AZ ŐSZI SZÚRÓS GOMBÓC RECEPTJE

1.Duzzogás délután

Marika piros vászon nadrágot vett fel. A vállpántosat, mert illett a sárga, rövid ujjú, pamut pólójához. Dús, fésűt nem álló fahéjszínű haját egy fehér, kék pöttyös, könnyű selyemkendővel úgy kötötte át, hogy szabadon fújhassa rakoncátlan fürtjeit a könnyű nyári szél. Olyan volt, mint egy hajpánt. Úgy igazította el, éppen a frufruja fölött. Nyolcéves volt, de szerette, ha otthon is rendesen, csinosan néz ki. Mamitól nagyon sokat tanult ezen a téren. A kék ugrókötelet vette a kezébe, kiment a kertbe. Jó idő volt.

• Mit gondoltok, miért ült le mégis egy bokor tövébe? A bal karját átvetetve a két térdén, a jobb könyökét erre támasztva. Az arcát beletemette a tenyerébe. A támasztó kezében lógatta az ugrálókötelet. Nézett csak maga elé, mint akit hihetetlenül nagy vágyakozás tölt el. Vajon miért?

Megmondom. Mert elsősorban a bátyjára gondolt, na, persze a duzzogva a szüleire is. Andris négy évvel volt csak idősebb nála. Mégis elengedték őt a barátaival egy kerékpártúrára. Őt meg nem. Ez bántotta. Kicsit haragudott is érte. Mindig azt hallja: ’ Te még kicsi vagy ehhez, meg ahhoz, majd ha annyi idős leszel, mint ő, majd akkor…’ Andris pedig megjátszotta magát, úgy tett, mint aki világbajnoka lenne a kerékpározásnak! Úgy tekert ki az útra, a csapathoz. Persze, szerette nagyon a testvérét, mert jó az, ha van az ember lányának egy idősebb bátyja! A fiúk mégis kihagyták az indiánosdiból. Meg akkor is, amikor készítették a titkos tervet a számháborúhoz! Mert ő lány!

• Kislány vagy te még! A lányok egyébként sem lehetnek benne ezekben a fiús játékokban! Hová vezetne ez?! – mondta Andris, a többiek is helyeseltek.

Na! Majd fog ő meglepetést okozni! Mert ha nagyon akart valamit, elég erősen, mindig sikerült. Akkor is, ha foggal-körömmel tett érte. Felderült, már nem is érezte magát sem dühösnek, sem sóvárgónak. Minden jobbra fordul ezután! Megmutatja majd, ő milyen ügyes!

Hirtelen valami egészen mást pillantott meg. Ami kiragadta az álmodozásból a valóságba.  Ebben a pillanatban zörögve mozgott valami. Először meg is ijedt, körülnézett, ugyan mi bukkan föl mögötte? Nahát! Ez egy  sündisznócska! Marika még a lélegzetét is visszafojtotta. Ilyen közelről még soha nem látott hasonlót! Itt van egy igazi állatka! Éppen mellette! Elkerekedett a szeme, a kezét a szája elé tette, nehogy elijessze. Csendben leeresztette maga mellé a földre az ugrálókötelet is. Szerette volna látni közelebbről is, érdekelte a tüskéshátú kis gömböc. Marika meg se moccant, ám a süni tipegő léptekkel pont a bokor felé indult, de belegabalyodott a bozótos ágakba. Ettől megijedhetett, mert próbált volna menekülni az ellenkező irányba. De alig bírt mozdulni. Ismét összegömbölyödött.

• Talán beteg vagy ? Vagy megsérültél?- Marika csak figyelte egy ideig. Aztán nagyon halkan felállt. Meg tudnám-e fogni? megmutathatnám anyunak és apunak, ők bizonyára tudni fogják, mi történhetett a sünnel.

2. Egy szúrós gombóc

• Anyuciii! Itt vagyok, a bokornál.

Nem kellett hangosan kiabálnia, mert ott teregetett a közelben. Inkább lengette felé a pöttyös sálat is. A sün persze ettől megijedhetett, mert a lábacskáira emelkedett, újra próbált menekülni, de hiába igyekezett. Egyetlen, suta kis lépésnél többet nem bírt megtenni. Anyu is odaérkezett.

• Ez egy sérült vagy beteg kis sünike. Segítenünk kell neki!

Apa is odament hozzájuk. Véleménye is volt a látványról.

• Ha egy sündisznó fel-és alá sétál fényes nappal, akkor abban valami nagyon nincsen rendben! – és csóválta közben a fejét. Mindenki igazat adott neki.
• Hozom a bőrkesztyűmet, de addig ti nagyon vigyázzatok a szúrós gombócra!

