Képeslap Győrből
Tibort mindenki ismerte a Dunán. Télen-nyáron rövid ujjú pólóban, barnára cserzett bőrrel járta a természetet, és reggeltől estig evezett. Kedvelte a hosszútávú megméretéseket. Hajójával versenyeken is rajthoz állt és gyakran a dobogó tetejére is feljutott. Évente többször felkereste a csendes mellékágakat, a víz fölé hajló fákat. A felhők járását figyelte, vajon milyen időt hoz fölé a szél. Egy kétéltű időjós béka bújt el benne. Ha napokra elutazott a csapat, nem a rádiót hallgatták, hanem Tibort kérdezték meg, mi várható, vigyenek-e vízálló sátrakat, vagy elegendő lesz csupán egy hálózsák?
Egyszer megkérdezte, kinek van kedve felevezni Győrbe? Sokan jelentkeztek. Tibor folytatta.
– A Római-parti telepről indulunk péntek hajnalban. Az első nap száz kilométer lesz a táv, szombaton ötvenegy és máris Győrben leszünk. Fürdünk, vacsorázunk, és feladunk egy képeslapot az itthon maradt csapattagoknak. Alszunk egy keveset, majd 151 kilométert lapátolva vasárnap estig visszaevezünk a klubba. Hálózsákot, meg ami kell, mindenki a saját hajójában hozza el! Előbb érünk haza, mint a postagalamb! A jövő héten pedig együtt fogunk csodálkozni a többiekkel, hogy kaptunk magunktól egy győri képeslapot.
Megcsappant a jelentkezők száma. Ahogy elhangzott az ötlet, az ötven érdeklődőből öt induló lett! Azok, akik évente legalább négyezer kilométert leeveztek szkiffben, dublóban és négypárban. A férfiak közül Miklós, Gábor, Péter és István.
Az első napi adag száz kilométer volt, árral szemben.
Lelkes készülődés után hajnali négykor már szárnyaló mozdulatokkal karistolták a Duna tükörvizét. Aki lenézett maga mellé, felhőket látott úszni és madarakat. Ha felnézett az égre, ennek mását csodálhatta és narancsos felhőfoszlányokat kapott mellé ajándéknak, amint felkelt a nap.
Fénnyel feltöltődve siklottak a természet neszei között. Egy-egy gyors megállás, csobbanás, folyadékbevitel, és fogytak a kilométerek. Megszülettek a vízhólyagok az ujjak tövén, és a tenyerek közepén.
A nap végére már akaratból haladtak. Az erőt majd alvás közben gyűjtik össze az apró tábortűz melegéből. Ott készült el a vacsora is. Puha fű lett az ágyuk, gyűrött póló a párnájuk, csillagos ég a takarójuk, és a hálózsák annak, aki hozott.
A hajnal ismét vízen találta őket. Indultak. Jöhetett a száz-egyedik kilométer még félig csukott szemmel, érzésből. Pár óra múlva már a Nap töltötte fel izmaikat, a Duna hűsítette arcukat, mert csobbanni kellett! Még ötven kilométert lapátoltak a vízen felfelé, mire megérkeztek Győrbe.
Nápolyi illata lengett, bearanyozta a győzelmet a hosszú úton. Gyógyító víz, frissítő sör és egy kiadós étel várt rájuk az evezősklub közelében működő vendéglőben. A lakomát befejezve a Postára igyekeztek üdvözlő lapot írni maguknak és az otthoniaknak. Remek érzés volt túl a féltávon szállást keresni az árnyékos fák között.
Aznapra a Győri Evezős Club versenyzőitől kaptak két nagy sátrat kölcsönbe. Oldalukra fekve pihentek le. Ülni a sebesre dörzsölődött fenéken szinte lehetetlen volt! Vékony polifómot terítettek maguk alá, pólóból párnát gyűrtek a fejükhöz, majd hólyagos tenyerüket szarvasfaggyúval kenték be. Közeledett az este. Egyre kevesebbet beszéltek. Végül elhalkult a két sátor legénysége és elnyomta őket a pihentető alvás.
