Győri emlék

Tibort mindenki ismerte a Dunán. Télen-nyáron rövid ujjú pólóban, barnára cserzett bőrrel járta a természetet, és reggeltől estig evezett. Kedvelte a hosszútávú megméretéseket. Hajójával versenyeken is rajthoz állt és évente többször felkereste a csendes mellékágakat, a víz fölé hajló fákat. A felhők járását is figyelte, vajon milyen időt hoz fölé a szél. Szinte egy kétéltű időjós béka bújt el benne. Ha napokra elutazott a csapat, nem a rádiót hallgatták, hanem Tibort kérdezték meg, mi várható, vigyenek-e vízálló sátrakat, vagy elegendő lesz csupán egy hátizsák?

Egyszer megkérdezte, kinek van kedve felevezni Győrbe? Sokan jelentkeztek. Tibor folytatta.
– A Római-parti telepről indulunk péntek hajnalban. Az első nap száz kilométer lesz a táv, másnap ötvenegy és már Győrben is leszünk. Ott egy nagyot fürdünk, belakmározunk, és feladunk egy képeslapot a csapatnak. Pihenünk egy keveset, majd vasárnap estig visszaevezünk a klubba. Hálózsákot, meg ami kell, mindenki a saját hajójában hozza el! Előbb érünk haza, mint a postagalamb. A jövő héten pedig együtt csodálkozunk a többiekkel, hogy kaptunk magunktól egy győri képeslapot.

Megcsappant a jelentkezők száma. Ahogy elhangzott az ötlet, az ötven érdeklődőből öt jelentkező lett!
Lelkes készülődés után hajnali négykor már szárnyaló mozdulatokkal karistolták a Duna tükörvizét. Aki lenézett maga mellé, a felhőket látta úszni és a madarakat. Ha felnézett, ennek csodálatos égi mását csodálhatta és narancsos foszlányokat kapott mellé ajándéknak, ahogyan felkelt a nap.

Fénnyel feltöltődve siklottak a természet neszei között. Egy-egy gyors megállás, csobbanás, folyadékbevitel, és fogytak a kilométerek, növekedtek a vízhólyagok a tenyerek közepén.
A nap végére már akaratból haladtak. Az erőt majd alvás közben gyűjtik össze az apró tábortűz melegéből. Ott készült el a vacsora is. Puha fű lett az ágyuk, gyűrött póló a párnájuk, csillagos ég a takarójuk, és a hálózsák.

A hajnal ismét vízen találta őket. Indultak. Jöhetett a százkettedik kilométer még félig csukott szemmel, érzésből. Pár óra múlva már a Nap töltötte fel izmaikat, a Duna hűsítette arcukat, mert csobbanni kellett. Ötven kilométert lapátoltak árral szemben, mire megérkeztek Győrbe.
Nápolyi illata lengett, bearanyozta a győzelmet a felfelé úton. Gyógyító víz, frissítő sör és egy kiadós étel várt rájuk az evezősklub közelében működő vendéglőben. A gyors lakomát befejezve a Postára igyekeztek üdvözlő lapot írni maguknak és az otthoniaknak. Remek érzés volt legalább száz méterrel túl a féltávon szállást keresni az árnyékos fák között.
Most sátrat is raktak, majd feltöltötték raktáraikat folyadékkal. Vékony polifómot terítettek maguk alá, pólóból párnát gyűrtek a fejükhöz, majd kérgesedő, hólyagos tenyerüket ápolták szarvasfaggyúval. Közeledett az este. Egyre kevesebbet beszéltek. Végül bebújtak sátraikba és elnyomta őket a pihentető álom.

