Kerekes Borbála, április közepén vette észre magán a változást. Először a szagok zavarták, később émelygett és hányt. Egyik alkalommal, mikor a piacon vásárolt, vett fél kiló savanyú-uborkát, és ott, helyben megette az egészet.
Néhány héttel később, egy szombat hajnalon felkeltette párját.
– Pityu! Ébredj! Úgy érzem, kisbabánk lesz – ragyogta.
– Mi van? – dörzsölgette szemét kábán a jó kiállású, harmincas férfi.
Eltelt néhány pillanat, míg felfogta, mit hallott. Az ágy szélére ült, háttal a nőnek.
– Miért nem vigyáztál!?
Kerekes Borbála boldogsága hirtelen elhervadt. Nézte Pityu széles hátát és az elmúlt egy év járt az eszében. Visszatekintve eszébe jutott, hányszor alázta meg a férfi. Egy régebbi emlék, valamiért különösen fájt. Fodrásztól ment haza jó kedvűen, azt remélte, tetszeni fog az új frizura. Pityu sportműsort nézett a televízióban, épp csak kilesett doboz söre mögül.
– Hogy nézel ki? – vakkantotta.
Nem került szóba többet a baba. Élték mindennapi életüket, ahogy azelőtt. Bizakodni kezdett, Kerekes Borbála.
Három nappal később a férfi egy cédulát és egy borítékot nyomott a kezébe.
– Itt van az angyalcsináló címe, az időpont és a pénz.
Borbála arca megrándult, mintha keserűt nyelt volna. Szája mellett fájdalmas vonás jelent meg. Szó nélkül elvette a papírt és megnézte.
– Hiszen ez vasárnap! Május első vasárnapja.
– És? Legalább nem kell szabadságot kivenned.
A villamos kopott házak, összefestett kerítések, gazos vasúti töltés mellett döcögött. Kerekes Borbála úgy érezte mindenki őt nézi, tudják az emberek mire készül. Hirtelen úgy hallotta, mintha egy szív dobogna, amely nem az övé. Ijedten nézett körül. A néhány vasárnap délelőtti utas közönyösen bámult ki az ablakon, valaki hangosan telefonált. Mikor leszállt a végállomáson, eleredt az eső. Elázva csöngetett be a harmadik emeleti lakásba. Ötvenes, hidrogénezett hajú nő nyitott ajtót. Némán vezette végig a sötét előszobán, a siváran berendezett, várónak kinevezett helyiségbe. Már ketten ültek ott. Komoran néztek maguk elé, kerülték egymás tekintetét. A résnyire nyitva hagyott ajtó mögül orvosi eszközök hideg, fémes koppanásai, beszédfoszlányok szűrődtek ki. Az egyik várakozó, olyan csendesen, mintha gyónna, megszólalt.
– Nem tudom vállalni. Már van hat, miből tartsam el őket?
– Nekem most kezd beindulni a karrierem. Gyereket később is vállalhatok, de ilyen lehetőségem nem lesz több – mondta a másik mentegetőzve, egy harminc év körüli dekoratív nő.
Kerekes Borbála hallgatott, a fülében dörömbölő ismeretlen szív dobogására figyelt. Néhány perc múlva csendben felállt, s óvatosan becsukta maga mögött az előszobaajtót.
Este sokáig várta párját. Éjfél körül kirakta az asztalra a cédulát és a borítékot. Arra ébredt, hogy a férfi becsapja az ajtót és felkapcsolja a lámpát.
– Mi ez? – kérdezte élesen a papírt lobogtatva.
– Nem tudtam megtenni.
– Szóval így akarsz megfogni! Az nem fog összejönni.
– Nem tudom megtenni – ismételte sírva, Kerekes Borbála. – Hallom, ahogy dobog a szíve.
– Te nem vagy normális! Kezeltesd magad! Különben is honnan tudjam, hogy az enyém!? Nem fogom más kölykét nevelni! Ki tudja kivel fekszel össze mikor nem vagyok melletted!
