Szójátékok – szavak a szóban

Szójátékok

(Szavak a szóban)

 

Abaújszántó

Aba, új, Abaúj, szán, szánt, szántó,

Abaúj megyéből

elköltözött Aba,

elcsavarta fejét

egy kis csinibaba.

Új házban éldegélt

szántó közelében,

s örömmel mártózott

egy közepében.

Arra futott egy szán,

rajta halom szerszám,

pénzt Aba rá nem szánt,

amit aztán megbánt.

 

Állatotthon

ál, áll,  állat, lat, ott, hon, otthon, állatotthon

Erdő mellett áll egy otthon,

úgy nevezik: állatotthon.

Sok száz állat – közös hon,

ott jártam a múltkoron.

Az udvaron ál-állat ült,

éppen arra várva,

hogy aki őt megcsodálja,

essen le az ála.

Latolgattam magamban:

vajon hány lat lehet?

Felemeltem, s megmértem

egy szürke plüssegeret.

 

Általános

ál, által, talán, alá, nos

A kastélyban áll a bál,

jelmezesek sora vár.

Ál a bajusz, ál a szakáll,

Álarc mögé bújt a sakál.

Táncikálni sosem átall,

meghívták őt bátyja által.

Egyelőre az még talány,

hogy egy borz is ott lesz talán.

Ravasz szemmel néz a róka,

asztal alá bújt a fóka,

Mi látható itt még? – Nos,

mosómedve kezet mos.

S egy kicsit sem általános,

táncot jár a kicsi János.

 

Babakrém

bab, aba, baba, bak, krém, rém

Paszuly neve másként bab,

a bébié baba.

van egy város, messze innen,

úgy hívják, hogy Aba.

Minap arra járt egy rém,

arcán volt egy mázsa krém,

nem látta azt más, csak én,

meg egy gyerek, koravén.

Bak jegyében született,

alig tartott szünetet,

repült, szárnyalt, mint a fecske,

ugrándozott, mint egy kecske.

 

Barátnő

barát, arát, rá, át, nő,  átnő

Volt egyszer egy barát,

kiszemelt egy arát,

mosolygott rá kedvesen,

s szólott hozzá csendesen:

Kérlek szépen: gyere át!

Szeretnék egy szép arát.

Szomszéd gyomja mind átnő,

Nincsen itt egy barátnő,

aki nekem segítene.

Itt egy jó srác, törődj vele,

s hogy a gaz, egye fene!

 

Bejelentkezés                                                                        

be, jel, el, jelen,jelent,le,  lent, jelentkezés, ez, és

Jelen vagyok, itt a jel!

Nem felejtem soha el,

megtörtént a jelentkezés,

regisztrálni nem volt nehéz.

Első sorban, lent a helyem,

mosolyvirág lesz  a jelem,

és egy könyvbe írják nevem.

Fejemen egy fehér kendő,

Kezdődhet a vetélkedő,

lesz benne egy nagyjelenet,

számomra ez sokat jelent.

A rendező fel-le járkál,

ő sem tudja miért mászkál,

előbb kimegy, aztán be,

ülne valagára le.

 

Cseresznyebefőtt

cser, csere, ere, eresz, cseresznye, seres, be, , főt, főtt, őt, befőtt

Legkedvesebb fám a cser,

aláállok ezerszer,

levelének ékes ere,

megmutatom neked, gyere!

Gyűjtöttem belőlük párat.

Érdekel a csere?

Ha neked még nincs ilyen,

gazdagodhatsz vele.

Asztalomon van egy tál,

Abban sok-sok gyümölcs áll,

Kedvencem a cseresznye,

a gyomrodba ereszd be!

Húgod ha van, hívd el őt,

és vele még őt-hat főt,

hogyha nagyon ehetnék,

fáról szedett cseresznyénk.

Holnapután lesz hétfő,

jön öt-hat , nem késő,

üvegbe kerül a befőtt,

ha a gyümölcs puhára főtt.

Tetőm alatt van az eresz,

seres embert sose szeress,

leveri a fecske fészkét,

sörre költi el a pénzét.

 

Csütörtökönként

csütörtök, csütörtökön, süt, üt, tör, tök, tört, tökön, ön, kén, önként

Csütörtök a szabadnapom,

előveszem kiskalapom,

tökön, babon átmegyek,

megmászom a nagyhegyet.

Friss kalács és kenyér kéne,

csütörtökön süt a néne,

Olajat üt, tör diót,

s hallgatja a rádiót.

Jelentkezem nála önként,

begyújtjuk a nagykemencét,

Süssön szerdán ! – mondom neki,

megteszi, mert megteheti.

Itt van egy tök, neki adom,

magvát sütni odahagyom,

kalács kén’ a vendégemnek,

ön meg engem vendégel meg.