Így  is tettek, a süni semmi jelét nem mutatta, hogy elfutna vagy el kívánná hagyni a helyét. Úgy maradt, ahogy volt. Mozdulatlanul . Apu már vissza is ért. Bőrkesztyűben, nagyon óvatosan magasra emelte a szúrós gombócot. Elég nehezen tudta csak vizsgálgatni, mert egyetlen kis helyen volt nyílás rajta. Azon kukucskált elő a pofikája, a gyanakvó, szomorú, fátyolos szemecskéivel, hegyes fogacskákat villantott. Utóbbiak arra utaltak, hogy veszélyes egy példány rejtőzik az ártatlan tüskés hát alatt. Teljesen megerősítette ezt a benyomásukat. Különös, morgó hangot is hallatott. Félelmet keltőnek szánta. Ezen mindhárman nagyon jót nevettek.

Habár érzékelték, hogy a sün valójában szenvedhetett .

– A bevásárló kaskába tesszük, Marika!- abban elvihetitek apuval az állatorvoshoz. A férjéhez fordult.

– Hívd fel a testvéredet, ma rendel-e?

Marika nagybátyja volt az állatorvos. A Kalmár doktor. Majd  Marikának szólt.

• Egy korty vizet adni kellene neki előtte! – anyu ezt tanácsolta.
• Nem tejet kellene adni neki? – vélte okosabbnak apu.
• Azt nem szabad, apuuu! – kiáltott fel tiltakozóan Marika. -Attól beteg lesz! – Apu ránézett a kislányára, roppant büszkén. Ezt látta Marika a tekintetéből. Aki rögtön hozzátette nyomatékkal.
• Tudod, a sünöknek vízre van szükségük!

Apu valóban elismerően nézett a kislányára.

3.Kalmár doktor rendelője

A sünös kosarat először Marika vette a karjára, majd magához szorította az úton. Apu csak kísérhette a rendelőig. Ám a kosárral már ő lépett be a váróba. Ott ült egy bácsi a pórázos tacskójával. Vadászöltözetben, a szürke-fehér csíkos térdharisnyája barna bőrnadrágban folytatódott. Zöld vadászfelsőben, a jellegzetes makkos gombokkal. Mellette a tanítónő üldögélt, kék szoknyában, sárga, kötött pulóverében, és a feltűzött kontyában egy apró, piros-fehér csíkos masni volt. Ölében szép kalitka volt, benne egy színes hullámos papagájjal.

A falon levő polcra telepedett fel a szürke macskája. Ne képzelje itt valaki rólam, hogy én majd  innen leereszkedek  az alantas szintre! Ám ekkor kitört a vihar!

Most megtudhatta mindenki, mit tehet egyetlen, apró sün! A tacskó megvadulni látszott, megérezte a vadat, feléledt benne a vadászösztön. A szürke macska morgott, köpött és fújt, kimeresztette a karmait, mert azt hitte, rátámad a tacskó. Felkészült a harcra!

• Ti Láttatok-e már macskaromtól megszégyenített kutyát? Pórul járhatott volna! De nem kell aggódni! A kutyák ezt sokkal jobban tudják!

A papagáj verdesett a kalitkában, rikácsolt, ő a szürke macskától félt, menekülni próbált előle, mert azt hitte, megfogja és bekapja! Mindenki megtett mindent a saját kedvenceik csitításában, nyugtatásában.

Kalmár doktor fehér köpenyének felső zsebében lázmérő és csipesz, a nyakában fonendoszkóp, az asztalán vattatartó doboz, tál, üveg, fiola, tűk is voltak. Ahogyan csak lehetett, jól megvizsgálta a sünt. Adott neki szemcseppet, szurit is kapott. Őt nem ijesztette meg a  riasztó  morgásával.  Egy cseppet sem félt. Még pontosabb utasításokat is kaptak. receptet is.

• Foglalkozni kell a sünnel a következő napokban! Aztán szabadon kell engedni! Vissza a természetbe. De előtte még megtekintem magam is..

Marika szorosan állt apu előtt, figyelte a beavatkozás minden apró részletét. A kezét most is a szája elé tette, mint aki éppen tűnődik, nagyon elgondolkodik. Talán ő is szeretne állatokat gyógyítani? Ki tudhatja?

• Hogy hívják a tüskés gombócot? – kacsintva nézett a kis unokahúgára búcsúzáskor Kalmár doktor
• Mi lenne, ha…? Paszkál lenne a neve! – vágta rá egyből apu.
• Nekem tetszik! Paszkál mászkál.-és jót nevetett ezen mindenki. Marika rábólintott.

Paszkál még nem mászkált, ám a kis szúrós gombóc valóban jobban lett.

4.Paszkál meggyógyult

Otthon, a kertben a szögletes és lyukacsos ruháskosár alatt üldögélt Paszkál. Marika tett neki oda egy tálkában vizet. Aztán leveleket és ágakat gyűjtögetett össze, amikkel a kis sün elkészíthette a maga kis vackát a füles és szögletes, lyukacsos ruháskosár alatt. Jól érezte magát.

– Mit kell enni adni egy ilyen szegény, beteg süngombócnak?-kérdezte Mami.

– A doktor azt mondta, tojást és vagdalt húst. Anyuval készítetek el mindent a konyhában. Egy fa tálcán hordta ki Marika Paszkál táplálékát. Óvatosan, csak picit megemelve a ruháskosarat, behelyezte alá.

– Én teljesen rendbe hozlak, meglátod! Ápollak! Egészséges leszel! -beszélgetett vele meleg hangon Marika. Úgy, ahogyan csak azzal lehet, akit nagyon megszerettünk. A kis sünt már teljesen a szívébe zárta

5.Paszkál szabad akar lenni

Napról napra többet és többet törődött, foglakozott  vele. Kezdetben alig akart enni valamit. Amikor Marika kövér gilisztákat ásott ki neki a földből, már vitte azonnal neki. Paszkál meglátva azokat, sokkal jobb kedvre derült. Sőt, esténként már élénkebb lett, neszezett sokat a kosár alatt. Erőssé vált. Napközben, amikor Marika a kis védencét hagyta szabadon mozogni egy picit a zöld füvön, úgy tűnt neki: a szemecskéi is teljesen egészségesek lettek.

Andris nem győzött csodálkozni a testvérén. Elnézte, mennyi mindent tesz a sünért. Egyszer Marika odatartotta Andris orra elé a nagy ásólapátot, hogy megmutassa a rajta kunkorgó földigilisztákat is. Több is tekergett rakjta, az egyik kifejezetten nagy és húsos példány volt.

• Te nem félsz már már és nem is undorodsz tőlük? – kérdezte csodálkozva Andris. De közben ő azért hátrált és egyre jobban  a kerítés felé.
• Én? Ugyan miért? Talán kellene? Nem vagyok buta, pici baba már! – Éppen különösen hatalmas, méretes kövér, frissen a földből ásott példányok volt.

Így ment ez egészen addig az estéig, amikor Paszkál szörnyű sok zűrzavart okozott a kosara alatt. Hirtelen lába kelt  a  fűben a sünlakásnak. Kezdett lassan haladni előre a szárítókosár.

• Azt hiszem, Paszkál teljesen egészséges. –jegyezte meg anyu és Mami nevetve.
• Eljött az ideje, hogy visszaadjuk neki a szabadságát!

Marika elsírta magát.

• Annyira megszoktam már az új barátomat.. És most, csak úgy, el kell engednem? Sírt. Anyu az ölébe vette, felitatta a könnyeit.
• Talán majd eljön újra, meglátogat téged, minket – vigasztalgatta. Paszkál sok időt töltött nálunk. Nem hiszem, hogy elfelejti. De egy sünnek a szabad természetben kell élnie, egyébként belebetegszik. És ha te valóban szereted őt, az Életet kívánod neki, és mindazt, amire neki van szüksége

Marika nagyon szívesen megtartotta volna Paszkált. Mászkált volna továbbra is kertben. De fontosabb volt neki mindennél, hogy ismét egészséges, és végre élheti majd a saját szabad életét. Eljött a búcsúzás ideje. A fa tálcán még vitt neki egy utolsó földigilisztát. Andris pedig megragadta a kosár két fülét, ezzel segített Marikának. Jó magasra felemelte. Paszkál jó étvággyal fogyasztotta el az élvezetes és kedvenc falatját.

Aztán lassú, de jó tempóban indult el.  Apró, tipegő lépteivel trappolt a sövénykerítéshez. Ott egy lyukban vagy odúban el is tűnt a szemeik elől.

• Minden jót, Paszkál! – kiáltott utána Marika. Andris is csatlakozott, aki meghatódott, mert törölgette a szemét is. Marika ezt észrevette. Szóvá is tette.
• Á, csak belement valami az előbb! A fiúk nem szoktak bőgni soha!-mentette ki magát Andris.

5. A mi kis barátunk

Azóta gyakran jön látogatóba Paszkál. Ebben egészen biztos Marika. Mert mindig kiteszi a tálkában a vizet, és az mindig el is fogy. Egyszer pedig látta is! Megérkezett és abból ivott. Napközben a kert bokraiban alszik. Ha Marika éppen keresztezi Paszkál szokott útvonalát, és meglátja őt, akkor beszél hozzá. És Paszkál soha nem gömbölyödik össze ijedten, hanem szépen megáll Marika hangjára. Felismeri őt, áll, addig nem folytatja a saját útját.

Marika és Andris nagy kupacot raktak a kert sarkában levelekből, ágakból, gallyakból, szinte hegy lett belőle. Remélték csak mindketten, Paszkál majd itt szívesen  alussza a téli álmát. Addig pedig mászkál.

• Ha te nem ápoltad volna őt, soha nem lehetett volna újra egészséges! Paszkál már nem mászkálhatna soha többé, talán el is pusztulhatott volna! – ezt elismeréssel mondta Andris a testvérének. – Akkor most menjünk, és biciklizzünk együtt, jó? Végül is te nem vagy már kicsi hozzá!

Marika felült a biciklijére, és hálásan nézett Andrisra. A bátyja gyakran borzasztó tud lenni. De többször egészen jó fejnek mondható! Marikát már nem bosszantotta többé semmi.