– De Pityukám! Soha nem tennék ilyet. Tudod, hogy csak téged szeretlek.
A férfi gúnyosan elmosolyodott.
– Válassz!
– Nem tudom megtenni – ismételte harmadszor, Kerekes Borbála.
Másnap, mikor hazaért a munkából látta, hogy a férfi holmija eltűnt. A cédula ott volt az asztalon, mellette a boríték, üresen. Kétségbe esett, nem gondolta, hogy Pityu tényleg elköltözik. Többször átszámolta, hogy fogja fizetni az albérletet és a többi költséget. Akárhogy osztott, szorzott, faragott innen-onnan, valami mindig hiányzott.
Két nappal később becsöngetett szülei ajtaján. Anyja hidegen fogadta, be sem hívta.
– Hol voltál az elmúlt két évben? Most, hogy bajban vagy megjelensz?
– Ne játszd meg magad anya! Alig vártátok, hogy elmenjek. Soha nem voltam fontos neked, csak a tehetséges zongoraművész bátyám!
– Ő legalább hálás!
– Látom mennyire! Amint tehette külföldre menekült.
– Ott jobban tud érvényesülni.
– Minek is jöttem ide? – szipogott Kerekes Borbála.
– Azt kérdezem én is.
A szerencse mégis rámosolygott, munkaadója egy öreg, szigorú szabónő, Amália néni képében. Az öregasszony, aki a legkisebb pontatlanságot sem tűrte el, megenyhült a hír hallatán. Borbála felmondta az albérletet és odaköltözhetett a szabóműhelybe. A zsúfolt műhelyt fáradt-szürke színbe burkolták a sápadt fényű neoncsövek. Amália néni lakásából nyílt, egy sötét, külvárosi bérház harmadik emeletén. Neki nem lehetett gyereke, talán azt remélte, hogy a kis jövevény élettel tölti meg egyhangú, sivár napjait. Függönnyel leválasztották az egyik sarkot és beállítottak egy heverőt, kiságyat, szekrényt.
– Így legalább nem kések el a munkából.
– Maga még így is képes elkésni.
Kerekes Borbála napok óta először elmosolyodott, szebbnek látta a jövőt. Az öregasszony, aki mindig magázta, lassan áttért a tegezésre. Eleinte, csak mintha véletlen lenne, közben figyelte a nő arcát. Egy idő után kezdett úgy gondolni a születendő gyermekre, mint az unokájára.
Kerekes Borbála megkapta a terhes kis-könyvét, rendszeresen járt az előírt orvosi vizsgálatokra. Nemsokára megtudta, hogy egészséges kislányt vár. Már akkor elhatározta, hogy ő sohasem lesz olyan mint, az anyja.
Július végén az ultrahangos vizsgálat után, egy magas, felnyírt hajú, körszakállas férfi szólította meg a rendelő kijáratánál.
– Kerekes Borbála?
– Köszönöm, nem veszek semmit és biztosítást sem akarok kötni.
– Nem akarok semmit eladni, éppen ellenkezőleg – mondta a férfi csendes behízelgő hangon.
– Nincs semmim, amit eladhatnék.
– De igen. Ott hordja a szíve alatt.
Kerekes Borbála a felháborodástól szóhoz sem jutott. Némán otthagyta az idegent. A sarok előtt visszafordult, látta, hogy férfi mozdulatlanul áll és őt nézi mereven. Rossz érzés fogta el.
A következő vizsgálat után újra ott várta a kijáratnál.
– Csak hallgasson meg.
– Hagyjon békén! – kiáltott rá Kerekes Borbála.
Cipői szaporán kopogtak a járdán. Mielőtt befordult újra visszanézett. A férfi őt bámulta. Hirtelen újra hányingere támadt, pedig már hetek óta nem volt.
Az ismeretlen nem tágított. A következő alkalommal ismét ott állt, táskával a kezében.
– Most már meghallgat végre?
Kerekes Borbálát rosszullét fogta el, le kellett ülnie a kerítés szegélyére. Az idegen mellé ült.