Elindultam fel a hegyre,

Lábbelim tört egyre, egyre,

lehúztam hát bakancsomat,

megettem a kalácsomat.

 

Emlékeztető                                                                                   

emlék,emléke, lék,ék, éke, e, ez, léke, ezt, te, tő, tető

Elmémben él sok-sok emlék,

mindegyikhez visszamennék,

idehoznám e végre,

belőlük szép csokrot kötnék,

hadd lehessen kezemben ék,

szívem kedves éke, aztán emléke.

Nem kell ide semmilyen lék,

dinnyém sincs, mit meglékelnék,

múltkorinak volt egy léke,

ezt vittem el estebédre

és megettem, úgy lett vége.

Sorsjegyem van, ez a nyerő,

te-ből s -ből lesz a tető,

jut eszembe, noteszembe’

lapul az

                  emlék

             ez

     tető.

 

Epermártás

e, epe, eper, per, már, márt, mártás, ás, árt

Tíz szem eper e per tárgya,

szomszédom szememre hányja,

azt, hogy az övéből szedtem,

s jóízűen meg is ettem.

Azt mondják az epe sárga,

az irigynek rossz a mája,

s ki másiknak gödrös ás,

az az „okos”, s más hibás.

Az én lányom neve Márta,

eperföldet már kapálta,

a gyümölcsből lett a mártás,

két kezének járna áldás.

A mártásba kanalat márt,

a szomszédnak azzal nem árt.

 

Égszakadás

égszakadás, ég, szak, szakad, akad, akadás, szakadás,  adás, ás

Égszakadás! Nincs maradás!

Megszakadt a tévé adás!

Dörög az ég, eső szakad,

ázó ember csakúgy szalad!

Egy esernyő akad nála,

viszi a szél, küldi fára,

vihar dönti, fa kidől,

félnünk bizony van mitől.

Esernyőkön nagy szakadás,

minden úton csak akadás,

Gyökér helyén természet ás,

ez a liget már most nem fás.

Iskolában vihar szak nincs,

csendes eső nyáron nagy kincs.

 

Éhenkórász

éh, éhe, éhen, kór, órás, ász, kórász

Erre bóklászik egy kórász,

Keresgéli hol a kórház.

Oly hangosan korog gyomra,

Éh gyötri már napok óta.

Éhen halni mégsem vágyna,

van neki egy órás bátyja,

kit nem restell felkeresni,

kór elhagyja, lesz mit enni.

Éhe szűnik, az ám az ász!

Jól lakik az éhenkórász

 

Élelmiszer

él,  le, él-e, el,  éle,él el, lel, mi, is, szer

Ez az ember erdőn él,

akár nyár van, akár tél.

Fa tetején vajon fél-e?

S hernyóféle a fán él-e?

Bicskájának van még éle

kis ágacskát vágni véle?

Lombos fák közt nem téved el,

életízű patakot lel,

a kulacsát megmerítve

lét vizével hosszan él el.

Élelmiszer háromféle,

táskájába mind beférne.

Madárdalra füle üde,

elfáradva fűre ül le,

onnan figyel: Ugyan mi

amott az a valami?

Lehet, ez, vagy lehet az is,

talán igaz, vagy tán hamis.

Jókedvűen legjobb élni,

ketten vagyunk, ő meg én; mi.

Örömünkhöz legjobb szer

táncot ropni ezerszer.

 

Élettörténet

él, éle,élet, le, lett, tör, tört, történet, net , letör

Egy tört élet,

nagy történet,

él, aminek van éle,

zúgó vihar ablakot tör,

elbújik a lett néne.

Hatalmas szél letör fákat,

szaladj, ha bírsz, s nem vagy fáradt.

Mi várható? Mit írt a net?

Eső után süt a nap,

kék ég alatt szivárvány lett,

erdő, mező sok fényt kap.

Esernyődet tedd is le már, 

borús után derűs nap vár.

 

Fájdalomcsillapító

fájdalom, fáj, dal, , dalom, alom, lom, Csilla, lap, lapít, lapító, tó, ó,csillapító

Lelassultam, mint egy csiga.

Segíts rajtam drága Csilla!

Fáj a sok szó, fáj a dal,

A fájdalom mit akar?

Dó, ré, mi, fá hallom dalom,  

amit látok lom, egy halom,

mellette egy cica alom,

ronda látványt által adom.

A kezemben van egy lap,

aki ráír, ötöst kap.

Kicsi lányom ó, hogy lapít!

Dugiban nyaldos egy fagyit.

Gyere ide kis lapító!

Nincs messze az égszínű ,

hőségedet csillapító.

 

Felhőkarcoló                                                                                 

felhő, fel, el, hő, ő, kar, karc, arc, karcol, karcoló, ló, ó

Nézz az égre! A sok felhő

eltakarja a Napot.

