Gyerekként a babáimnak tartottam órákat. Kettesével, szépen sorba leültettem őket az asztalra és magyaráztam nekik. Egyik karácsonyra kicsi táblát kaptam ajándékba színes krétákkal. Ezt az ablakpárkányra tettem a babákkal szemben és elkezdtem írni rá. De soha nem volt elég hely, így az írást az ablakon folytattam. Szerencsére nem tapadt rendesen a kréta az ablakra, így nem sok nyomot hagyott. Édesanyám soha nem szólt érte, hanem ebből észrevette, hogy nekem majd tanítanom kell. És milyen igaza volt. Négy évtizeden keresztül álltam a katedrán. És élveztem minden percét.
Néha felteszik a kérdést az egyetemek pedagógiai tárgyainak oktatói a szaktanároknak, hogy szerintük mi volt előbb, a tanítás iránti vágy és csak később döntötte el, hogy milyen szakot is fog tanítani? Vagy előbb a szakot szerette meg, esetleg kutató akart-e lenni és később döntött a tanítás mellett? Vagy esetleg egyszerűen csak így alakult? Nálam ez egyszerre történt.
Az általános iskola felső tagozatán alakult ki érdeklődésem a reál tudományok iránt. Nagyon szerettem nézni a TV-ben a Delta című műsort. Továbbá járattuk az Élet és Tudomány és a Természet Világa folyóiratokat, melyeknek cikkeit szinte faltam. Többek között nagyon szerettem a kémiai témájú olvasmányokat. Az elemek felfedezése, Mengyelejev táblázata, mely akkoriban még nem volt az általános iskolai tananyag része, nagyon izgalmas volt számomra. Egyik nyáron egy kémiai összefoglaló könyv akadt a kezembe, mely az atomok elektronszerkezetének leírására alkalmazott kvantumszámokat mutatta be. Ez a téma lett az egyik kedvencem. A természettudományokról nem úgy gondolkodtam, hogy majd egy laboratóriumban fogok dolgozni, hanem beszélni szerettem róla, például a babáimnak. Gimnáziumi tanulmányaim után jelentkeztem az ELTE kémia-fizika szakára, ahová felvételt is nyertem.
Elmondhatom, hogy a teljes egyetemi képzésünk alatt nagyon jó tanáraink voltak. A kémia bevezető kurzust, az általános és a szervetlen kémiát Nyilasi János professzor úr tartotta, a fizika bevezető mechanika előadást pedig a legendás Sas Elemér tanár úr. Mindkét előadás tele volt jobbnál jobb demonstrációval. Élmény volt ezekre járni.
Az első két évben kemény matematikát is tanultunk, hogy a fizika már könnyebb legyen. Ezt Scharnitzky Viktor tanár úr tanította, aki szinte elvarázsolt minket egész személyiségével. Gyönyörűen írt a táblára, mondandója abszolút követhető volt és nagyon finom jó humorral rendelkezett. Amikor csak tehette, rámutatott arra is, hogy amit éppen tanít, az majd hol lesz számunkra hasznos fizika tanulmányainkban. Volt néhány elhíresült mondása, mely még most, hosszú évtizedek múlva is a fülembe cseng, mint például „deriválni még a ló is tud, az integrálás már nehezebb.” Amikor meglátok egy lovat, ez a mondata azóta is eszembe jut. A deriválás „lovasprogram”. Egy-egy bonyolultabb levezetés néhány allépésénél a következőt mondta: „most rejtekhelyre vonulunk”, és a tábla más részére írta fel, majd utána visszatért az eredeti helyre és ott folytatta a levezetést.
Később Marx György professzor úr atomfizika és kvantummechanika előadásai bűvöltek el minket. Végül a teljes elméleti fizikát ő adta elő nekünk. És ezekhez az órákhoz csatlakoztak Kajtár Márton tanár úr szerves kémiai előadásai, mely többek között az atomfizika keretében tanult hullámmechanikai modell szerves kémiában történő kvalitatív alkalmazását mutatta meg nekünk.
Ez az időszak nagyon fontos volt az oktatás történetében is. A természettudományos tantárgyak modernizálásnak időszaka volt, mely folyamatba már hallgatóként is betekinthettünk, mivel azt az éppen minket tanító tanárok irányították. Mind Marx György, mind Kajtár Márton a tantervek kialakítói, a készülő fizika, illetve kémia tankönyvek szerzői, társzerzői voltak. Tőlük azt a legújabb szemléletet sajátíthattuk el, melyet néhány év múlva tanári gyakorlatunkban kellett követnünk. Tehát nem csak egyszerűen az egyetemi kötelező tananyagot közvetítették felénk, hanem annak tanításához is komoly segítséget kaptunk. Az egyetemi órák mellett az akkor még kísérleti oktatásban részt vevő iskolák tanárainak óráit is látogattuk. Egészen fantasztikus időszak volt. Azt éreztük, hogy a természettudományos műveltség fontos lesz az elkövetkezendő évtizedekben és ehhez szükség lesz a mi munkánkra. Több továbbképzési lehetőség, újszerű tanulmányi verseny a kísérleti oktatásban részt vevő diákok számára, is szerveződött akkoriban, melyeken mi, hallgatók is részt vehettünk. Sőt, ezekbe a munkálatokba, még ha szerény mértékben is, de bekapcsolódhattunk. Néhányunk szakdolgozati témája is ehhez kapcsolódott.
Kajtár Márton az 1970-es években a kémia-fizika szakos tanárjelöltek legendás hírű szerves kémiai oktatója volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kajtár tanár úr előadásai fantasztikusak voltak. (Engem annyira megragadott az egész személyisége, hogy elhatároztam, ha fiam lesz, Mártonnak fogják hívni. És tényleg fiam van, ezt a nevet kapta és vegyészmérnök lett.) Mindig fehér köpenyben jött az óráira színes krétákkal felszerelkezve. Mintaszerűen rajzolt fel bonyolult molekulaábrákat a táblára, miközben minket is tanított arra, hogy azt majd hogyan tegyük tanár korunkban. A fontos részeket színessel emelte ki. Ezért az óra végére a fehér köpenye is színes lett. Különösen szerette az elektron hullámmodelljét alkalmazni az egyes anyagok kémiai tulajdonságainak magyarázatához. Világosan jelölte, miként alakul az adott molekula töltéseloszlása.
Marx György, a világhírű fizikus tanított minket atomfizikából és elméleti fizikából. Kíváncsian vártuk a vele való találkozást, hogy megtudjuk, milyen merőben új szemlélettel láthatja az atomokat egy korszakalkotó tudós, azt gondolván, hogy mi kémiából már szinte mindent megtudtunk a témával kapcsolatban.
Az előadások élményszerűek voltak. Professzor úr, hogy gondolkodásra késztessen bennünket a jó kérdésekért csokikat, vagy egyéb ajándékot osztogatott. Érdekes volt az is, hogy egyazon félévben tanultuk az atomfizikát és annak elméleti megalapozásaként a kvantummechanikát. Ezt még fokozta az, hogy ugyanebben a félévben jártunk Tóth Eszter tanárnőhöz a József Attila Gimnáziumba óralátogatásokra, ahol ő ugyanezt a témát tanította. És ez így történt a modern fizika többi fejezete, a statisztikus fizika és a magfizika esetében is. Ennél mintaszerűbb tanárképzést, hogy egy adott téma elméleti alapjait és egyben középiskolai taníthatóságának megvalósítását egy hallgató egyszerre kapja kézhez, nem tudok elképzelni. Ez azóta is példaértékű számomra.
Ő volt az, aki elvitte évfolyamunkat több kirándulásra is. Az ELTE-nek akkor még voltak saját buszai, melyeket fel lehetett használni ilyen célokra. Voltunk az akkor még épülő Paksi Atomerőműben, látogatást tettünk a Szegedi Egyetemen, ahol Papp Katalin tanárnő kalauzolt minket, aki a fizika tanárszakos hallgatók szakmódszertani képzéséért volt felelős. Külön élmény volt számomra, hogy ő nem csak a hallgatókkal foglalkozott, hanem az egyetem gyakorlóiskolájában óraadó is volt, ahol az akkor még kísérleti tankönyvekből tanított középiskolásokat. Én egy mechanika órát láttam tőle, mely lenyűgözött. Ekkor értettem meg azt, hogy mennyire jó a professzor úr által koordinált új fizika tanterv és köteleződtem el teljesen a fizika tanítása iránt. A jól sikerült kirándulás után professzor úr többször elhívta évfolyamunkat sörözni, moziba és néhányszor a lakásán is vendégül látott minket. A vele folytatott beszélgetések mindannyiunknak felelemelő élményt jelentettek, melyekre még negyven év elmúltával is szeretettel emlékezünk az évfolyamtalálkozókon.
Marx György valójában sokkal több volt „egyszerű” egyetemi oktatónál, tudósnál. Globális szemlélete következtében a szó legnemesebb értelmében iskolateremtő egyéniség volt a pedagógia területén is. Mindezeken túl mindig volt ideje és energiája arra is, hogy meghallgassa tanítványait, vagy volt tanítványait, segítse őket tudományos éltükben tanácsaival, ötleteivel, melyek az én munkám során is meghatározóak voltak, amelyért külön köszönettel tartozom. Büszke vagyok arra, hogy tanítványa lehettem, hogy amit tőle kaptam abból talán egy keveset továbbadhattam tanítványaimnak.
A jó és tartalmas egyetemi életemet évfolyamtársaimnak is köszönhetem. Például másod éves korunktól minden évben télapóünnepséget rendeztünk, melyekre meghívtuk néhány oktatónkat is azok közül, akik abban az éveben tanítottak minket. Kihúztuk egymás közt, hogy ki kinek vesz majd ajándékot. És persze meghívott oktatóink is kedveskedtünk valamivel. Volt inni- és ennivaló. Termet is mindig sikerült szereznünk az összejövetelhez.
Nagyon szép évek voltak!
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/