Ezt a sokatmondó címet egy jól ismert szóviccből kölcsönöztem, amely valahogy így hangzik: Pistikét kiküldi az édesanyja a kamrába, hogy hozzon be két almát. A gyerek hosszasan keresgél, de miután csak egyetlen gyümölcsöt talál a polcon, visszaszól:
- Anya, csak egy van! …
Ennyi a vicc poénja, amely itt véget is ér, de nem úgy a mi történetünk, amely még csak ezután kezdődik! Igaz, nem fog szerepelni benne sem Pistike, sem az édesanyja, hiszen teljesen más, hétköznapi hősei lesznek.
Olyan fiatal lányok, ifjú feleségek, gyermekes édesanyák és nagymamák, akik nap, mint nap megfordulnak itt, a szalonban. Akik általában nem csak azért jönnek el hozzám, mert egy szép manikűrt vagy pedikűrt szeretnének, hanem azért is, hogy nálam nyerjenek egy kis „én időt” maguknak. Érkezéskor leggyakrabban még fásultak, gondterheltek, de néhány óra múlva már frissen, vidáman, kivirulva köszönnek el tőlem. Boldogan hagyják el a műkörmös szalont, ahol én, a „csodatévő” sokszor nem csak a kezüket vagy a lábukat varázslom széppé, egyedivé, de a lelküket is könnyűvé. Mint afféle lelki szemetesláda, amelybe bele lehet szórni a napi gondokat, sérelmeket, félelmeket.
Téved, ha valaki azt hiszi, hogy a szépségszalonokban csak könnyed csevegés zajlik mindenféle női dolgokról. Igen, szó esik arról is, de nem ez az általános, hiszen a vendégeim java része családos édesanya egy, kettő vagy akár több gyermekkel. Nekik pedig nem az az elsődleges napi beszédtémájuk, hogy milyen ruhát vegyenek maguknak vagy melyik külföldi utazásra fizessenek be, hanem inkább az, hogy mit főzzenek aznap ebédre vagy vacsorára, vajon milyen lesz a gyerek félévije, mikor kell a napközit vagy óvodát befizetni stb. Ahányféle vendég, annyiféle sors és gond. Jönnek, leülnek, és mesélnek. Leggyakrabban kérdezés nélkül, csak úgy, maguktól, és jól esik nekik, hogy valaki végre meghallgatja őket. Csak rájuk figyel, velük törődik abban a pár órában, amit ott töltenek nálam.
Tegnap például elég sűrű napom volt öt vendéggel, jól el is fáradtam estére, főleg miután meg is csúsztam kicsit, és később végeztem.
Kezdődött azzal, hogy az első vendégem Betti, aki egy igazi „mártíranya”, félórás késéssel esett be hozzám:
- Bocsi, de majdnem el sem tudtam jönni. A kicsi reggel lázasan kelt fel, a hasát fájlalta, így nem vihettem oviba. Felhívtam anyámat, hogy ugorjon át hozzá, hogy ne kelljen már ezt az időpontot is visszamondanom, mint a múltkorit. Először tiltakozott, mert a piacra szeretett volna menni, de miután megígértem neki, hogy holnap kimegyek vele, így végül kötélnek állt. De tudod, milyen körülményes, nem kis időbe telt így is, amíg a szomszéd utcából átcsoszogott hozzánk. Már azt hittem, hogy oda sem érek a naggyal a suliba, pedig ma két tantárgyból is felmérőt írnak, nem szerettem volna, ha ezekről lemarad. Főleg, hogy magyarból is javítania kellene így félév előtt…
Mindezt egy szuszra hadarta el nekem köszönés helyett, miközben ledobta a kabátját, majd leült a vendégszékre, és kezét nyújtva a következő kéréssel állt elő:
- Azt a két hónapja kinézett bonyolult mintát most felejtsük el! Csak dobj fel gyorsan valami egyszerűt, ami hamar megvan, mert a kicsivel még oda kell érnem az orvoshoz a rendelés végéig. De ígérem, majd legközelebb…
Igen, talán majd egyszer eljön az az idő is, hogy Betti egy szebb, kacifántosabb körmöt is megengedhet magának. De most, amíg a gyerekek kicsik, biztos, hogy még ezért az alig másfél óráért is folyamatos lelkiismeretfurdalást érzett, mert folyton az óráját nézte, hogy mikor végzünk már.