Hűvös lesz, ha csökken a ,

hozok hát egy kalapot.

Ha fejemre azt teszem fel,

úgy haladtok mellettem el

kar a karban, rám se néztek,

mintha nem is ismernétek, te meg ő.

Én lennék a levegő?

Gondolatom azzal harcol,

az az ember most mit karcol?

Ó, egy képet! – semmi kétség,

csodás lesz az a szépség!

Úgy mondanám, cuki pofa és nem arc,

megvárom, hogy elkészüljön ez a karc.

Ha felhőbe karcolna a karcoló,

naggyá nőne, mint egy  felhőkarcoló.

 

Fűrészgép

fű, űr, rész, ész, fűrész, gép, ép, Fűr (község Szlovákiában)

Ó, de megnőtt ez a !

Szép lenne lenyírva.

Kéne hozzá egy kis gép,

a kaszás nem bírja.

Szomszédom egy fát fürkész,

amit kivághatna,

hol van hát a fűrészgép,

mely gyökérig hatna?

Fa törzséből egy-két rész

úgy kellene nékem!

Elfogadnám ingyen is,

hogy ne fogyjon a pénzem.

Van ám itt ész! S milyen éles,

akárcsak egy fűrész!

A mezőből nem maradt más,

csak egy kicsi rész.

Most azt is egy kecske rágja,

fűbe harap, de nem bánja.

Nem marad egy szál sem ép,

hogy lesz idilli a kép?

Lesz helyében egy nagy űr,

pótolja egy falu: Fűr.

 

Hódmezővásárhely

hód, mez, mező, ez, ez ő, vás, ás, sár, vásár,ár, sárhely, hely, vásárhely

Nézd! Ez az az a hely,

ahol a hód fogával vás,

fákat rág, ás,

sár nem nyerő,

a zöld mező

a kedvező,

főleg, ha víz folyik át

rajta, örülhet

a magamfajta,

ha látja , hogy ott a vásár,

az sem baj, ha drága az ár.

Hej,de tágas a vásárhely!

Pocsolya sincs, már csak sárhely,

száraz lábbal vevő átkel,

mez van rajta, az a szép,

mellette meg ott a szék,

ha ráülhet az a nyerő,

boldog, örül, igen. Ez ő!

 

Kalapácsvetés                                                                               

kalapács, kalap, alap, lap, ács, vet, vetés, és

A háztetőn áll az ács,

kezében a kalapács.

Valamit ott kalapál,

a fején egy kalap áll.

Törvény szerint az az alap,

bukósisak legyen kalap,

ellenőr jön, lap kezében,

tollat őriz a zsebében.

Közelebb megy, vet pár szót,

és az nem jelenthet jót,

mert a sok szó, mint vetés,

nem lesz más, mint büntetés.

 

Kendőzetlenül

ken, kend, kendő, őz, őze, őzet, len, le, ül.

Szememre csúszott a kendő,

de mit látok, elegendő.

Kend mit csinál odalenn?

Füle mögé vajat ken?

A nejével mi jót főzet?

Maga lőtte le az őzet,

mit napok óta nem láttam?

Ugye, hogy eltaláltam!

Látom, párolog a gőze,

nem volt az a kendtek őze,

az az őz, még vígan szaladt,

amíg egy orv rá nem akadt!

Nyugodtan ül? Nem sajnálja?

Gondolja, hogy bánja kánya?

Len takaró bárhogy fedi,

az én szemem leleplezi.

Nem lesz bűne kendőzetlen.

Egész biztos vagyok ebben.

 

Keresztanya

keresztanya, keres, kereszt, eres, eresz, ereszt, tan, tanya, anya

Ni csak! Itt van ez a tanya!

Mit keres itt keresztanya,

kinek  keze igen eres,

s a haja is elég deres?

Mondd meg nekem drága anya,

hol lelhető meg a kaja?

Hol a csap, mely vizet ereszt?

Ahol magaslik egy kereszt?

Úgy tűnik, hogy messze van,

Mit is ír erről a tan?

Nézd, ott egy ház, rajta eresz,

ha szeretnél, be is mehetsz!

 

Képzőművészet

kép, ép, képző, ő, mű,vés, vész, művész, művészet

Ép kép függ a falon.

Mit ábrázol vajon?

Csak firkákat látok rajta,

nem érti a magamfajta.

Itt egy legény, ő is néző,

nézi, merre van a képző,

s hogy mi ez a , ki a művész?

Éppen itt jön, el ő nem vész.

Nemcsak rajzol, szobrokat vés,

Keresete bizony kevés.

Nem fájlalja, lelke gazdag,

nincsen benne semmi maszlag.

Amit ad a szép természet,

úgy gondolja, az művészet.

 

Kispárna

ki, kis, is, pár, ár, párna, na,

Ki szeretne aludni?

Kényelemben nyugodni?

Kis pihenés lehet nagy is,

mire felkelsz, itt a fagyis.

Pár nap múlva utazhatsz már,

szálláshelyen nem nagy az ár,

Az udvarán sok a pálma,

és az ágyon vár a párna.

Lehajthatod rá a fejed,

lustálkodhatsz, jó lesz helyed,

lesz kispárna, nagypárna.

Ugye örülsz? Mondd már, na!

 

Kiszállítás

ki, kis, is, szál, száll, ál, áll, állít, ás, kiszáll, szállít, szállítás, állítás

Mi az az állítás,

hogy nincs holnap szállítás?

Ki állít már ilyet?

Helyettem majd fizet?

Annak szava számít,

aki nekem szállít.

Kiszáll a kocsiból,

szót váltunk fociról,

s szóba jön kis ház  is,

leesik az ál is,

olyan képet mutat,

keresi az utat,

útszélen egy lány áll,

két szál virág nála

arra száll egy madár,

felrepül a fára,

fa alatt egy ács ás,

kincset lelt, így hálás.

 

Kiszámítás

ki, kis, szám, ám, ámít, ámítás,kiszámít, számít, számítás, ás

Aki számol számít,

engem azzal ámít,

megy neki a számítás,

nem csalás, nem ámítás.

Egy kis fecnit ás elő,

ki más lenne a menő?

Úgy gondolja: az ám,

befogom én a szám,

ha a sok szám elámít,

mert ő mindent kiszámít.

 

Költő

költ, öl, ölt, öltő, , ő

Bemutatom: ő a költő.

Önmagára ruhát öltő.

Nadrágot ölt,

Sok pénzt nem költ.

Egy virág kertjében nőtt.

Illatától feje nem főtt.

Birtoka egy egész öl,

abban gyakran eltököl.

 

Körteszelet

kör, kört, körte, te, tesz, esze, eszel, szel, szele, szelet

A nagy vihar hozott szelet.

Leesett egy körteszelet.

Kis kör, nagy kör, görbe-körbe,

de finom is ez a körte!

Apa, anya belőle szel,

nagyra nősz, ha te is eszel!

Söpörhet a vihar szele,

barátomnak vág az esze,

egy felet a kezembe tesz,

magának meg egészet vesz,

rajzol egy kört, beleáll,

s hármat rögtön bezabál.

 

Lottónyeremény

lottó, ottó, tó, nyer, ere, erem, e, remény,  én

Kedves Ottó! Itt egy lottó,

játsszál hát e szelvénnyel!

Amit mondok, mind igaz szó,

mert ma minden szelvény nyer.

A játéknak most van tere,

ott, hol ered víznek ere.

Megmutatom neked. Gyere!

Közelében áll egy kék ,

ússzunk egyet ketten Ottó!

Mellette a játékterem,

ha a sok pénzt mind megnyerem,

duzzad tőle majd az erem.

Mondd barátom, játsszunk-e?

Csak mi ketten, te meg én.

Ha nem nyerünk, tovább játszunk,

legyen velünk a remény.

 

Magyar

Ma, Magy, mag. agy, agya, agyar  

Itt születtem, magyar honban.

Magy községet tudom hol van.

Elutazom oda hamar,

lesz nálam egy cserépagyar.

Vendéglátóm olyan okos!

Az ő agya aranytokos,

maga után mély nyomot hagy,

mondják róla: tiszta szív, s agy!

Kezében mag. Vetni fog ma,

kíváncsian lesem: hova?

 

Művelődéstörténet                                                               

mű, műve,  művel, e, ő, velő,elő,  velőd, lő, művelő, el, előd, és, művelődés, tör, tört, én, net, történet

Mit művel itt ez az asszony?

kedve van, hogy megkopasszon

egy tyúkocskát levesnek,

belőle majd jót esznek.

Az embere földet művel,

ameddig ő varr egy tűvel.

Hímez-hámoz állva, ülve,

milyen lesz vajon a műve?

Mit kezdhetnék én e művel?

amit megvarrt ő a tűvel?

Az a egy remekmű,

dísze lesz egy kösöntyű.

Aki művel, művelő,

műve híre messze .

Ez a művelődés nálunk,

kérdem én: na, hogy is állunk?

Kéne egy kis rántott velő.

Légy oly szíves, vedd már elő,

s szóljál nekem délelőtt:

gyere, kész van a velőd!

Mind megeszem, el nem rakom,

bizony én azt meg nem hagyom.

Jaj, a tányért elejtettem!

Darabjait összeszedtem,

ízzé-porrá tört el szegény,

Haragszik rám az a legény.

Ő nem tör –zúz semmit soha,

hogy lehettem ilyen mulya?

Az én ősöm olyan előd,

rég született, még azelőtt,

amikor net nem létezett,

s mit nem tudott, megkérdezett.

Hogy és mint volt ez és amaz?

Választ kapott felnőtt, s kamasz,

sok történet, számos elem,

ez maga a történelem.

 

Nevelőnő

ne, neve, nevel, velő, elő, , , ő

Neve Villő. Nevelő.

Nebulókat nevel ő.

Kedvence a sült velő,

Hoztál neki? Vedd elő!

Viccel vele Kis Benő,

Villő nevet, s poént

 

Nyíregyháza                                                                                  

nyír, ír, egy , ház, egyház, háza, egyháza

A Nyírségnek van egy háza,

úgy mondják, hogy nyír egyháza.

Kevéske volt az az egy ház,

épült mellé több, mint egyszáz.

Van itt egyház, benne pappal,

imádkozhatsz éjjel-nappal.

De mit ír a krónikás?

Nyíregyháza oly csodás!

 

Orvostanhallgató

orv, orvos, orvostan, tan, hal, hall, hallgat, , hallga’, hallgató

Ott lapul egy vadász, orv.

Hallgat, vár és nem mozdul.

Közel a , benne sok hal,

azokból is fogni akar.

Barátja jön, mondja: hallga’!

Fogd már be a szád, te balga!

Itt az ember csendben van,

tudod, erről szól a tan.

Eldördült egy puskacső,

valaki egy nyulat  lő.

Akkora a puska hangja,

akarja, nem, csak meghallja.

Bedugult a füle, nem hall.

Megsüketült? Na, ez már baj!

Hol egy orvos, gyorsan, gyorsan!

Mit ír erről az orvostan?

Kéne hamar egy altató,

míg és alszom, légy hallgató.

 

Papírzsebkendő

pap, papír, pír, ír, zseb, eb, ken, kend, kendő, ő

Asztalon egy kockás papír,

amire egy ifjú pap ír,

szomszédjában lakik egy ír,

kezében egy darab radír.

Nadrágján zseb, onnan vette,

atya elé le is tette.

Radírozzon hát kend vele,

ha a papírlap már tele!

Mit gondol Ön tisztelendő,

szép rajtam a fehér kendő?

Ünnepségre hívtak engem,

hová múltkor gyalog mentem.

Utamat egy fa mutatta,

eb meglátta megugatta.

Lesz ott étel elegendő,

hamar tele lesz a bendő.

Háziasszony épp erre jő

vajat ken a kenyérre ő,

szívélyesen kínálgatja,

míg a vendég száját tartja.

Orcácskáján virít a pír,

dicséretet sokat elbír.

 

Párkereső

pár, ár, keres, kereső,  eres, eső, párkereső, ő

Odabent pár leány vár,

valóságos asszony-ár,

társat keres valahány,

egy a férfi, sok a lány.

Eső esik, csepeg eresz,

kedvesem csak engem szeress!

Az én lábam olyan eres,

A legényem igen rendes.

Egyszem férfi, ő a Nagy ő,

sok a leány, párkereső,

majd megtudják, kit keres ő,

azt már sejtik, jól kereső.

 

Pihenő                                                                                           

pihe, pihen, pihe-nő, ő

Kismadárkán pihe nő.

Madárleány, pihe-Nő.

Nyárfaágon pihen Ő,

délben van a pihenő.

Délutáni pihenő.

Elpilledve pihen Ő.

Pehelyből toll. Pihe nő,

növekszik a pihe-Nő.

Kevesebbet pihen Ő,

Erős tollá pihe nő.

Kirepül a pihe-Nő,

messze még a pihenő.

 

Semmirekellő

semmi, sem, emmi, mi, mire, kell, ellő, lő, kellő, semmire, kel

Na, ez megéri a pénzét!

Nesze semmi, fogd a végét!

Tudná Emmi, mit kell tenni,

ha nem kéne mindjárt menni.

Reggelihez jár a tejfel,

Rásüt a nap, mért nem kel fel?

Lomját gyűjti, de mire?

Nem lesz az jó semmire.

Mit hagyott itt ez a Benő?

Mi a fene! Ez a menő?

Azt hiszi, hogy kell nekem,

mire megjön, felveszem?

Tehénkéje holnap ellő,

poénokat erről nem ,

míg nincs kellő figyelem,

nem hallhatja senki sem.

 

Szabadság

szab, zab, Aba, ad, Ság (hegy), szabad

Szabad vagyok és szabó,

Zsákomban zab, eladó.

Nem szab nekem senki ruhát,

magam készítem a gúnyát.

Lakóhelyem Aba,

messzebb van, mint Kaba,

azt mondják, az butaság,

hogy mellette van a Ság.

Szép nagy hegy az, jó helyen,

ott keresem a helyem,

ki odamegy, ott marad,

komám erre kezet ad.

 

Szakértelem

szak, kér, kért, kérte, ér, ért, érteszakért, tele, el, le, elem, értelem

Többféle szak van

értelem szerint,

Nem ért egyet velem?

Elmondom megint.

Magyarázatomat

szomszédom is kérte,

s mert szépen kért engem

felsorolom. Érte.

Mondja: ön is kér-e?

Sokat ér, hogy ért-e.

Melyik szakért rajong?

Amivel nem zajong?

Fogy már a türelem,

nem elég egy elem?

Diktálom: írja le!

Papírja már tele.

Siet? Egye fene!

El is mehet vele!

 

Személyvonat

szem, szemé, mély, személy, von, vonat

Látnivalód e két szemé,

nézzél velük arrafelé,

merre több szem többet lát,

hogy mit láttál, mondd el hát!

Túloldalon három személy,

tanakodik mennyire mély

lenn az a völgy, hol a vonat

tíz kocsival éppen tolat.

Szó szót követ, vitát fon,

végül veszekedést von.

 

Szerelemhajó                                                                                  *

szerelem, szer, szerel, el, le, elem, haj, hajó

A szívemet megszerelem,

ne fájdítsa nagy szerelem.

Van hozzá szer és egy elem,

a pirulát le nem nyelem.

Ez az ember villanyt szerel,

szívzárlatot nem vállal el,

A fejemen őszül a haj,

Haj Istenem! De nagy a baj!

Számomra csak az lenne jó,

ha jönne egy tágas hajó,

s elvinne majd Krétára,

hol Ő várna sétára.

 

Szépségstúdió

szép, ép, épség, ég, szépség, stúdió, dió, ó

Szép ez a kép. Hosszan nézem.

Meg is veszem, van rá pénzem.

Mindenütt ép, kell az épség,

házam éke lesz e szépség.

Nyitva áll a stúdió,

Ég a gyertya, ó de jó!

Egy asztalon dió vár,

minden darab nekem jár.

 

Színházbérlet

szín, ín, ház, házbér, színház, bér, ér, le, érlet, bérlet,

Melyik szín a kedvenc színed?

Piros, akárcsak a szíved.

Fáj még lábadban az ín?

Gyötör tőle még a kín?

Tested emészti-e még láz?

Gyere velem, van itt egy ház,

megpihenhetsz, meggyógyulsz,

majd az ajtón kifordulsz,

nézed, gyümölcs van- e érlet,

az udvarra nem kell bérlet,

nem kell semmi, csak a házér’,

nem olyan sok az a házbér.

Mondhatod, hogy semmit nem ér,

fekvésedért nem jár a bér,

szálljál gyorsan le az ágyról,

s tűnjél hamar el e házból!

Vár rád este valami más,

nyitva lesz majd a nagy színház.

Jó műsor lesz, ugye érted?

Nézd! Itt van egy színházbérlet!

 

Szívbemarkoló

szív,szívbe, ív, ívbe, be, mar, markol, ló,ó

Az én párom csupa szív,

cigarettát sosem  szív,

Hűs természet öle hív,

szivárványból szép az ív

Autója járdán parkol,

míg mosolya szívbe markol,

szava csábít és nem mar,

átölel két izmos kar.

Kedves párom, gyere be,

várlak téged ízibe,

Szivárványos ívbe álljunk,

mit keresünk, megtaláljuk.

Szembe jön velünk egy ,

lovagolni ó de jó!

Amott tánc megy, vidám kóló,

lekerült rólam a póló.

 

Szórakoztató                                                                                 

szóra, szó, ó, rak, óra, tat, tó,

Szóra szót rak, szórakoztat

„Szavak szóban” szójáték.

Szóljon szép szó, óra indul,

győztesé az ajándék.

Legügyesebb azt mondhatja:

utazhatok, ó de jó!

Kikötőben a szélén

reám vár egy nagy hajó.

Felszállok rá, odamegyek,

megnézem, hogy hol a tat,

hullámzó tón ringó hajó

néhány percre elaltat.

 

Tartalomjegyzék

tar, tart, tartalom, alom, lomjegy, egy, jegyzék, ék

Akinek a feje tar,

nem tudom, hogy mit akar.

Kalapja van nem csak egy,

némelyikben ott a jegy,

Száz kalapból sok a lom,

Lett belőlük két alom

annak, aki cicát tart,

egy szakadtat meg is varrt,

többi pedig csodás ék,

kész lett róla a jegyzék,

jár érte a jutalom,

ez aztán a tartalom!

