Délután volt.
Talán péntek,
De pontosan nem emlékszem
Csak rád és a kávégépre,
Meg, hogy vízitornáról jöttél
Amikor rámköszöntél.
Mondtad, hogy kávéznál,
De nem tudod használni az automatát,
Mert nagyon remeg a kezed
és félsz, hogy kiborítanád,
A kávé meg meleg.
Gyere, hadd segítsek neked!
Aztán elárultad a neved
S, hogy nagyon szereted
A romantikus regényeket
Meg a szerelmes verseket.
Itt jöttem szóba aztán,
Hogy nálam nagy a repertoár,
Mert én annyi olyan verset írok,
Hogy már a szavakkal is alig bírok.
Ezután azt mondtad, nem sietsz,
Hogy amíg ott vagyok, egy kicsit megpihensz
És egy kávéra meg is hívtál.
Mikor hallottam a rettentő újságot,
Hogy összeestél s elvitt a mentő,
Nekem nem is kellett több,
Hogy sírva fakadjak.
Hogy miért?
Mert úgy, ahogy te engem megszerettél,
Úgy szerettelek meg téged én.
Ez volt a kettőnk rövid története,
Mi valljuk be, hogy nem jöhetett volna létre,
Ha nincs a visegrádi rehabnak kávégépe
És, ha nem megyek ki pont akkor egy csészére.
2024. 01. 25. – B. R. M.
Author: Busa Regina Mária
Busa Regina Mária vagyok, költő, rímfaragó. Egy majdnem végzetes tragédiába torkollott baleset túlélője, akit gyökeresen átértékelt az élet. Azóta a világ dolgai mélyebben megérintenek, úgy mint az élet, a halál vagy a szerelem. Sokféle érzés kavarog bennem, amit szabadon próbálok kifejezni verseimben.
