Kagylókín

Kagylókín

 

Távozásom előtt el szeretném mondani magamról az igazságot, a színtiszta igazságot.

Történt egyszer régen, amikor még felhőtlen boldogság töltötte el talpamat, a talpamat, amellyel a végtelen tenger alján róttam utamat. Igen, róttam azt minden nap, fáradhatatlanul a sötét aljzaton, a csodás puha homokban.

Kinyíltam. Becsukódtam. Kinyíltam. Becsukódtam.

Így ment a csiki-csuki hosszú hosszú ideig, mármint amióta talpamat tudom, egészen addig a bizonyos reggelig.

Történt, azon a bizonyos hínáros reggelen, amely napon fordulatot vett életem, éppen a rutin csiki-csuki közben, hogy hirtelen égető fájdalom hasított oldalamba. Onnantól kezdve mélyen belém fészkelt a gondolat, hogy van  ott bennem valami. Valami, ami megzavar.

Visszatérve oldalamhoz, a fájdalom nem szűnt, mindinkább jobban bántott, szúrt, piszkált, szaggatva hasogatott. Összerándulva, magamon kívül pörögtem, sziszegtem a homokban:

– Hátha elmúlik! Hátha abbahagy! Tűnjön már el örökre!

Ahogy pörögtem, összezártam szorosan, makacsul szorítottam héjam, köpenyem, és az a fránya, egészen aprócska valami, egyre mélyebben fúródott testembe.

Gondolkodtam, vajon mivel lehet a baj? A csiki-csuki héjammal vagy netalántán a talpammal? A kemény héjam, igen, amelyben addig oly vakon bíztam, amelyről azt hittem, hogy nem érhet soha semmi baj, hogy majd mindentől megvéd és biztonságot ad.

Jóval később, amikor bölcsebb lettem, arra jutottam, hogy a tisztánlátásommal és a figyelmemmel volt a baj, hogy megtörténhetett az óvatlan pillanat, hogy az a valami mégis bent maradt.

Hát, ha már beragadt, nem volt mit tenni. Beszívtam! Ennyi!

Előkaptam a meszet. Termeltem. Kentem. Termeltem. Kentem a frányára, hogy ne fájjon, hogy ne bántsa puha testem.

Sajnos, csak a végén jöttem rá, hogy ez volt a Nagy Figyelemelterelés. Elterelte figyelmemet a problémáról, hiszen az mindvégig ott volt, amíg én a munkára koncentráltam. Dolgoztam virradattól éjszakáig, mégis ott maradt. Sőt! Csapdába ejtett!

Kezdetben egészen parányi volt, de ahogy bevontam egyre nagyobb és nagyobb lett. Minél több anyagot raktam rá, hogy elfedjem, annál jobban fájt, annál jobban fájt és feszített. Nem csak piszkálgatott, mint az elején, hanem rettentően nyomott. Szép lassan kinyomta belőlem a szuszt. Ahogy napról napra növekedett, egyre jobban kiszorított házamból. Az életemből…

Kiszorított belőlem minden jóérzést. Idővel eltűnt belőlem az öröm, a kedvesség, a szeretet, a megértés, a nyugodtság, a boldogság, az önfeledt kacagás, a tengeraljzaton való vidám talpalás. Gubbasztottam egy helyben, csak a bú maradt és a nyomás. A depi meg a kitaszítottság.

Kidobott a komfortzónámból. Végleg!

Mielőtt elhagynám héjamat, el szeretném mondani mindenkinek, hogy az a mészdarab, amelyet húsomban találnak, ami Önök szerint gyöngy, az igaz, de ami miatt létrejött az mind hamis.

Igen, hamis képzeteimből született, hogy egyszer jobb lesz, hogy egyszer elmúlik az a fránya szenvedés, mely tévedéseim és rossz döntéseim okán köpenyem alá ragadt, majd hatalmasra dagadt.

Fájdalmam okára, míg még oly piciny volt, én balga, rázártam szorosan ahelyett, hogy nyugodtan, lazán kinyitva héjamat, az első áramlattal elengedtem volna…

 

Adorján L. Zoé
Author: Adorján L. Zoé

Köszönöm az Irodalmi Rádiónak, író- és költőtársaimnak, hogy része lehetek az alkotóközösségnek, amelynek nagy örömmel lettem tagja. Vannak pillanatok, amelyek beleégnek az emlékezetünkbe. Pillanatok, amikor valamiféle határtalan erő, kiterjedés és újból átélés lesz úrrá rajtunk. Átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: Mindig miénk a pillanat! Teljességében…

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »