Hűvös magányomban elszórakoztatott
A belváros tere, az ablak mögött állva.
Az érdekes embereket- kiket élte odasodort-
Csak lestem lenyűgözve, elmélázva.
Nyílott már a mosolyhozó aranyvessző
S ránk borult a koratavasz sugára.
Az embereket e szép világ meglepte.
Megütközve mentek, s télikabátban.
Láttam én ott önelégült tinédzsert,
És megbízható, komoly barátokat,
Bátortalanul-félve lépkedőket,
És határozottan bátrakat.
Magányos lelkeket, párokat,
Botjában bízó- idős embert,
Nem sokan, de azért leültek néhányan
Beszéddel elütni idejüket.
Volt nevetés és elmélkedés-
Öreg falak közt is …élet.
Régen felhúzott oldal árnyékába
A jelen is azért betévedt.
Harang zúgása, kopogó léptek,
Varjúkárogás, derűs nevetések,
S falakról felkarolt zajok jöttek,
Visszapattanva keltek életre.
Biciklizörgés, ajtó csapódása
Motorbúgás- csönd nem is volt tán soha.
Tűzoltósziréna, fékezés hangja,
Madárcsicsergés, zaj mindenhonnan…
…Már fárasztott az élet hangos nyoma.
Beszédfoszlányok keringtek újból.
Vége-hossza nem volt a nyúzó zajnak.
Végül becsuktam hát az ablakot.
De jó, hogy itt van ez az ablak.
Titkos kapum a csöndből. -Kitárva,
Magányom ha húz nyomasztón…
Nyitom. S nyílok én is a világra.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
