A szeretet ünnepe
Túl vagyunk a szeretet ünnepén, túl a kétnapos, nyomasztó feladatláncon…
Ünnepelt az ország zöme, és ünnepelt a fél világ.
A Megváltó születése… Elénekeltük a megtanult dalokat: a dalolva felmondott leckéket…
Tízezreket költöttünk semmit érő ajándékokra és karácsonyi kellékekre.
Evések, ivások, kikényszerített, kényszeredett együttlétek, az áhítat minden jele nélkül. A gyermekkorunkat idéző, meghittebb énekeket elhanyagoltuk a hívatlanul jött vendég miatt.
Imákat mondtunk a régi hagyomány szerint a templomokban, de még a templomba járó kevesek közül is kevesen hitték azt,
amit mondtak. „Született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt, meghalt, pokolra szállt, feltámadt, felment a mennybe, és ott ül a mindenható Atyaisten jobbján”… Mondtam én is, de koránt sem hittem mindent, és egy percig sem gondoltam komolyan , a mi saját testünk feltámadását, és még a legáhítatosabb pillanataimban sem álmodoztam a mi feltámadásunkból eredő öröklét lehetőségéről.
Igen: Jézus valóban élt, tanított, és megölték. És az is igaz, hogy a tanításai tovább élnek 2000 év után is. Ez valóban üdvözítő csoda, legalább akkora, mint maga a karácsonyi csoda.
Az első karácsony csodája azonban nem Jézusról szól. Igaz, a Szeretet Ünnepén az Ő nevét visszhangozzák az igazhívők, az igazi kereskedők és az igazi vásárlók.
A valóságban azonban maga a Megváltó is, a Szeretet Ünnepének köszönheti a puszta létét is.
Az igazi karácsonyi csoda nem a megváltó emberi formában való megtestesülése, és nem is a szeplőtelen fogantatás, hanem József kitartó szeretete és hűsége Mária iránt.
Hány férfi tartana ki választott asszonya mellett, ha tudná, hogy ő biztosan nem lehet a megfogant gyermek apja? Hányan fogadnánk el a példanélküli „mesét” jegyesünk szeplőtelen fogantatásáról? Hányan hinnénk az asszonyi szónak, és egy megfoghatatlan álomnak, vagy az ünneplő, már-már tolakodó kívülállóknak?
A Karácsony csodája egyedül József érdeme, mert az ő szeretete óvta meg az áldott állapotban lévő Máriát, akire jó esetben, az a sors várt volna, hogy valahol, titokban megszülhette volna, és apa nélkül talán valahol felnevelhette volna gyermekét.
József, ha csak csendesen elbocsájtja a furcsán megesett jegyesét, már kiérdemelte volna a csendes és őszinte karácsonyi hálaimát.
Mert jogában állt volna, törvény szerint akár halált is kiáltani jegyesére, és megkövezésében úgy vehetett volna részt, hogy ebben kivetni valót senki sem találhatott volna.
De József szívét már nyitva találta a különös álom, és felvállalta azt, amit kevés férfi vállalt volna fel. Jegyesét, Máriát nem zavarta el, feleségül vette, és vállalta a későbbi üldöztetést és az önkéntes száműzetést is miatta, érte. Eltűrte a jóakarók tolakodó, együgyű, vagy színpadias figyelmét, és a születés után a pásztorok meg a királyok köszöntéseit, amellyel az idegen magzatot és az újszülöttet köszöntötték. Nem lehetett ünnep József számára még a gyermek templomi bemutatása sem, mert idegen vének Mária fiában már akkor a megváltót, Isten fiát ünnepelték. Egyetlen percre sem felejthette el, hogy a gyermek nem az övé, de neki, mégis úgy kellett védelmezni mintha a sajátja lenne. Egyházunk hosszú évekig tartó, borongós hajnalát, Jézus egész gyermekkorát csak József szeretete óvta. Ez az a kitartó és kételkedés nélküli szeretet, amire karácsony ünnepén emlékezünk.
Csak a külvilág számára csoda a feltámadás, vagy a pünkösd különös jelensége, amikor a bábeli zűrzavar helyett egy pillanatra mindenki által érthető lett „a világ összes nyelvén” az akkor megszülető egyház tanítása. A bábeli hangzavar létrejötte vagy megszűnése Isten számara egyetlen intés csupán. Az igazi csoda, József feltétlen odaadása Mária iránt.
Mert csodáljuk persze az anyát, aki féltő szeretettel óvta a gyermekét. De a legtöbb anyának önkéntes, boldog hitvallása a gyermeke iránt érzett feltétlen ragaszkodás. Felnézünk a későbbi, gyászoló anyára is, aki úrrá lett fájdalmán, mikor meghalni látta elsőszülött fiát. De sajnos, a szeretteink halálával szemben minden család és minden családtag védtelen.
Csodálni lehet, az Urat is, aki önként tűrte emberként, közel fél napon át az embertelen kínokat, a kereszthalált.
De ez a csodálat nem feledteti az, hogy tudjuk, hogy mint minden élőre, ránk is a halál vár egyszer. És ugyan hány haldokló társunk nem cserélné fel hosszú és reménytelen haláltusáját Jézus félnapos szörnyű szenvedésére, ha biztosan tudná a saját feltámadását?
Józsefet egész más miatt tiszteljük. Emberként emberfeletti dolgokra volt képes. Hosszú, egy életen át tartó helytállása példa nélkül való. A figyelem peremén, szinte megtűrtként hordozta hűséggel terhét, Jézus fogantatásától a végsőkig. Egyetlen földi reménye az lehetett, hogy kitartó hitvesi szeretete viszonzásra talál, és utódai által elérheti azt a fajta halhatatlanságot, amit csak a családos emberek érhetnek el.
De az első karácsony idején számára még csak feladatok voltak és nem volt kézzel fogható, vagy kézbe vehető, ringatható remény. Akkor még csak a bizalom és az óvó szeretet létezett, ami ettől a pillanattól és később, évek tucatjain át kisugárzott Jézusra is.
Hány meg hány férfinek, nevelőapának kell eltűrni, mikor a sokáig dédelgetett gyermek az első szidáskor a képébe vágja, hogy nem vagy az apám? Mert Józsefnek ezt is nyilvánosan kellett elszenvedni, amikor a 12 éves gyermek elveszett, és végre a templom lépcsőjén megtalálták az elkóborolt kis Jézust. De József még ekkor sem tagadta ki, holott nem lehetett könnyű tovább gondoskodni arról, aki nyíltan hangoztatta azt, hogy ki a valódi apja, és az mennyivel különb a nevelőjénél …
József szívét nem fagyasztotta meg a gyermek felnőttesen kemény hangja. Vállalásához és szívéhez, asszonyához, családjához hű maradt mindig.
Tudjuk, hogy a gyermek, aki sokak tanítójává lett látszólag soha nem emlékezett meg a nevelőapja szeretetéről és kitartásáról. József szinte névtelen hős maradt.
Bár ki tudja? Amikor Jézus a védtelen gyerekekről prédikált, nem József következetes szeretete volt-e előtte az élő iskolapélda? „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék”. (Mt.18.6) Mert évtizedeken át mindig kitartani, csak a szeretet által lehet. Enélkül az óvó szeretet nélkül elveszne minden gyermek…
És miért nem ítélte el Jézus a bűnös asszonyt? Hiszen Jézus maga biztosan nem vétkezett soha! Nem József szeretete lebegett-e a szeme előtt, aki nem hogy nem ítélkezett az édesanyja Mária felett, hanem védte, szeretettel óvta azt a Máriát, aki a Mindenható fiát hordozta?
Nekünk, akik a megváltó szeretet örökösei vagyunk, legalább nekünk meg kell emlékeznünk így, karácsony táján arról, az emberről, akinek a szeretete nélkül ma nem ünnepelnénk, és nem imádkoznánk!
Tudjuk persze, hogy József még életében megkapta jutalmát. Mária viszonozta József szeretetét és kisfiúkkal, és kisleányokkal ajándékozta meg. József, mint minden apa már életében megkapta a halhatatlanság, az örök élet ígéretét.
Tudhatta, hogy gyermekei, és azok gyermekei által örökké élni fog. Szeretete minden bizonnyal kisugárzott a saját fiaira és lányaira is, és ezek a gyermekek is bizton tovább adták József áldását az utódaiknak.
József, a Szentírásban lassan, az alig ismertből, teljesen névtelenné vált, de távoli utódai ismeretlenül bár, de köztünk élnek!
Ők azok a névtelen hősök, akik a legkülönb férfi szeretetét, és feltételeket nem ismerő emberségét ránk hagyták. József áldása, és szeretete kísérjen minden védtelen megfogant életet, és a gyermekét nevelő tisztességes asszonyt!
Most, mikor már túl vagyunk az ünnepek fárasztó gyötrelmein, térjünk vissza mi is, a dicstelen szeretet kitartó hétköznapjaihoz. És legyünk mi is mindig megbocsájtók, és rendíthetetlen emberszeretők, mint ahogy az is az volt, akitől az Úr egy életen át, a hétköznapokban látta, tapasztalta a megbocsájtás és a feltétlen szeretet gyakorlatát!
(2014. január) Simon Farkas
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július