– Pszt! Fiú, van egy kis tüzed?
A fiú leszegett fejjel, sietős léptekkel, a kovácsoltvas kerítés tövébe húzódva osont. Fázósan húzta össze magán a szürke szövetkabátot. Megtorpant és félénken fordult a hang irányába. A járda szélén egy koszos, rendezetlen ruházatú, sebhelyes arcú csavargó álldogált, kezében egy szál cigarettával. A fiú undorodva méregette a férfi vastag, tömzsi ujjait és a piszoktól feketére színezett körmeit.
– Nincs – válaszolta bátortalanul, és visszafordult, hogy továbbmenjen.
– Mit rejtegetsz a kabátod alatt, he? – A férfi utánakapott, széthúzta a szövetkabátot, és észrevette a parazsat. – Ezt meg hová viszed?
– Nem mondom meg! – bátorodott fel a fiú.
– Remélem, nem arra kell, amire gondolok! – sziszegte dühösen a férfi.
– Semmi közöd hozzá!
A férfi a parázshoz érintette a cigarettáját, majd a szájához emelte és jó nagyot szívott belőle. Úgy tűnt, már régóta nem volt része ehhez hasonló élvezetekben. Mutató és hüvelyujja közé fogta, ízlelgette, közben jólesően bólogatott hozzá.
– Ha nekik viszed, – intett a fejével egy meghatározhatatlan, távoli irányba, – akkor a világ legnaivabb és legidiótább teremtménye vagy.
– Igen, nekik viszem! – hördült fel a fiú lángvörös arccal. Nem bírta elviselni, hogy fiatalsága miatt állandóan kioktatják. – Képzeld, fáznak! Fáznak és betegek! Tűz nélkül nem élik túl! Elpusztulnak mind egy szálig!
– Persze, fáznak! – Ismételte a férfi gúnyosan. – Most még csak fáznak. De mi lesz később? Mi lesz, ha rájönnek arra, hogy hogyan lehet a tűzzel megolvasztani és megmunkálni a vasat?
Kettőt pislogsz, és máris kardokkal és puskákkal harcolnak egymás ellen. Egyre nagyobb területeket akarnak. Kapzsiságuk megállíthatatlan lesz. Mielőtt közbe tudnál avatkozni, már tankokkal és rakétavetőkkel ostromolják egymás területeit, felhasználva minden alkalmat az ölésre. Végül, előbb vagy utóbb, egymást fogják elpusztítani.
– Csak az irigység beszél belőled! – legyintett a fiú.
– Belegondoltál már abba, mit fog szólni ehhez az öreg? – sandított a férfi a kerítés túloldalán álló pompás üvegpalota felé.
Prométheusz megborzongott. Tisztában volt vele, hogy Zeusz őrült haragra képes, ha feldühítik. Ahogy azzal is tisztában volt, hogy a főisten megtiltott mindenféle segítséget az emberek számára. A fiú azonban megsajnálta őket. Olyan gyámoltalanok és kirekesztettek, gondolta magában. Ebben a pillanatban még a Zeusz haragjától való félelem sem tudta visszatartani. Megrántotta a vállát, és dacosan továbbment, nem törődve az öreg csavargóval.
Author: Szanyi Ildikó
Szanyi Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Saját honlapom: www.szanyiildiko.hu „Eltűnhetünk szép csendben, mintha soha itt sem lettünk volna. Óvatosan, lábujjhegyen is kiosonhatunk ebből a világból, de mennyivel menőbb már, ha fennmarad a neved egy könyvön, egy festményen vagy egy épületen. Vagy bárhol. A lényeg, hogy nem felejtenek el egészen. És ezzel egy kicsit olyan lesz, mintha tovább élnél. Mintha nem halnál meg teljesen.”