Péter, egy tizenkét éves fiú, egy kis hegyi faluban élt, ahol minden télen vastag hótakaró borította be az erdőt. Az emberek csendesek voltak, és az ünnepek sem voltak túl fényesek: mindenki a saját kis házában, magányosan ünnepelt. Péter azonban másképp érezte. Mindig is úgy gondolta, hogy a karácsony olyan varázslat, amit meg kell osztani másokkal.
Egyik reggel, amikor Péter a szánkóját húzva fáért ment az erdőbe, különleges fát pillantott meg. Egy hatalmas, tökéletes formájú fenyő állt ott, mintha sosem érintette volna a tél hidege. Az ágai zöldelltek, mintha egy másik világ része lenne. Péter úgy érezte, mintha a fa hívná magához.
„Te különleges vagy” – suttogta, miközben végigsimított a fa ágán. „De miért állsz itt egyedül, amikor mindenki más együtt ünnepel?”
Péter elhatározta, hogy feldíszíti a fát. Otthon elővette a nagymamájától örökölt régi karácsonyfadíszeket: kézzel festett gömböket, egy apró csillagot és pár foszladozó szalagot. Másnap kora reggel visszatért az erdőbe, és elkezdte feldíszíteni a fát.
Ahogy a fa egyre szebbé vált, Péter úgy érezte, hogy ezt a csodát nem tarthatja meg magának. Tudta, hogy a falusiaknak is látniuk kell. Másnap, a kis falu főterén minden bátorságát összeszedve elkiáltotta magát: „Van egy fa az erdőben, amit mindenkinek látnia kell! Gyere velem, és ünnepeljünk együtt!”
Eleinte csak néhány gyerek követte. Aztán az idősebbek is kíváncsivá váltak. Hamarosan a falu lakóinak fele összegyűlt az erdő szélén, és Péter megmutatta nekik a fát. Néhányan dühösen nézték. „Miért nem mondtad el hamarabb? Ez nem a te fád!” – morgott egy idős férfi.
Péter elpirult. „Nem az enyém, hanem mindenkié. Azért akartam megmutatni, mert együtt szebb lehet.”
A falusiak hamarosan hozzáláttak a fa feldíszítéséhez. Mindenki hozott valamit: régi díszeket, fonott koszorúkat, még színes szalagokat is. Ahogy dolgoztak, egyre jobban megnyíltak egymás felé. Az idős férfi, aki előbb még dühös volt, most Péter vállára tette a kezét. „Igazad volt, fiam. Ez a fa valóban mindannyiunké.”
Amikor elérkezett a karácsony este, a fát fényfüzérekkel világították meg. Az emberek dalokat énekeltek, nevetve meséltek történeteket, és olyan boldogság töltötte meg az erdőt, amelyet régóta nem érzett senki.
A falu lakói attól az évtől kezdve minden karácsonykor összegyűltek a titkos karácsonyfa körül. A fa már nem volt titok, de az érzés, amit adott, megmaradt: a szeretet, az összetartás és a közös ünneplés öröme. Péter büszkén figyelte, ahogy a falusiak évről évre újra életet lehelnek a fába.
A titkos karácsonyfa azóta is ott áll az erdőben, és minden évben egyre több embert hív magához. Mert ahogy Péter mondta, „Egy fa csak akkor ragyog igazán, ha megosztod a fényét másokkal.”
Author: Mahler Csaba
Mahler Csaba vagyok, harminckilenc éves író és költő, Gyomaendrődről, ahol családommal – feleségemmel és kisfiammal – élek. A versírás számomra már 2008 óta fontos része az életemnek, amikor megjelentek első alkotásaim, melyeket egy kis kötetben örökítettem meg. Az élet mélyebb rétegei és érzelmei már fiatalon inspiráltak, és ezek az érzések gyakran visszaköszönnek a verseimben. 2014-ben megismertem feleségemet, Katica személyében, aki mellett kreatív energiáim igazán szárnyra kaptak. Közös alkotásaink a helyi újságban is megjelentek, majd 2016-ban létrehoztuk a Gyomaendrődi Toll nevű havilapot, ami kulturális értékeket közvetített a város számára. Miután kisfiunk, Magor megszületett 2017-ben, szüneteltettük az újságírást, hiszen ő igényelte minden figyelmünket. Mivel munkám sok időmet elveszi, ritkán van alkalmam írni, de amikor tollat ragadok, fantáziám szabadon áramlik. Verseimet gyakran mély érzelmek ihletik, egy-egy dal, kép vagy érzés által. Megzenésített verseim – mint például „Pillantás” és „Eltévedve” – különösen fontosak számomra, és a szeretet, a szerelem vagy az összetartozás érzését közvetítik. Egyedül, csendben szeretek alkotni, ilyenkor gondolataim mélyre áshatnak, költői képeim pedig gyakran titokzatosak és sejtelmesek. Alkotásaimban mindig egy darabot adok magamból az olvasóknak vagy a zenén keresztül a hallgatóknak. Hobbim a vers- és szövegírás, és hiszek abban, hogy az irodalom és a mesterséges intelligencia jól kiegészíthetik egymást. Youtube csatornámon megzenésített...
