Édes élet

Amint hazaértem az edzésről, rögtön megittam egy liter hideg tejet. Épp úgy, ahogy szoktam. Üvegből, egy levegővel. Az uszodában is azt játszottuk, hogy ki bírja tovább a víz alatt. A jók közé tartoztam három perc kettővel.
Emlékszem, a víz tizenhat fokos volt és esett a hó. Szabadtéren edzettünk télen is. Már az első kilométer után lila volt a szánk és nem éreztünk semmit. Elzsibbadt a lábunk. Vártuk már a kismedencét és ez erőt adott a következő öt kilométerre. Az utolsó hosszokon újra felgyorsultunk.
Várt ránk a forró „brűgölő.”
Mint egy rejtélyes vulkán, úgy füstölgött, pipált a Császár uszoda sarkában a büdös, gyógyvízű ülőfürdő. Kisméretű, sekély medence volt, de forró vízzel teli.
Még a fejünket is aládugtuk, úgy kívántuk a meleget. Onnan, belülről nézve érdekes látvány volt a jeges uszodapart és a rajta elcsúszó mazsolák totyogó mozdulatai.
Gyakran kiugráltunk hógolyózni, majd ismét bebújtunk a víz védelmébe.
Ezt játszottuk egészen az utolsó percig, amikor már indulni kellett.
Gyors öltözés, sporttáska vállra, haj összeborzolva, majd futottunk a buszhoz mínusz tíz-tizenötben is fedetlen fővel. Olyan sportos dolognak tűnt, amikor a lányok előtt letörtünk a hajunkból néhány megfagyott darabot. (Az a haj, haj de jól jönne ma!) A busz után még átszálltunk a 8-as villamosra, ami kivitt minket Újpest peremére. Itt szétszéledtünk. Mindenki hazafutott a fűtött lakásba és én már gondolatban nyitottam a hűtő ajtaját, hogy tartalmát pillanatok alatt belegeljem.
Megérkeztem. Az említett egy liter tej beszippantása után megéheztem. Kaptam magam és egy nagy szelet kenyeret, amit vajjal, végül mézzel jó vastagon megkentem. Az ifjúság energiájával föl, s alá sétáltam a nagyszobában. Mert nekünk ilyen is volt. Egy nagyszoba, – ötször négyes – és egy félszoba. Az előző fele. Ez volt négyünknek.
Mohón faltam a kenyeret és már a felénél jártam, amikor két nagy harapás között a méz megragadt a torkomon. Bármit csináltam, nem ment se fel, se le! Az orromon nem kaptam levegőt, így cudar nehéz helyzetbe kerültem. Kínomban fel-le mászkáltam és egy pillanatra megláttam az arcomat a tükörben.
Csodálkoztam, hogy milyen látványt nyújtok. Erőteljes ifjú test, rajta riadt fej, kékülő szájjal. Magam voltam a döbbenet nekem. Szürreális gondolatok törtek elő. Hogy ilyen fiatalon? Legalább kaviárt is nyeltem volna, ha már itt kell hagynom ezt a szép világot! Arra gondoltam, hogy mit ír majd az újság rólam. Mézbe fulladt sporttehetség?
Furcsa módon mégis az zavart a legjobban, hogy a félszobában épp ruhákat varrt másodállásban az édesanyám. Ha odamegyek, mit mondok neki?
Odaírom egy papírra, hogy haldoklom? És ha nem ér rá elolvasni?
Egyre riadtabban ütögettem a torkomat. Nem segített! A hátammal csapkodtam az ajtót, hátha lecsúszik a ragacs. Természetesen minden ötletes tevékenységem elnyomta a varrógép zaja. Éreztem, hogy közel két perce küzdök levegőért és a felmérések szerint még egy percem van hátra. Oda kell mennem édesanyámhoz! Egy méterre lehettem a kisszobától, amikor hirtelen lecsorgott a méz és végre levegőhöz jutottam. Édes élet! Eszembe jutott József Attila: „Levegőt!”
Ekkor szerettem meg az irodalmat.

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole