Apu, most háború lesz?

Vasárnap délután van, tizenkét nap múlva szenteste. Fekszem apám mellett a kihúzhatós kanapén. Így ketten is elférünk. Bár…én még nem foglalok olyan nagy helyet. Hatéves vagyok. Tévét nézünk, mint ilyenkor mindig. Vasárnap délután négytől a Walt Disney – matiné megy. Kint hideg van, bent pattog a tűzifa a cserépkályhában. A lángok kegyelmet nem ismerve falják fel végül a fadarabokat teljesen, és nem sokkal később már csak a parázs izzik, de a hangja nem zavaró. Lényeg, hogy jó meleget sugároz. Igazából szeretem ezt a hangot. Közben a tévében megy a Balu kapitány, a Kacsamesék….és a harmadik mesére nem emlékszem már, hogy mi szokott lenni. Nem sokkal vagyunk a rendszerváltás után. ’93-at írunk. Ebben az évben kezdtem az első osztályt az iskolában, szeptember elsején. December van. Kint hideg, bent pattog a tűz. Vasárnap délután. Walt Disney matiné, Kacsamesék. Adventi vasárnap. Hamarosan karácsony, hamarosan téli szünet, olyan idilli hangulat. Aztán… egyszer csak mintha csak egy nagykéssel vágták volna félbe, elsötétült a képernyő, de Donald kacsa hangját még hallani lehetett pár másodpercig. Nem értettem mi történt. Biztos valami adás-hiba. – gondoltam. Mindjárt jó lesz, és nézhetjük tovább. Mert pont a legizgalmasabb résznél ment el az adás. De aztán… bejelentkezett egy idős, ősz hajú, szemüveges öreg bácsi (Boross Péternek hívták, mint később megtudtam), aki azt mondta, hogy Antall József, Magyarország miniszterelnöke elhunyt. Bár addig közelről nem találkoztam a halállal, tudtam, hogy az elhunyt azt jelenti, hogy meghalt, és hogy valami nagyon fontos tisztséget tölt be egy ország életében egy miniszterelnök, de pontosan nem voltam vele tisztában, hogy most mi lesz. Ez már jobban foglalkoztatott, mint a Kacsamesék folytatása, mikor pár perc múlva kis gyerekfejjel csalódottan láttam, hogy itt nem lesz folytatás. Kis fekete szemeim megteltek könnyel, de sírni nem mertem. Nem tudom miért. De azt tudom, mert arra színtisztán emlékszem, hogy félelemtől elcsukló hangon megkérdeztem aput, hogy:

– Apu, akkor most háború lesz?

Értetlenül nézett rám, és mondta, hogy:

-Dehogyis! Miért lenne az?!

Picit megnyugodtam. De csak egy picit, mert gondoltam, hogy biztos csak meg akart nyugtatni, hogy ne féljek. De ha nem lesz háború, akkor hogy választják mégis a miniszterelnök-bácsi utódját? De tényleg? – jártak a kis hatéves agyamban a fogaskerekek.

2023. december tizenkettedike van. Pontosan 30 év telt el azóta, amit leírtam. A többi már történelem. Az akkori gyerekek már velem együtt felnőttek, maguk is szülők. Hogy aztán az aznapi Kacsamesék folytatását utána valamikor megtudtuk-e, na arra nem emlékszem. De most így belegondolva, nem vagyok benne biztos. Talán egyszer – ha fönt van a neten -, a gyerekeimmel nézem meg már a folytatást…így idestova 30 év után.