Késő éjszaka Tibor felébredt. Kis dolga akadt. Félálomban kikászálódott a sátorból, hogy az elfogyasztott folyadékokból a természetbe is juttasson egy-két litert. Miközben nadrágját gombolta, felpillantott a csillagok közé és a holnapi időt, meg a holdat kereste szokás szerint. Csaknem tiszta volt az égbolt. Tibor álomkórosan nézelődött, forgolódott. Végül úgy hozta a véletlen, hogy eget kémlelő tekintette egy felhőt követett, közben a testével lassan visszafordult a sátor bejárata felé. Ahogy a fenti szélirányt figyelte, a dolgát lent elvégezte, majd félájultan ledőlt hálóhelyére.
Reggel csodálkozva nézte, miként ázhatott be a matrac fejrésze, Majd a rajta lévő törölközőt szagolgatta fintorogva.
Az ébredők evezősök rajta nevettek, mígnem kiderült, hogy másnak is lett gondja az éjszaka. Gábor a kis hátizsákja csatján aludt el. Olyan mély redőt nyomtatott az arcára, hogy hajnalban a kisboltban előre engedték az emberek. Az a fej, mit ne mondjak, örök emlék! Le is fényképezték kezében kiflivel, arcán vörös plecsnivel!
Miklós sem járt jobban. Este fejjel előre kúszott be a sátrába rendet rakni. Addig tett-vett, míg elaludt. Csak a két lába maradt kint a szúnyogok nagy örömére. Ötven csípést számolt össze térdtől bokáig, majd fél órát állt a Duna vízében, hogy lehűtse viszkető végtagjait.
Gyorsan reggeliztek, összepakoltak. A hajókat vízre tették és útra keltek Budapest felé. Óvatosan kezdtek el evezni. A hólyagok engedelmesen kidurrantak, égő fájdalommal ragasztották a kezeket a lapátokra. De lejtőn voltak végre, hazafelé.
A Nap mindig szemből sütött, a szél szokása szerint az arcukba fújt. Túlélő programra váltott át a szervezetük. Csak száz csapást még! Csak addig a fáig bírjam ki! Legalább a kanyarig! Egyre többször ugrottak ki a hajóból és a Duna közepén úszva lopták lejjebb a távot. Ez volt a pihenés, mert kikötni fárasztó lett volna és időpocsékolás. Ami folyadékuk volt, azt mind megitták.
Leányfalun, az öreg nyomóskútnál szálltak ki először, jó hideg, frissítő vízért.
Ahogy közeledett a Római-part, a háromszázkettő kilométer vége, egy utolsó erőfeszítéssel megtámasztották a csapásokat és ötszáz métert maxerővel finiseltek. Este volt már, és a sétálgató nézelődők előtt bizonyára remek látvány volt az öt őrült evezős beérkezése. A csapat tagjai a parton vártak rájuk. Üvöltözve, kiabálva buzdították őket.
-Ti vagytok a magyar hosszútávú válogatott! – ordibálták nekik, nevetve.
Amint kikötöttek, az ifjak rögtön kikapták alóluk a hajót és felvitték az egyesület hajóházába. Az öt evezős állva mesélt az útról. Állva, mert még nem tudtak leülni meggyötört fenekükre. Újonc tanítványaik csodálkozva nézték a versenyzők rongyos, véres tenyerét.
Hazatért a kis csapat. Foltosan, fáradtan, égetten, de büszkén!
A hétfői edzésen már ott voltak és várták, mikor hozza a postás az önmaguknak megírt színes, győri képeslapokat.
(„Szökés a felhők fölé” c. könyv a Líra boltjaiban még kedvezménnyel kapható!
Tőlem dedikálva is megszerezhető!)
Bujdosó Miklós Gábor
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole