Tányértalpú kismackó. 1

Közeledik Malacka szülinapja

– Ó, te kis butus! – mondta Füles, a pocakos csacsi a tányértalpú mackónak.
Hát nem szóltál Malackának, hogy vigye innen a mézét? Már egy hete vár rá!
– Szóltam, szóltam, de tudod, hogy milyen feledékeny. Egyébként háttal nem kezdünk mondatot! – jegyezte meg Tányértalp.
– Nem is háttal kezdtem. Pontosan szemben álltam veled, mind a négy lábammal.
Igaz, a fejem kicsit lelógattam, dehát tudod, milyen szomorú vagyok.
– Tehát – kérdezte Tányértalp, – itthon leszel, ha ma eljön Malacka a mézért?
– Gondolom, – gondolta Füles és egy kicsit elgondolkodott ezen. Majd megszólalt:
Figyelj csak, te csacsi, öreg medvém. Nem lehet, hogy Malacka tíz kismalacnak vinné a mézet?
– Ugyan már, Füles! Miért vinné nekik?
– Mert ekkora csuporral egyedül nem tud megbirkózni! Különben is! Malacka eszik mézet?
– Nem tudom! – jelezte Tányértalp. De az biztos, hogy születésnapja van!
– És ez tényleg biztos? – kérdezte Füles.
– Biztos, mert pontosan két éve láttam, ahogy túrta a faleveleket. Hidd el, akkor már élt!
– Te Tányértalp! Én azt hiszem, hogy a tíz kismalacnak ajándékozza az ünnepekre.
– Lehet, lehet. Tudod, hogy Malacka jószívű. És mégiscsak egy családban él a kicsikkel.
– Akkor most mi legyen? – aggódott csacsi, közben búsan lógatta nagy fejét és megnyúlt füleit vizsgálgatta. Lehet, hogy délután elsétálok a Tigrishez. Én is szeretnék olyan csíkokat a bőrömre, mint amilyen neki van! – tette hozzá kicsit vidámabban.
– Értem! – mondta Tányértalp és a csacsi edényei közül kiválasztott egy mézzel teli csuprot. Még tavaly ajándékozta Füles szülinapjára. Csacsi megragasztotta vele a repedt széket, a konyhaasztalt, az ablakkeretet. A többit visszaajándékozta Tányértalpnak.
– Kiteszem ezt a bödönt az ajtód elé, hogy megtalálja Malacka! – dörmögte a kismackó.
– Az jó lesz! – mondta Füles és ismét elgondolkodott ezen, majd folytatta:
Tányértalp, én most elindulok a Tigrishez csíkokért! Ha ez a Malacka jön a mézért, akkor mondd meg neki, hogy boldog születésnapot kívánok!
Ezzel Füles lassan tovább ballagott. Tányértalpú pedig a bejárat fölötti nagy fára mászott fel, hogy onnan vigyázzon a csupor fííííínom mézre.
Addig-addig vigyázott, amíg elaludt.
Mindenesetre a méz aranylóan kuporgott edényében és tovább várakozott a bejárat előtt.

(a folytatás hamarosan következik…)

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Rózsa Iván: Scherzo

Rózsa Iván: Scherzo Kövérek és soványak A kövér emberek mind joviálisak! A soványak viszont gyomorbetegek… Valami hasonlót mondott tréfásan megboldogult Popper Péter tanár úr annak

Teljes bejegyzés »

Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »