Hiányzol.
Bent lüktet ereimben a hiányod.
Szinte látom arcod. Melengető karod.
Bárcsak itt lennél. Bár ölelhetnélek újból.
Hiányzol.
Ez az érzés gyötör, nem hagy nyugton.
Előtör folyton drága arcod. Mosolyod.
És ahogyan szemed mindent elmond.
Míg a szívem zakatolva rád felragyog.
Hiányzol.
És hiába nézem mindegyre a fotód.
Belülről feszít szét a fájó hiányod.
Még ha magamban százszor ís elsuttogom,
Hogy nemsokára látni fogod, tudod..
Hiányzol.
Átölelném szeretőn a karod.
Simogatnám a jól ismert arcod.
Mondanám,hogy szeretlek.
Súgnám, veled vagyok.
Pillangó képében hozzád rohanok,
Melengető szélként tárnám ki ablakod.
Kismadár lennék,mely rajtad nyugtatja szemét.
Bármi, csak hogy melletted lehessek én.
Hiányzol.
Az, hogy te is itt, a közelemben, velem legyél.
Szerethesselek. úgy, ahogy nem olyan rég.
Hiányzol.
Óh, bárcsak itt lennél !
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Hiányzol.
Óh, bárcsak itt lennél !”
Ezek a sorok nem csak a szerelmesekhez tudnak szólni, hiszen nekem hiányoznak a szüleim, másnak a társ, ismét másnak a család, az otthon, a haza. Sok minden tud hiányozni nekünk.
Tetszéssel olvastam soraid.
Szeretettel: Rita