 

Táskarádió

tás, ás, táska, kar, Karád, arád, dió, rádió , Rád, rád

Kicsi róka nagyot ásít.

Figyel. Vajon jár-e Tás itt?

Lábával ás, gödör készül,

ha vadász jön, beleszédül.

Madár dalol, egész kar,

az őzike mit akar?

Megmutatja hol van Karád,

hol találod meg az arád.

Van egy falu, neve Rád.

Ott vár arád este rád.

Fa alatt ül, arcpír rajta,

a szerelem hozzád hajtja.

Lepotyogott száz dió!

Bemondta a rádió.

Ügyes voltál kedves fácska.

Kéne hozzád most egy táska.

 

Telefonszám

tele, el, le, fon, telefon, szám, ám,

Telefon csöng, szócsere,

tele lesz a ház vele,

a csevej mindent tele/fon,

s mendemondát bele/fon.

Megvan nekem az a szám!

Azt mondják, hogy nagy a szám.

Fülemben egy zeneszám,

eléneklem, bizony ám!

Sok beszédnek sok az alja,

Hiába, ő meg sem hallja,

amit mond, azt el  kell hinned,

s a szavait továbbvinned.

A szóbeszéd oly sokféle,

soha nem ér a végére,

kinek nincs még elege?

Szólok neki, tegye le!

 

Tele-vízió                                                                                                 *

tele, víz, íz, el, le, vízió, ó,

Tele árok, benne víz,

az árvízben sose bízz!

Túl sok eső nem jó jel,

házad, kerted önti el,

Az csupán csak vízió,

hogy belemegy a víziló

nyelni le, mit ott talál,

nincs is nála nagykanál.

A főzéshez kell a víz,

ügyelj, jó legyen az íz,

sütni-főzni ó, de jó,

hol van már a kóstoló?

 

Tengeralattjáró

teng, tenger, gera, alatt, lat, jár, járó, ró, ó,Era, al,

Sóbányában teng a gera,

megcsodálja Zsuzsi, Era.

Annyi a só, mint a tenger,

fogyaszthatja bármely ember.

Mi lehet a tenger alatt?

Fogjunk ki vagy két lat halat,

jár belőle néhány falat,

hordjunk össze hetet-havat.

Kapitány- al– táblára .

Ó, de sok lesz a felszálló!

Fürgén mozgó, táncot járó,

Hív a tengeralattjáró.

***GERAGÉRA, (ger-a v. gér-a) fn. tt. gérát. Az aknából kihányt föld- és sóelegy. Kriza J. gyüjteménye szerént: a kiforrott sós víznek hófejér kemény tömeggé lett átalakulása. Székely szó.

(Forrás: Arcanum.com)

 

Tisztítószerek

Tiszt, tisztít, tó, ó, ószer, szer, erek, ere,  is,szere, szerek

Vásárolni megy a tiszt:

Elég lesz egy véka liszt?

Tiszti szavamra mondom,

tisztítószer sincs otthon.

Ó, de szép tájak itt ezek!

És ez a milyen kerek!

Ott labdázik három gyerek,

folyóba futnak az erek.

A világnak sok az ere,

patakot is táplál szere,

és több szerből lesznek szerek,

mert a világ ilyen remek!

A piacon sok az ószer.

Mit akarhat ez a fószer?

Mutogatja portékáját,

s azt kérdezi: kell-e jó szer?

Olyan, ami mindent tisztít,

s ha levágnád itt a hisztit,

hogy nem kaptál eleget,

vásárolhatsz egyebet!

 

Ügyfélfogadás

ügy, ügyfél, él, fél, fog, ad, fogad, adás, ás, fogadás

Ez az ügy még mindig él.

megérkezett az ügyfél.

Létrejön a vétel, s adás,

aztán ünnep, nagy fogadás.

Lesz majd étel, s jó bor, nem más,

jó üzletre jó áldomás,

oly kedvesen, szépen fogad,

ajándékhalmokat is ad,

a menütől nem lesz fogyás,

jön a következő fogás,

fél fog, mire elegendő,

kezekben a törlőkendő,

ihaj-csuhaj lesz mulatás,

míg a szomszéd csak kertet ás.

 

Versíró

ver, vers, , sír, ír, író, síró, , ó

Ver a sors, mert vétettél.

Síró, rívó, úgy lettél.

Író vagy, ki sokat sír,

mert a tollad rosszul ír.

Az a vers, mit kezed ,

Van úgy hogy rossz, van hogy jó.

Ó, a toll hát a hibás!

Jött most neked egy hívás,

hogy a hegyre eredj ki,

gyönyörködtethet a sí.

Az ihletet megkapod,

Szép lesz tőle a napod.