Késő éjszaka Tibor felébredt. Kis dolga akadt, félálomban. Kikászálódott a sátorból, hogy a sok bevitt folyadékból a természetbe is juttasson egy-két litert. Miközben nadrágját gombolta, felpillantott az égre és a holnapi időt, meg a holdat kereste. Fedett volt az égbolt. Tibor álomkórosan nézelődött, majd forgolódott, végül úgy hozta a véletlen, hogy miközben visszafordult a sátor bejárata felé, elvégezte a dolgát is.
Reggel csodálkozva nézte, hogy miként ázhatott be egy száraz éjszakán az új sátor.
Ezzel ébredtek, ezen nevettek a többiek, mígnem kiderült, hogy másnak is lett gondja, épp elég. Volt, aki a hátizsákja csatján aludt el. Olyan mély redőt nyomtatott az arcára, hogy hajnalban a kisboltban előre engedték az emberek. Az a fej, mit ne mondjak, örök emlék! Le is fényképezték!
Miki barátja sem járt jobban. Este fejjel előre kúszott be a sátrába rendet rakni. Addig tett-vett, míg elaludt. Csak a két lába maradt kint a szúnyogok nagy örömére. Ötven csípést számolt össze, miután fél órát állt a Duna vízében, viszkető lábait hűsítve.

Elindultak! Lefelé eveztek, folyásirányban. Lassan kezdték. A hólyagok engedelmesen kidurrantak, égő fájdalommal odaragasztották a kezeket a lapátra. El sem tudták engedni, úgy rágörcsölt a tenyerük a nyélre. De lejtőn voltak végre, hazafelé.
A Nap mindig szemből sütött, a szél folyton az arcukba fújt. Túlélő programra váltott át a szervezetük. Csak száz csapás még! Csak addig a fáig bírjam ki!
Egyre többször ugrottak ki a hajóból és úszva lopták lejjebb a távot. Ez volt a pihenés, mert kikötni fárasztó lett volna és időpocsékolás. Ami folyadékuk volt, azt mind megitták.
Leányfalun mégis meg kellett állniuk a nyomóskútnál, jó hideg, frissítő vízért.
Ahogy közeledett a Római-part, a háromszázkettő kilométer vége, egy utolsó erőfeszítéssel megtámasztották a csapásokat és ötszáz métert maxerővel finiseltek. Este volt már, de a nagy csapat tagjai a parton vártak rájuk. Üvöltözve, kiabálva buzdították őket és a stéghez érve rögtön kikapták alóluk a hajót örömükben. Az öt evezős állva mesélt, beszélt az útról. Állva, mert leülni még nem tudtak volna meggyötört fenekükre.

Hazatért a kis csapat. Foltosan, fáradtan, égetten, de büszkén!
A hétfői edzésen már ott voltak és várták, mikor hozza a postás az önmaguknak megírt színes, győri képeslapokat.

Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Kis gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózák, versek születtek kacskaringós életutam segítségével. Gyűjtöttem régi emlékeket idős emberektől és friss történeteket kaptam apró gyermekektől. Szállodákban dolgoztam és voltam kertész, fotográfus, evezős edző, így találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált emlékekkel próbálom meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Gabriella párom és Bálint fiam folyamatosan támogatnak, segítenek az utamon. Önálló mesekönyvem és egy kis verses kötetem született már, valamint antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak!

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az Óperenciás tengeren túl

Az Óperenciás tengeren is túl Az Óperenciás tengeren is túl Ahol a kurta farkú malac túr Tüntizők és alkohol abúzusban élők A társadalom peremén szendergők

Teljes bejegyzés »

Még hiszek benned

Még hiszek benned   Még hiszek benned, Hiába ül szívemen fájdalom; Te vagy nékem a boldogság, Te vagy minden bánatom.   Hallottam felőled jót, S,

Teljes bejegyzés »

A kopottas és viseltes utas

Mikor felszálltam a villamosra, ő akkor már ült. Onnan, ahol még volt szabad hely, éppen rá láttam. Kissé viseltes és kopottas volt. Talán egy kicsit

Teljes bejegyzés »

Elgurult évek

Mint a gyöngyök, amikor leperegnek, szakadt láncról, úgy gurultak éveim szerteszét. Lám, talán el is enyésznek, és nem lesznek maradásra érveim. Szerettem őket, egyenként mindahányt,

Teljes bejegyzés »

Rossz ébredés

Ma reggel úgy ébredtem, Hogy nem voltál mellettem, Pedig csak korábban keltél, Hogy anyósodnak segítsêl. Mégis eszembe jutottak A magányos éjjelek, Mikor nem voltál még

Teljes bejegyzés »