Az én nagymamám már nincs velem.
De velem van az emléke,
Látom, hogy naphosszat tesz-vesz.
S nem tétlenkedik egy percet sem.
Nagymama szomorú volt mindig.
Sosem láttam, hogy nevetne.
De jól tudott sütni meg főzni.
Alkotni csodás süteményeket.
Az én mamám hajladozott estig.
Mégsem jajgatott sohasem.
Tőle tanultam meg embernek neki.
Hogy minden napért küzdeni kell.
Még nem tudtam mekkora hős.
Értünk mi mindent megtesz.
De az ember egyszer felnő.
Fájlalja, hogy nagyi elment.
Bárcsak most is velünk lennél.
Megtenném, mit egykor nem.
Fáradt kezedből a munkát kivenném.
S kérlelnélek, mesélj nekem.
Ámulva innám bölcs szavaid.
Emléktarisznyámba tenném őket,
Hogy elővegyem, ha már nem vagy itt.
Előhívnám a múltból emléked.
Nem mondtam elégszer: Köszönöm.
Hogy mennyire szeretlek Téged!
Tán bánatodat akkor megtöröm
Sok, …még több öleléssel.
Hiányzik a nagymamám,
A vele töltött csodás évek.
Eres keze, csöndes lénye…
Emléke szívemben égett.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
