csalódott arcot. Ekkor észrevette Ochrant, és hirtelen elvigyorodott.
– Nézze, kedves! Ott a bolond Ochran! Nála biztos van fémpénz! Mindjárt kérek tőle egy érmét.
Már el is indult a festő felé, a hölgy pedig felpattant és követte.
– Egy művész? – kérdezte.
– Hát, annak mondja magát… Mindig itt ücsörög és mázolgat, de nem tudok róla, hogy valaha is eladta volna valamelyik képét… Ráadásul mindig ugyanarról a templomról fest képet. Mondom, hogy bolond…
Közben odaértek Ochranhoz. Megálltak előtte, a férfi levette cilinderét, és megköszörülte a torkát.
– Jó napot, Ochran! – mondta kissé orrhangon. – Nem tudna véletlen felváltani nekem egy húszast?
A festő feléjük fordult.
– Nem tartok én magamnál ennyi pénzt – jelentette ki.
– Ne szórakozzon velem! A hölgy szeretne egy pénzérmét beledobni a szökőkútba… Azt ne mondja, hogy nincs magánál annyi aprópénz, hogy egy húszast fel tudjon váltani!
Ochran letette az ecsetet, beletúrt szakadt nadrágjának zsebébe, előkotort egy kétcentest, és odaadta a hölgynek. Ezután újra a vászon felé fordult, és zavartalanul folytatta a festegetést.
– Azt kértem, hogy váltson fel nekem, maga félkegyelmű! – sziszegte az elegáns járókelő.
– Csak dobják bele! – mondta a festő, és ezúttal már fel sem nézett munkájából.
A fiatalember fejére tette a kalapot, és már indult is volna, de a hölgy megfogta a karját.
– Mi a véleménye erről a képről? – kérdezte.
– Rossz a kompozíció… – felelte a férfi, miután éppen csak rápillantott a festményre.
– Miért?
– Nézze csak meg: a templom nem teljesen középen van, kicsit jobbra csúszott, viszont a mellette álló épület így nem fért rá teljes egészében… Teljesen rossz…
– Nem tudom… Szerintem az nem baj, hogy nincs szigorú kompozíciója… Csak nem értem miért kell olyan aprólékosan megfestenie a templomot. A fényképek korában már nem ezt várják a festőktől… A realizmus lerágott csont… Miért akarhat ma bárki is így festeni?
– Igaza van, de ez még nem változtat azon, amit én mondtam: a festménynek rendes kompozíciója kell, hogy legyen!
A hölgy levette tekintetét a vászonról, és a férfi felé fordult.
– Maga festő volt régebben, ugye?
– Igen, próbálkoztam vele magam is.
– S milyen stílusban festett?
– A hazai expresszionista festészet nagy hatással volt rám, úgyhogy ezt a hagyományt igyekeztem folytatni. De sokáig tartott, hogy megtaláljam a saját stílusom.
– Olyan kíváncsi lennék a képeire!
– Szívesen mutatnék magának néhányat, de az igazság az, hogy miután felhagytam a festéssel, elajándékoztam mindet…
– Óh, milyen kár… Akkor csak mesélje el, hogy miket festett!
– Festettem én mindenfélét… De hogy egy templom képét pingáljam, az soha nem jutott volna eszembe! Ráadásul pont a Mennybemenetel templomot?! Ennél sablonosabbat, szájba rágósabbat el sem tudok képzelni! Legalább történne valami a képen! Mondjuk kigyulladt a templom, vagy elszáll felette pár repülőgép, s bombákat dobnak le rá… De ha csak úgy le is festi, ám legyen! De mi értelme minden héten kijönni, és lefesteni ugyanazt a templomot, ugyanabból a szemszögből? Hiszen nem változik rajta semmi! Mi újat tudna még megmutatni róla?
– Mintha egy költő minden héten megírná ugyanazt a verset…
– Pontosan! És fogadjunk, hogy Ochran is kritizálná ezt a költőt…
– De biztosan van valami oka, hogy mindig ugyanazt festi le.
– Nem tudom, mi lehet az… Hacsak nem az, amit már mondtam neked: Ochrannak hiányzik egy kereke.
– Én azért megkérdem tőle.
Odafordultak Ochranhoz, s ekkor észrevették, hogy míg ők beszélgettek, a festő már elment.
– Érdekes, pedig mikor én megnéztem a képét, még nem úgy tűnt, hogy mindjárt befejezi… – mondta eltűnődve a férfi.
– Vajon miért festi minden héten ugyanazt? – kérdezte Ochran hűlt helyétől a hölgy, és körültekintett, hátha még meglátja valahol a festőt.
– Bolond… – morgott a férfi.
A kisasszony felsóhajtott, beledobta a pénzt a szökőkút vizébe, aztán belekarolt partnerébe, és továbbsétáltak.
Author: Barna Benedek
Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Majd két évvel később ugyanezen kiadó segítségével látott napvilágot "A másvilág és más világok" című kötetem, amely három kisregényemet tartalmazza. Időközben pedig több rövid írásomat is beválogatták különböző kiadványokba, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://szitakoto.com/a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti...

