Az én nagymamám már nincs velem.
De velem van az emléke,
Látom, hogy naphosszat tesz-vesz.
S nem tétlenkedik egy percet sem.
Nagymama szomorú volt mindig.
Sosem láttam, hogy nevetne.
De jól tudott sütni meg főzni.
Alkotni csodás süteményeket.
Az én mamám hajladozott estig.
Mégsem jajgatott sohasem.
Tőle tanultam meg embernek neki.
Hogy minden napért küzdeni kell.
Még nem tudtam mekkora hős.
Értünk mi mindent megtesz.
De az ember egyszer felnő.
Fájlalja, hogy nagyi elment.
Bárcsak most is velünk lennél.
Megtenném, mit egykor nem.
Fáradt kezedből a munkát kivenném.
S kérlelnélek, mesélj nekem.
Ámulva innám bölcs szavaid.
Emléktarisznyámba tenném őket,
Hogy elővegyem, ha már nem vagy itt.
Előhívnám a múltból emléked.
Nem mondtam elégszer: Köszönöm.
Hogy mennyire szeretlek Téged!
Tán bánatodat akkor megtöröm
Sok, …még több öleléssel.
Hiányzik a nagymamám,
A vele töltött csodás évek.
Eres keze, csöndes lénye…
Emléke szívemben égett.
Author: Szilágyi Tünde
Szabóné-Szilagyi Tünde vagyok. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében születtem. Gyermekkoromban családommal többször költöztünk. Tinédzser korom óta írok. Eleinte lelki késztetés, egyfajta kényszer vezérelt a versek irányába, majd időközebn mindinkább önkifejező-és örömforrássá váltak számomra. Örömmel tölt el, hogy megoszthatom érzéseimet és gondolataimat más emberekkel. Könnyen tudok azonosulni mások érzelmeivel, például fájdalmával. Amikor leírom ezekeket, "kiírom magamból" letisztul az "érzelmi vihar" a lelkemben,. Fontos számomra, hogy verseim egyszerűek legyenek, mindenki számára érthetők, és hogy írásaimmal képes legyek megérinteni az egyszerű embereket is. Hiszem, hogy bár mindannyian egyediek, és különlegesek vagyunk, az érzelmek, melyekkel nap, mint nap szembesülünk, nagyon is hasonlóak. Egy megfelelő vers segítségével az az ember is képes lehet "kiönteni" a lelkét és elmondani az érzelmeit, akinek nehezebb a saját gondolatait versbe szedve önmagát kifejeznie. Remélem, hogy segíthetek neki ebben a megtisztelő feladatban.
