Ketten ültünk a padon,
a magány és én.
Ő ült középen,
én a peremén.
Nem szóltunk egymáshoz,
a magány és én.
Fürkésztük egymást csendesen
a park közepén.
Találkozunk minden nap,
a magány és én.
Várjuk egymást a padon,
a park közepén.
Egy nap elválunk,
a magány és én.
Mással várják egymást
a pad peremén.
Az írás jelentése számomra? Érzések, vágyak, félelmek, örömök, minden, ami vagyok, voltam, és lehetek még.
Elfelejtettük, hogyan kell élni Elfelejtettük, miben kell hinni. Elfelejtettük, mi is a végzet. Mire rájöttünk, a szívünkkel is végzett. Csak pár év volt, ami eltelt,
Mint ahogy a tarka szirmokkal nyíló virágok között szálldogál A sárga napfényben dolgos, vígan zümmögő méhecske s katica, Mint ahogy a zöldellő lombkoronás tölgyesek
Intő szó a Kárpátokból. – Emlékeztető. Őrtüzek égnek a Kárpátok koszorújának ormain, Egy nemzet alszik mélyen, sebezve hantjain. Némán és vakon vergődve a pártoskodás hullámain,
Álruhás bölcsek. Mióta világ a világ, bizony megesik, hogy bohócokból lesznek királyok. Könyörtelen elnyomó, dicső káosz, valóságos, igazi rémálmok. Bizony akad olyan, ki írásra adja
Illúzió Ne nézzen túl mélyen a szemembe. Ez a szoba és az életem is csak füstből font háló. Nem létezünk, csupán valaki álmodik minket. Ha
előbb kívül kifelé, majd egyre beljebb, befelé… az út képzelet, valahová vezet… szinte körbeér, vége nincs, megállok, pihegek kicsit. önmagamban mindig is, belül
3 Responses
„Egy nap elválunk,
a magány és én.
Mással várják egymást
a pad peremén.”
Így legyen!
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Egy ideig nem tudtam követni az oldalam, ezért csak most látom a hozzászólását.
Csak annyit tudok mondani: nagyon szépen köszönöm!
Zita
👏, Gábor