Csak nyújtsd a kezed, és emelj fel!
Lelkem a világ mocsarába süllyedt.
Csak mondd, hogy szeretsz, hogy megértesz!
És mostantól nem kell egyedül lennem!
Csak ölelj át forrón és úgy, mint aki
Soha többé már nem enged el!
Csak súgd a fülembe lágyan suttogón,
Hogy nélkülem el vagy Te veszve!
Hajtsd le a fejedet vállamra-omlón.
Csak Te vagy, ki mindig küzd értem.
Mikor magamról megadón lemondok,
Te vársz rám. Biztatsz. Megvédesz.
Előtted lelkem ajtaja kitárul,
S nem begubózva, félve kémlel.
Vajon a kezed, mely mindig felemel,
Egyszer nem az veszejt majd épp el?
Hallom hangod, hogy szédítő-suttogón,
Bátorítva, kérlelve éleszt.
Félek, egyszer oly szorosan gubózom,
Hogy onnan majd még Te sem érsz el.
Szeretném kitámasztani az ajtóm.
S szenttül hinni, nincs mitől félnem.
És többet nem hagyna az arcomon nyomot
Az ébredés, ha nem vagy velem.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
