Andreának (alias Hárpi, „a Párja”)
boldog voltam, vagyok, leszek
gondoltam, míg veled voltam,
de mióta elhagytál és elhagytalak,
kezemen nem érzem illatodat,
azóta nem látom a vihar mosolyát,
nem érzem a fájdalom vad gyönyörét,
de látom a sápadtan tündöklő nap sugarát,
érzem az örömök céltalan, unott fájdalmát.
csak úgy élek, vegetálok,
szememen, mint szürke hályog
a szemüveg, min mást sem látok,
csak sötétséget és homályos világosságot.
1973.02., (17 évesen)
részlegesen publikálva:
’Egy csipetnyi boldogság’, Blogszerzők Antológiája, Irodalmi Rádió, 2024. 06. hó, ’Stílusgyakorlatok’
további írásaim: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...