Az ital, Zoli és a lány

Zoli épp hazafelé tartott régi Skodájával, amikor a kocsi rángatni kezdett. Annyira rázkódott, hogy a tetejére erősített létra egészen lecsúszott. Mint Zoli. Csak ő vörös fejjel szitkozódott, míg a gépjármű strandkorlátkék volt, és bölcsen hallgatott.
– Hogy pont itt tudsz lerohadni, te szemét! – vicsorogta és belerúgott az első kerékbe. Érdekes módon a motor egyenletesen járt, csak a kerék eresztett le a mező felöli oldalon.
– A fenébe, még a pótkerekem is puha! – dühöngött Zoli és bekapcsolta az elakadásjelzőt. Valóban fura helyen állt meg. Épp a kis reptérre vezető úton a sáv szélén, szinte a fűben. Pumpát keresett, meg emelőt, amikor a bokrok közül egy csinos, miniszoknyás lány a közelébe riszálta magát.
– Na, mi van szépfiú, a kocsiban szeretnéd? – kérdezte a csinibaba.
– Nem szívni kell, hanem fújni! – morogta Zoli. Látod, hogy szerelni álltam meg, hagyjál már békén te is!
– Legalább egy kis pénzt adjál, ha már elfoglalod itt a helyet! Nem látnak a kuncsaftok.
– Adjon neked a hóhér, menj arrébb, még azt hiszik, hogy velem vagy! – mérgelődött Zoli, és mit ad Isten, a másik sávban pont szomszédja, a kőműves Sanyi fékezett és kaján vigyorral a fején átordibált Zolinak:
– Aztán csak keményen, vén kujon!
– Hülyegyerek, lerobbantam! – kiabált utána Zoli.
– Akkor nem pénz kell, hanem tabletta! – visította Sanyi és röhögéstől elcsukló hangon tovább haladt a falu felé. Pár perc múlva egyre több ismerős ment el a Skoda mellett, és persze mind gondosan lefékezett. Jól megbámulták a gömbölyű feneket és Zoli vörös fejét. Ismerte őt mindenki. Régi bútordarab volt már a kiskocsmákban. Érces hangú, energikus, különben vidám fickó. Korábban zenekarban játszott, manapság csak kedvtelésből, – vagy ha a csehóban megkérték, – ünnepségeken csapott a húrok közé.
– A lány segítőkész volt. Mikor Zoli kifulladt, ő pumpálta a kereket.
Kerékpáros csapat igyekezett a település felé, tele ismerősökkel.
– Figyelj már Zoli! Most pénz nincs vagy tehetség? – kiabálta oda vigyorogva az egyik fiatal kerekes gyerek. Tíz percen belül már az egész falu tudta, hogy Zoli egy könnyűvérű prédával pumpál az út szélén. Mindig vannak jó szándékú emberek, így főhősünk ifjú felesége is hamar megtudta, hogy merre mulat kedves ura. Fel is hívta telefonon, hogy legalább ne a világ szeme előtt pumpáljon.
Több sem kellett Zolinak!
– Virágszálam! – mondta kissé barátságosabban a lánynak. Nincs nálam pénz, de este meghívlak a kocsmába egy kis piára, ha már segítettél. Gyere be, hétkor én is ott leszek!
– Majd meglátom! – vonogatta vállát a Virágszál és letüdőzte az induló strandkorlátkék csoda füstjét.
Eljött az este. Zoli már jóval hét előtt az ivóban volt. A szokott lendülettel töltögette arcába a mámort. Unikum, sör. Ebben a sorrendben. Sietve, ki ne hűljön. A sárga falak közt legyek keringőztek és az öreg ventilátor csíkokat vágott a tömény füstbe.
– Halkítsd már le a rádiót basszus! – szólt a csaposnak türelmetlenül Zoli.
– Mi van, megint összevesztél az asszonnyal? – kérdezte Sanyi. Hidd el, én nem mondtam semmit a kiscsajról. Összejött valami legalább?
– Tudja a fene! A lány mondta, lehet, hogy hétre bejön. De már fél nyolc is elmúlt, így nem hiszem. Az asszonynak azt mondtam, hogy éjjel dolgozom. Gyere, inkább meghívlak egy körre! – mondta Zoli.
– Na jó, duzzogva elfogadom! – vigyorgott Sanyi és áthámozta magát a füstön két felessel, két sörrel a kezében. Zoli egy mozdulattal hátrabiccentette a fejét, és már el is tűnt a rövidital. Sört töltött, rágyújtott és egy pecsétes, kopott vászontokból előkapta a gitárját.
Olyan „leszarom a világot” – hangulata volt, és elkezdett játszani. A rádiót teljesen elnémították és az emberek lassan Zoli felé fordultak. Egyre jobban játszott, egyre többet ivott. Olyan volt már, mint Viszockij. Cigi a szájban, fél szemmel hunyorítva nézett körbe és vadul verte a húrokat. Ahogy hatott a pia, elkezdtek énekelni, majd ahogy még jobban hatott, elkezdtek üvölteni.
Ekkor lépett be Virágszál az ajtón. Cseppet meglepődött, de hamar feltalálta magát. Fél perc múlva már Zoli mellett ült és itta az italát.
Zolinak megvolt mind a két veséje, sőt, jól megnyúlt hólyagja is, de ennyi piát már nem bírt magában tartani. Nagy nehezen feltápászkodott és kiment a wc-re. A locsoló kocsi teljesítményével vetekedve először a csempét találta el, majd a csövet, végül a harmadik liternél már a piszoárt is. Onnan a ruhájára fröcskölt az újrahasznosított folyadék. Gondosan megkapaszkodott a törölközőben, mielőtt letépte. A cseppeket szétdörzsölte a nadrágján, hisz nagyobb felület hamarabb szárad. Gondolta. Eközben az ivó cimborák szétszéledtek a csehó pultja és asztalai felé. Inni jöttek, nem várni.
Virágszál viszont érdekes dolgot művelt. Óvatosan körülnézett, majd látva, hogy nem figyeli senki, egy pici műanyag hengert vett elő és a benne lévő port beleszórta Zoli sörébe.
Zoli pedig még a viseletes, vizeletes nadrággal küzdött, mikor felfedezte, hogy működik a kézszárító gép. Ügyesen ráállt a szemetesvödörre és egészen homorú formát felvéve nedves testét a szárító alá nyomta. Az értelem elnyeri jutalmát. Olyan volt, mint egy homorú ludens.
Ekkor lépett be Sanyi.
– Mi van, lopod a szárítót? – kérdezte megrökönyödve. Miért nem a kiscsajt viszed?
– Hülye vagy, nem értesz te semmit! – böfögte Zoli önérzetesen, forró gatyában, már szárazon. Azután kiment és szorosan Virágszál mellé ült. Ittak tovább. Zoli a sört, Virágszál már csak üdítőt felessel. Pár perc múlva Zoli teljesen elkábult. Forgott vele a világ.
– Buli van! – mondta és felbátorodva ölelgette a lányt.
– Menjünk fel hozzád, jó? – súgta Virágszál sokat sejtetően.
– Gyere! – búgta Zoli és nagy nehezen kitalált az ajtón. Fogta a lányt, húzta a kezét magával. A kéz végén jött Virágszál, engedelmesen.
A nagyi régi lakásába mentek. Kicsi volt, koszos, de volt benne egy széles ágy. Rugója lágy. Zoli elsüppedt benne. Még látta, hogy a lány leveszi a pulóverét, fölé hajol, azután snitt! Se kép, se hang. Éjjel iszonyú fejfájásra ébredt. Kereste az algopirint. Nem találta a táskájában. Ahogy a telefonját, és a pénztárcáját sem. Lassan összeállt a kép. Eszébe jutott a lány is. Hát, ha kikérdezik a haverok, azt nem mondhatja, hogy nem történt semmi! A biztonság kedvéért megnézte a nadrágján a cipp-zárt. Pont olyan mozdulatlan volt, mint a mögötte bujkáló álmos szerszám.
Még káromkodni sem volt kedve. Átbotorkált a hűtőgéphez és a bent hűsölő italokat mind magához vette. Leült a lépcsőre, megcsóválta a fejét. Nagyot sóhajtott, és ivott reggelig.
Délután még beült a strandkorlátkék Skodába, hátha kérdőre vonhatja Virágszálat, de szirmát sem látta. Viszont már volt egy jó pótkereke és egy fájó mája. Így telt el Zoli perverz éjszakája.

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole