Rövid novella az elengedésről és a Nagy Figyelemelterelésről.
KAGYLÓKÍN
Történt egyszer régen, amikor még felhőtlen boldogság töltötte el talpamat, a talpamat, amellyel a végtelen tenger alján róttam utamat. Igen, róttam azt minden nap, fáradhatatlanul a sötét aljzaton, a csodás puha homokban.
Kinyíltam. Becsukódtam. Kinyíltam. Becsukódtam.
Így ment a csiki-csuki hosszú hosszú ideig, mármint amióta talpamat tudom, egészen addig a bizonyos reggelig.
Történt, azon a bizonyos hínáros reggelen, amely napon fordulatot vett életem, éppen a rutin csiki-csuki közben, hogy hirtelen égető fájdalom hasított oldalamba. Onnantól kezdve mélyen belém fészkelt a gondolat, hogy van ott bennem valami. Valami, ami megzavar.
Visszatérve oldalamhoz, a fájdalom nem szűnt, mindinkább jobban bántott, szúrt, piszkált, szaggatva hasogatott. Összerándulva, magamon kívül pörögtem, sziszegtem a homokban:
– Hátha elmúlik! Hátha abbahagy! Tűnjön már el örökre!
Ahogy pörögtem, összezártam szorosan, makacsul szorítottam héjam, köpenyem, és az a fránya, egészen aprócska valami, egyre mélyebben fúródott testembe.
Gondolkodtam, vajon mivel lehet a baj? A csiki-csuki héjammal vagy netalántán a talpammal? A kemény héjam, igen, amelyben addig oly vakon bíztam, amelyről azt hittem, hogy nem érhet soha semmi baj, hogy majd mindentől megvéd és biztonságot ad.
Jóval később, amikor bölcsebb lettem, arra jutottam, hogy a tisztánlátásommal és a figyelmemmel volt a baj, hogy megtörténhetett az óvatlan pillanat, hogy az a valami mégis bent maradt.
Hát, ha már beragadt, nem volt mit tenni. Beszívtam! Ennyi!
Előkaptam a meszet. Termeltem. Kentem. Termeltem. Kentem a frányára, hogy ne fájjon, hogy ne bántsa puha testem.
Sajnos, csak a végén jöttem rá, hogy ez volt a Nagy Figyelemelterelés. Elterelte figyelmemet a problémáról, hiszen az mindvégig ott volt, amíg én a munkára koncentráltam. Dolgoztam virradattól éjszakáig, mégis ott maradt. Sőt! Csapdába ejtett!
Kezdetben egészen parányi volt, de ahogy bevontam egyre nagyobb és nagyobb lett. Minél több anyagot raktam rá, hogy elfedjem, annál jobban fájt, annál jobban fájt és feszített. Nem csak piszkálgatott, mint az elején, hanem rettentően nyomott. Szép lassan kinyomta belőlem a szuszt. Ahogy napról napra növekedett, egyre jobban kiszorított házamból. Az életemből…
Kiszorított belőlem minden jóérzést. Idővel eltűnt belőlem az öröm, a kedvesség, a szeretet, a megértés, a nyugodtság, a boldogság, az önfeledt kacagás, a tengeraljzaton való vidám talpalás. Gubbasztottam egy helyben, csak a bú maradt és a nyomás. A depi meg a kitaszítottság.
Kidobott a komfortzónámból. Végleg!
Mielőtt elhagynám héjamat, el szeretném mondani mindenkinek, hogy az a mészdarab, amelyet húsomban találnak, ami Önök szerint gyöngy, az igaz, de ami miatt létrejött az mind hamis.
Igen, hamis képzeteimből született, hogy egyszer jobb lesz, hogy egyszer elmúlik az a fránya szenvedés, mely tévedéseim és rossz döntéseim okán köpenyem alá ragadt, majd hatalmasra dagadt.
Fájdalmam okára, míg még oly piciny volt, én balga, rázártam szorosan ahelyett, hogy nyugodtan, lazán kinyitva héjamat, az első áramlattal elengedtem volna…
Author: Adorján L. Zoé
Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, alkotótársaimnak, hogy része lehetek e közösségnek, amelynek nagy örömmel lettem tagja. Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
2 Responses
Kedves Zoé!
Érzékeny, nehéz gondolatokra adtál tiszta, őszinte választ. Az elengedésre.
Mind kagylók vagyunk. Mind talpalunk. Tán öröm, hogy Te legalább gyöngyöt könnyeztél.
Dícséret illet. Szépen írtad.
Békés elengedést;
Miklós
Kedves Miklós!
Köszönöm szépen, hogy olvastad és a kedves hozzászólásodban megfogalmazott tiszta gondolatokat. Sokat jelentenek nekem.
Ez az írás emlékeztette egyik ismerősömet arra, hogy jelenlegi nehéz élethelyzetében ne kövesse el újból azokat a hibákat, amelyek korábbi (szerencsére már gyógyult) daganatos betegségéhez vezettek. Megköszönte, hogy olvashatta.
Amikor írunk, még nem tudjuk, hogy kinek mit jelent majd egy írás és mennyire lehet fontos a saját értelmezésében a benne lévő üzenet.
Üdvözlettel: Zoé