Így aztán siettem, amennyire csak lehetett, és az egyszerű, púderszínű körmeit csak egy kis arany füstfóliával díszítettem. Könnyű és gyors a felhelyezése, de mégis sokat dob az összképen, és láttam Bettin is, hogy elégedett volt az eredménnyel. Talán nem bánta meg, hogy mégiscsak eljött, és áldozott magára ennyi időt. De már rohant is vissza a családhoz, miközben az ajtóban majdnem összeütközött Szandival, a következő vendéggel.
Szandi éppen Betti szöges ellentéte. Neki is hasonló korú gyermekei vannak, de ettől függetlenül mindig van ideje és pénze saját magára is. Hetente jár fodrászhoz, háromhetente hozzám, de emellett rendszeresen jógázik és tornászik is. Vállalkozó férje mellett megteheti, hogy nem dolgozik, csak a családot rendezi, és amikor a gyerekek nincsenek otthon, a házimunka elvégzése után vagy néha talán helyette is csak magával törődik. Tegnap sem kapkodtuk el a körmét, közel három és fél órát ült a székben, amíg kívánságára akrillal tavaszi virágokat festettem, majd kövekkel díszítettem.
Szandival mindig gyorsan elrepül még a több óra is, mert ő az egyik üdítő kivétel, aki leggyakrabban nem a családi gondjaival traktál engem, hanem azzal, hogy éppen milyen könyvet olvas, vagy melyik sorozatot nézi. De azért ha valamelyik gyerekkel gond van a suliban vagy az oviban, akkor azt is megosztja velem, sőt, időnként még tanácsot vagy véleményt is kér tőlem. Tegnap például valami egyszerű, de nagyszerű jelmezötletre volt szüksége, mert a kisebbik fiának három nap múlva lesz a farsang az oviban. Meg kell hagyni, nem kapkodta el a készülést, jó, hogy nem az utolsó napra hagyta! Javasoltam neki, hogy öltöztesse múmiának a gyereket, hiszen toalettpapír mindig van otthon!
Még akkor is ez járt a fejemben, amikor ő már rég odahaza lehetett, én pedig a következő vendég, Éva körmeit építettem. Az ő kisfia is abba a csoportba jár, mint Szandié, de neki már egy hete készen van a jelmeze, hiszen Éva az a típus, aki nem szeret semmit az utolsó pillanatra hagyni. Elsőként jelentkezett segítőnek a buliba is, süteményt fog árulni, így aztán egyáltalán nem mindegy, milyen körmökkel áll majd a sütis pult mögött. Természetesen ehhez a felelősségteljes feladathoz legalább M-es méretű, Ferrari-piros körmök dukálnak, amelyek már messziről is virítanak, és azt sugallják, hogy a tökéletes mintaanyuka a lehető legjobb választás erre a feladatra.
Mire vele is végeztem, már javában bent jártunk a délutánban, de még mindig két vendég volt hátra. Szerencsére Juci most csak egy pedikűrre jött, pedig eredetileg géllakk is lett volna, de azt időközben visszamondta, miután a tizenhatodik szülinapját ünneplő lánya is engem kért ajándékba. Pontosabban az általam nyújtott szolgáltatást, így Juci a géllakkról lemondott az ő javára. Hiába! Egy gyermekét egyedül nevelő anya nem engedhet meg magának ennyi luxust. Örül, ha legalább a lányának meg tudja adni a legszükségesebbeket annak ellenére, hogy éjt nappallá téve dolgozik, és a három műszakos gyári munka mellett hétvégeken még pultos kisegítő állást is vállal. Nem is értem, hogy bírja! A lábával is csak azért jár hozzám rendszeresen, mert problémásak a körmei, és szüksége van gyógypedikűrre, különben a sebészet állandó vendége lehetne a benőtt körmeivel.