– Egy gazdag amerikai házaspár megbízásából vagyok itt. Nem lehet gyermekük és nagyon szeretnének örökbe fogadni egyet.
– Hagyjon békén! – akarta kiáltani Kerekes Borbála, de mielőtt kinyithatta volna a száját, öklendezni kezdett.
– Gondolja meg! – folytatta az ismeretlen. – A gyermek mindent megkap amit maga nem tud megadni neki szerény anyagi helyzete miatt. Kinyílik előtte a világ, míg maga mellett a sötét szabóműhely vár rá. Tanulhat, teljes családban nőhet fel, nem apa nélkül mint magával.
Kerekes Borbála hirtelen jobban lett, figyelni kezdett.
– Ennyi pénzből gondtalanul élhet élete végéig – nyitotta ki a táskát az idegen.
Kerekes Borbála megbűvölve nézte a rengeteg bankjegyet.
– Gondoljon a gyermekére. Az ő érdekét nézze, ne a magáét.
– Rendben van – monda rekedten Kerekes Borbála, és lehajtotta a fejét.
Mikor felnézett, egyedül volt, az ismeretlen nyomtalanul eltűnt. Nyomott hangulatban, rosszkedvűen ért haza. Amália néni észrevette, hogy valami történt.
– Mi van? A gyerekkel minden rendben?
– Igen, Amália néni. Csak fáradt vagyok – mondta Kerekes Borbála és arra gondolt, hogy becsapta az öregasszonyt.
A hetek gyorsan teltek. Karácsony napján megszületett a gyermek. A Mária nevet kapta a keresztségben. Miután anyja hazavitte, csak sírt, sírt, nem lehetett megvigasztalni, s Kerekes Borbála vele zokogott.
Vízkereszt után, egy hideg hófúvásos estén, megszólalt műhely ajtaja fölé szerelt csengő. Az idegen lépett be.
– Eljöttem, ahogy megállapodtunk.
Az anya elsápadt.
– Nem tudom megtenni!
– Nem táncolhat vissza! Szerződést kötöttünk.
– Menjen el! Nem kell a pénze!
Az idegen a síró gyermek felé indult, maga előtt tartva a táskát. Az anya a kiságy elé lépett.
– Állj félre, amíg megteheted!
– Takarodj innen! – üvöltötte Kerekes Borbála.
Kiütötte a férfi kezéből a táskát. Az puffanva ért földet, s kiokádta magából a rengeteg pénzt. Amália néni lépett be a lármára. Elhűlten nézte a kiszóródott bankjegyeket. Az idegen rápillantott az öregasszonyra, egy pillanatig habozni látszott, azután lehajolt, és összekapkodta a pénzt. Az ajtóból visszafordult, sokáig, mereven nézte az anyát, majd eltűnt az éjszakában. Amália néni, meg volt győződve, hogy a szeme vörösen izzott.
– Ki volt ez?
– Azt hiszem az ördög – mondta Kerekes Borbála.
Először nem tudták mi történt, csak kis idő múlva fogták fel, csend van. A gyermek váratlanul elcsendesült. Holtra váltan hajolt a kiságy fölé, Kerekes Borbála. A nyitott ajtón besüvített a szél, s mint éjjeli lepkék, hópelyhek keringtek a lámpa alatt. A baba békésen nézelődött, s édesanyját megajándékozta egy mosollyal…
Author: Kurucz Árpád
A nevem Kurucz Árpád. 1962-ben születtem Budapesten, azóta itt élek a párommal és négy gyerekünkkel. Most, hogy a gyerekek már felnőttek, több szabadidőm van, körülbelül három éve foglalkozom írással. Nincsenek művészeti tanulmányaim, technikusi szintű műszaki végzettségem van. Autóbusz vezetőként dolgozom. Kiskorom óta szeretek olvasni. Kedvenc íróimtól igyekszem ellesni a fortélyaikat. (Szabó Magda, Janikovszky Éva, Moldova György, Móra Ferenc, Stephen King, Rejtő Jenő stb.) Nyilván rengeteg tanulnivalóm van még.
