Elért az ősz

Elért még ez az ősz is engem,
tudod Istenem, hogy szeretem.
Bágyadt létét, jó levegőjét,
csoda szép színeit,
beérő gyümölcs ízeit.
Ó, mennyi szépség,
és nyugodt, hűvös éjek,
kísérik az őszt, az éltetőt.
Nem kell klíma, de fűtés se,
álmodozásra hív a nap fénye.
Simogat lágyan, nem perzsel, nem éget,
szeretettel ölel, szinte kényeztet.
Valamikor közel volt érkezésem napja,
mely szüleim életét bearanyozta.
Az elsőt én is ősszel vártam,
de a tavaszit is megcsodáltam.
Minden évszak lehet szép és örömöt hozó,
ha béke van és nincs közelben háború.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kifogás ès mentség

Kifogás és mentség.   Keresünk, kreálunk őket.Csak hogy megvédjenek minket.   Azt hisszük, ha mögéjük bújunk, az igazság is megváltozhat.Ez bizony hiú ábránd csupán.  

Teljes bejegyzés »

Az elhagyott esernyő átka

  Volt egyszer egy magányos ember, Férfiként jött a földre lelke. Nem lelte a szeretet hangját, Ezért soha nem csapott lármát.   Volt neki gyönyörű

Teljes bejegyzés »

Mindenkinek adtam

Volt, akinek nevetést. Volt, akinek könnyeket. Adtam magamból reményt, aztán el is vettem. Valakinek emlékeket. Valakinek feledést. Valakinek csak a csendet adtam, hogyha kért. Volt,

Teljes bejegyzés »