Sajnálom szegényt, de ingyen azért én sem vállalhatom, hiszen nekem is van három gyermekem. De szívem is van, és ezért mindig adok neki valamennyi kedvezményt. Most is: boldogan és elégedetten távozott tőlem, főleg, miután megegyeztünk, hogy a lányának féláron elkészítem majd a szülinapi körmöket. Mivel Juci évek óta állandó vendégem, és a válása után, a nehéz anyagi körülményei ellenére is igyekszik rendszeresen eljárni hozzám, ennyit igazán megtehetek érte én is…
Ancsával zártam a tegnapot. A harmincas évei végén járó kismama sugárzik az örömtől! Tízévi sikertelen próbálkozás után az ötödik beültetés végre eredményt hozott! Amilyen nehezen jött össze a baba, meglepő módon olyan zavartalan most a terhessége. Már a hetedik hónap elején jár, türelmetlenül várják férjével együtt az új családtag érkezését. Miközben a japán manikűrt készítettem neki, lelkesen mesélt arról, hogyan rendezték be a gyerekszobát, milyen kis ruhákat vett már, és milyen gyereknevelési szakkönyveket olvasott el eddig. Boldog és izgatott, hogy hamarosan anyuka lesz. Tele van aggodalommal és kérdésekkel, amelyeknek egy részét most nekem tette fel, tudván, hogy magam is édesanya vagyok. Igyekeztem jó tanácsokkal ellátni, és egy kicsit megnyugtatni, hogy előre úgysem készülhet fel mindenre.
Az anyává válás nem egyik napról a másikra történik, hiszen ez egy hosszú folyamat, amely attól a pillanattól kezdve, hogy a terhességi teszt két csíkja vagy az orvos közli az örömhírt, akár egy egész életen át is tarthat. Van, aki gyorsabban beletanul a szerepbe, van, aki lassabban, de előbb-utóbb mindannyian megtanuljuk a feladatainkat. Felelősségteljes nők, édesanyák leszünk, akár akarjuk, akár nem. Azzá tesz bennünket a családunk, a gyermekeink, akik mindig a lehető legrosszabbkor hívnak bennünket. Mint például tegnap este a hétéves lányom, aki éppen a magasröptű előadásom kellős közepébe csörgetett bele:
- Anya, mikor jössz már haza? Apa nem tud olyan finom tejbepapit főzni, mint te, most is odaégette az egészet.
- Öt perc, és ott vagyok! –nyomtam ki a telefont, majd az anyasági témát hirtelen lezárva gyorsan elköszöntem Ancsától. Amíg a szalonból hazafelé rohantam, az járt a fejemben, hogy egy ilyen fárasztó nap után most leginkább egy kád forró vízre és egy jó könyvre lenne szükségem.
De mindez csak addig tartott, míg hazaértem, és az ajtóban majd’ feldöntött a három éhes gyermekem, akik azt sem tudták, hogyan örüljenek nekem:
- Anya, ugye főzöl nekünk végre tejbepapit, amit te készítesz a világon a legjobban?
Mit is válaszolhattam volna erre a kérdésre? A sóvárgó tekintetek láttán egy szempillantás alatt el is felejtettem iménti vágyaimat, és sietve nekiálltam a vacsorakészítésnek.
Hirtelen átlényegültem, és már nem a megfáradt, dolgozó nő voltam a szalonban, aki a világ összes gondját-baját meg akarja oldani, hanem csak egy édesanya a sok közül, otthon a tűzhely mellett a világ legnehezebb, de legszebb szerepében!
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......