Ketten ültünk a padon,
a magány és én.
Ő ült középen,
én a peremén.
Nem szóltunk egymáshoz,
a magány és én.
Fürkésztük egymást csendesen
a park közepén.
Találkozunk minden nap,
a magány és én.
Várjuk egymást a padon,
a park közepén.
Egy nap elválunk,
a magány és én.
Mással várják egymást
a pad peremén.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Hullámzó kék szőnyeg, Ég s felhő szőtte, Rajta fekete foltok, Csilingelő, csipogó hangok. Mi ez? Kérdem, S elképzelt térképem Olasz csizmát lát meg Az atlaszos,
A megbocsátás hajlékony padján Ott ülni csak némán és csendesen, hallgatni mások megbocsáthatatlan, alávaló bűneit. Hidd el, talán úgy érdemes! Gyakran ellened
A szöcskék is látták A ráérősen jóleső szeptemberi kiránduláson nem messze a Dunától, hajborzoló langyos szellő igazítja a Vértes közeli utak mentén a
Az élet igazságtalanságok sora, A kérdés, hogyan reagálunk a rosszra. Elfogadjuk, belenyugszunk, vagy kesergünk, Vagy felvesszük a kesztyűt s csatába megyünk. A világ
Rózsa Iván: Lebegés Tisztán, érdek nélkül szeretni: igaz érzés. Hozzásimulni, szerelemből szeretkezni: igaz érzék. E zavaros, felfordult világban embernek maradni: igaz érték. Mindhármat magadban megőrizni:
Rózsa Iván: Szentjánosbogárka A Földön itt-ott pislákol még valahol egy kis szeretet; Éjszaka fénylik, mint valami holdkóros szentjánosbogárka. Szégyelli magát, pedig az emberiség szenvedett már
3 Responses
„Egy nap elválunk,
a magány és én.
Mással várják egymást
a pad peremén.”
Így legyen!
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Egy ideig nem tudtam követni az oldalam, ezért csak most látom a hozzászólását.
Csak annyit tudok mondani: nagyon szépen köszönöm!
Zita
👏, Gábor