 

Veszedelem

vesz, esze, veszed, szed, eszed, dele, elem, delem,le

Harangozzák már a delem,

abból lesz a veszedelem,

ha elveszted a kicsi eszed,

s ebédemet falod, eszed.

Közben észre nem veszed,

hogy tiédből más is szed,

Elment annak is az esze.

Mindegy. Egyél. Adok. Nesze!

Rádiómba kell egy elem,

beleteszem, közben nyelem

ezt a pár korty vizemet le,

míg napomnak siet dele,

szépen halad, elment fele.

 

Végállomás

vég, ég, gál, ál, áll, ál-lom, állom, lom, más, ás, állomás

Nem hiszem, hogy itt a vég,

ha asztalon gyertya ég,

ha egy a gyermek szaladgál,

kinek neve kicsi Gál.

Egész nap azt gondolom,

Tűnne már el a sok lom!

Ez a kacat csak egy ál-lom,

én az ilyet ki nem álom.

Hírem igaz és nem ál,

a buszunk itt meg nem áll.

Végre itt az állomás!

Jöhet hát az áldomás!

Ez a játék kicsit más,

az én ásóm gödröt ás.

Szabó Veronika
Author: Szabó Veronika

Szabó Veronika az Irodalmi Rádió szerzője. Nyírteleken születtem, jelenleg Nyíregyházán élek. Korai irodalmi érdeklődésemre nagy hatást gyakoroltak a szüleimtől, a nagymamámtól és az első tanítómtól hallott mesék, valamint a Petőfi Rádió régi irodalmi műsorai. Az első verseimet 12 éves koromban írtam, azok sajnos már nincsenek meg. Hosszú ideig szabadidő hiányában nem nagyon foglalkoztam írással. Csak néha vetettem papírra gondolataimat prózák formájában, de azokat a fiókom mélyén őriztem. 2017-ben készítettem el mindkét szülőm ágán Családkönyv címmel őseim, rokonaim fotókkal, dokumentumokkal illusztrált történetét, eddig ez volt a legnagyobb munkám. Írásaim folyóiratokban, online felületeken, helyi -és megyei lapokban, illetve antológiákban is olvashatók. 2021-ben jelent meg A gyógyír című novellás kötetem, 2023 decemberében a Ha kimentesz a békaságból című gyermekverses kötetem. Jelenleg egy életrajzi könyvön dolgozom, s továbbra is írok novellákat, meséket,verseket. Irodalmi pályázatokon több alkalommal értem el helyezést: „Tavaszi szél” Irodalmi pályázat 1. díj (Irodalmi Rádió) „Rügybölcső” Irodalmi pályázat  2. helyezett (Irodalmi Rádió) „Az év pedagógus írója 2019” 1. helyezett (Irodalmi Rádió) Blogszerzők műsora 3. helyezett (Irodalmi Rádió) „Az év legjobb szerzője” 3. helyezett (Irodalmi Rádió) Élettörténetek „Meséld el nekem…” 2015 és 2016    (Nyíregyháza város)  2.és 3. helyezett Karácsonyi Irodalmi pályázat (Országos Mécs László Irodalmi Társaság)  3. helyezett „Az én változókorom” –...

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

+ 88 = 90

Keress másik bűnbakot

  Keress másik bűnbakot (Gengszterecske nagy dobása, vagyis: egy tévedésből megesett eset.) Ma reggel elhatároztam, ezennel megkomolyodom! Oly könnyű vagyok, szép lett minden, új élet

Teljes bejegyzés »

Szerzőtök története

Rege a minőségi agyvízért pohárba fulladt muslicáról Van a mi szobánkban Mindig egy nagy pohár víz, Mi nem csak dísz Azon az éjjeliszekrényen. Mert, ha

Teljes bejegyzés »

Ajkamra írtad/Requiem

Két új versonline darab érkezik tőlem. Egybetartoznak – Egy fájó korszak végső lezárásának✨🥰 #HullámokÚjVizeken #Ezmáramúlt #boldogvagyok 🙏🏻😇 Fogadjátok szeretettel őket: Ajkamra írtad, Requiem Alkotásaim 2024

Teljes bejegyzés »

Az idő nyomai

Lábad nyomát a homokból elfújja a szél, a hóból felissza a napsugár, sarak lábnyomát elmossa a víz, csak az idő nyomát nem mossa el semmi.

Teljes bejegyzés »

Míg belefér…

  Kint a kertben vagyok, Ott, hol a nap ragyog. Igaz, hogy az árnyékban lapulok, De így legalább napszúrást nem kapok. Kijöttem a levegőre, Hoztam

Teljes bejegyzés »

Mammográfia

Már késő este volt, amikor kiment a nő az udvarra, hogy kivegye a küldeményeket a postaládából. Aznap csak egy levelet talált, a feladót a félhomályban

Teljes bejegyzés »