Egyszer régen, amikor még nyitott ajtójú villamosok jártak és a kenyér, s a jó kannás tej is 3 forint 60 fillérbe került, másfél szobás kis emeleti lakunk ajtaján bekoppantott a zúzmarás december.
Nagyanyó illatokat varázsolt a friss kalácsba, bejglit sütött mazsolával, gesztenyével, míg Nagyapó késő estig dolgozott a város peremén. Hazaérve a fürdőszoba lett az alkotó műhelye. Filmeket hívott, fényképeket csalogatott elő a sötétben. Mire végzett, sok száz fotó már a kád hideg vizében lubickolt. Nagyapó a fixírt és az előhívót óvatosan visszatöltötte kanna formájú sötét pihenőjükbe. Hamar kezet mosott, majd gondosan behúzta az ajtót a párolgó vegyszerek előtt.
Mi már az elfáradtak álmát aludtuk, amikor Nagyapó és Nagyanyó pihenni tértek a nagyszoba hatalmas, öreg tölgyfa ágyában. Hogy-hogy nem, aznap éjjel a fürdőszoba ajtaja valahogy mégis félig nyitva maradt. Pont középen állt meg, mintha egy örök forgóajtó szeretne lenni, hol az egyik úton kijön az árnyék, a másikon bebújik a fény.
Ha tudta ezt az ajtó, ha nem, éppen az előszobára nézett, – már ha látott valamit egyáltalán a sűrű feketeségben. Nagyanyó úgy hajnaltájban felébredt és a mosdó felé indult a megszokott útvonalon. Ágya mellett várta a puha papucs. Belebújt, halkan megkerülte a fekhely lábait, majd az előszobán át a fürdő felé vette az irányt és mint egy alvajáró, előrenyújtott kezekkel csoszogott a korom sötétben. Tudta ő, nagyon is tudta, hány lépés az út, mégis ösztönösen a kezeire bízta magát. Így történt, hogy a fürdőszobai küszöb elé érve a bal keze az ajtó bal oldalán, jobbja a jobb oldalon kereste az ajtó hidegét, de az ajtó épp középen volt. Még egy lépést tett, majd még egy picit, de azt már jóval nagyobb lendülettel. Azt gondolta, nyitva van teljesen, és felbátorodott. Hát nem a két keze között bújt meg az a fránya nyílás-záró széle?
Nagyapó arra a koppanásra riadt fel, ahogy szegény Nagyanyó a fejével az ajtó élének ütközött. Akkora púp nőtt a homlokán, mint egy érett dió. Mi csak reggel vettük észre, amikor az ünnepekre készülve előbújtunk a szobánkból.
Ekkor toppant be Nagyapó. Kedvesen megsimogatta Nagyanyó arcát, majd a homlokán lévő púpra mutatva azt mondta;
– Látjátok gyerekek, itt van már a karácsony, megjött a rénszarvas is! – majd rögtön megvigasztalta, átölelte Nagyanyót, aki már velünk együtt nevetett esti történetén az ünnepi ajándékok között.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole