Zuhog az eső, a levegő nyomott.
Sok levél a sárban tipródik.
Szomorú, egy rút zimankó.
Bánatos minden most odakint.
Elbújt a napsugár, orrát sem dugja ki.
Sírnak a felhők. Záporozik.
Ködfátyol leng tétován az égben.
Még a szél is kába. Botladozik.
Eső kopogása hallik. Meg nem áll.
Nyárfeledtető, őszi homály.
Gondokba merült szívem sem szabadul,
Belefészkelte magát a magány.
Minden megadóan tűr. Némán.
Tespedt-tohonya, rusnya tájban.
Zokog a világ, mindene fáj..
Földanya bevonz minket magába.
Felszippantja létünknek könnyeit,
Remélve,.. egyszer elfogy majd.
Ez a dézsa… soha nem ürül ki!
Szívünkben lakik a bánat.
Jó ez így. Mert mikor végül
Felragyog majd a virradat…
A bánat helyére várt öröm ül.
És megbecsülöd a jó dolgokat.
A bánatnak így hálás lehetsz,
Hogy példát mutat mielőtt elhagy.
Élvezz ki minden csodaszép percedet,
Amit csak az életed adhat !
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
