Cicatrió

Cicatrió

Házunkban három cica él: Gerzson, Dagi és Kelemen. Nem csupán háziállatok, hanem a mi háromnemzedékes cicacsaládunk. Három hölgy, de fiú nevekkel ellátva, mondhatni, megáldva.

Rég volt már, amikor hozzánk került az idősebb Gerzson. A nevét még egy albérlőnktől kapta, váltig állítva, hogy fiú az istenadta. Tündéri kiscicaként tarka foltok színesítették bundáját, szeme körül pici állarcot viselt, mint a hős “Zorró”. Kiderült, hogy menő angora, hosszú szőrű, mintás, tarka, fekete, vörös és fehér foltokból álló, calico elnevezésű fajta. Nem volt kétség, megmelengette a szívünket, így maradhatott a kis cicafalat. Nagy cicabarátok voltunk, ezért többet volt nálunk, és tette színesebbé a család életét.

Aztán kiderült, hogy rossz térfélen állt, és mégiscsak lány. Megajándékozott bennünket még több boldogsággal. Egy egész teli kosár, tarka puhasággal. Ott leselkedett az újabb kedvenc, kinek orra olyan volt, mint a rózsaszín, mázas cukordrazsé, bundája tejfehér. Szeme körül vörös, fekete álarccal, mint a mamája. Fekete masnival a hátsóján ő lett a kiválasztott újabb kedvenc, aki a lányunk oltalmát élvezte tovább. Nevét egy filmből megkedvelt cicától lopta, mivel bundája miatt gömbölyded volt. Így lett Dagi (Loui) a kiskedvenc neve. Melegséggel ébresztette minden reggel, szemhéját nyalogatva érdes nyelvével. Nem lehet rá haragudni, olyan édes, csak simogatáskor nem hagyja magát, tudod, mikor kényeztess, de ne érj hozzám! Mai napig boldog cica, szeretettel gondoskodva róla. Ha valaki, akkor ő az, aki megszeretteti a „nem szeretem a macskákat” szerzetekkel.

Mit add Isten, egyszer csak összeszűrte a levet egy kormossal. A környéken lakott, Fricinek hívták. Éjfekete bundájával megdobogtatta a fiúnévre keresztelt Dagikát. Szerelmükből megszületett a harmadik nemzedékes fekete, Kelemenre keresztelve. Hogy miért kapta ezt a nevet? Folyton szorgoskodott a házkörül, mint a balladában megírt “Kőmíves”. Festéket nyalt, létrát mászott, szorgoskodott, mindig kéznél volt, ha felújításra került sor.

Ő már csak két színt örökölt, fekete-fehér, de hatalmas, sárga szemeivel szinte beszél. Fekete színe, mint a tenger mélye, apai örökség. Mai napig ő a legszelídebb, bájos cica, ki ha kell, szőrével beborítja a ház minden szegletét, keresztbe áll a lábad alatt, hogy rajta átessél. Folyamatosan dagaszt, mindennap máshol alszik, kibérli az ágyunkat, kitúrva rajta a tulajt.

Gerzson cica már nincs velünk, 18 év után békésen elaludt, vidám emlékeket hagyva maga után. Mikor hajnalban keltett bennünket, beülve az ajtóba visítva, hangja, mint a kányáknak, repült a kék kispárna. Már tudta, ezért a fejét mindig elhúzta. Ma már csak anya és lánya él velünk, Dagi is már 16 éves. Vérnyomáscsökkentőt szedő cica, hallottál már ilyet? Kapott még pár nevet: cukorpóni, cukorborsó, édes szeretet. Összebújva alszunk, orrunk összeér. Szőre csiklandoz, puha, rózsaszínű tappancsával sokszor megnézi, mellette vagyok-e még. Kelemen féltékeny, ezért a közelben helyezkedik ő is. Olyanok nekünk, mint unoka és dédunoka, hisztis kamaszok. Ők az elsők reggel, megcsókolom, simogatom mindkettőt. Kelemen a mosdóban is elsőként ér, felborítva, kinek nagyobb a tét. Minden nap ez van, de nem cserélném el semmiért, mert látványuk boldogságot hoz az élet minden területén.

Ez a cicatrió, három generáció boldogsága, tarka és fekete bundákkal, tele szeretettel és kalandokkal. 🐾❤️