Nevem Halász Zoltán. 1957-ben születtem Pécsett. Az itt - jellemzően műszaki pályán - ledolgozott 46 év után immár nyugdíjasként szeretnék néhány éves költői pályámon további szárnycsapásokat tenni.
Elmentél …és én mégis látlak. Elhagytál…. és én mindig várlak. Testemben a fájdalom árad. Semmi sem vethet neki gátat. Hol vagy most, mikor szükségem van
Ne takard el szemed előlem, ha valami fáj. Nem kell félned attól. hogy néha kiabálj. Veled vagyok, ha nem klappolnak a dolgok. Legyen bármi, én mindig melletted
Bárcsak innen fentről láthatnátok ti is a határt! Olyan tarka, mint a képzelet, és élénk meg vidám! Azt gondolnátok, hogy milyen szép, milyen boldog sárkányt Tereget
Én az utca embere vagyok. Nem látnak legtöbbször se kicsik, se nagyok. Olyan észrevétlen vagyok, akár a kosz. Piszok. Az életben nem hagytam eddig túl
2022 nyara volt. Káros szenvedély s alvászavar kezelésére beiratkoztam személyi edzésre. Meg a hiú ábránd is kissé elfogott tán, hogy a koszon kívül is valami
Hiába kérlelsz, hiába vársz. Hiába, hogy egy ajtót kitársz. Hiába kattan a kulcsod a zárban, Nem vár senki a hálószobában. Sehol sem vagyok, légnemű lettem.
