Szörnyen éhes

 

Éhes vagyok. Szörnyen éhes!

Mily hívogató, mily kéjes,

Csak egy falatot adj nekem,

Ígérem, többet nem eszem!

 

De sivár lelkem csak zabál,

Örömöt lám ebben talál,

Marja, tépi, habzsol egyre,

Hadd hízzon meg disznó teste!

 

Szép arcodon mosoly virít,

Hívó szavad igéz, terít,

Mindent feltálalsz, csak értem,

Sokkal többet adsz, mint kértem.

 

Felállnék az asztalodtól,

Elég édes falatodból!

Féltő szavad rám parancsol;

„Egyél érett barackomból!”

 

Teli gyomrom megfeneklik,

Hogy az embert így szeretik,

Túl sok, túl édes vagy nekem,

De sírsz, ha késem leteszem.

 

Tömött libát torka fojtja,

Az éhét még így se oltja.

Menekülni, amíg lehet,

Üresre teltem meg veled.

 

Térdre hullok hát előtte,

Öreg, biztos szeretőre,

Ujjam torkomba szökik,

Éh varázsod megtörik.

 

Súlyos mocskod kiokádtam,

Elvesztél a döglött árban.

Lásd, győzelmem mily fényes!

Bár ne lennék szörnyen éhes…

 

Szabó Kira