Az ital, Nándi és a lány

Nándi épp hazafelé tartott régi Skodájával, amikor a kocsi rángatni kezdett. Annyira rázkódott, hogy a tetejére erősített létra egészen lecsúszott. Mint Nándi. Csak ő vörös fejjel szitkozódott, míg a gépjármű strandkorlátkék volt, és bölcsen hallgatott.
– Hogy pont itt tudsz lerohadni, te szemét! – vicsorogta és belerúgott az első kerékbe. Érdekes módon a motor egyenletesen járt, csak a kerék eresztett le a mező felöli oldalon.
– A fenébe, még a pótkerekem is puha! – dühöngött Nándi és bekapcsolta az elakadásjelzőt. Valóban fura helyen állt meg. Épp a kis reptérre vezető úton a sáv szélén, szinte a fűben. Pumpát keresett, meg emelőt, amikor a bokrok közül egy csinos, miniszoknyás lány a közelébe riszálta magát.
– Na, mi van szépfiú, a kocsiban szeretnéd? – kérdezte a csinibaba.
– Nem szívni kell, hanem fújni! – morogta Nándi. Látod, hogy szerelni álltam meg, hagyjál már békén te is!
– Legalább egy kis pénzt adjál, ha már elfoglalod itt a helyet! Nem látnak a kuncsaftok.
– Adjon neked a hóhér, menj arrébb, még azt hiszik, hogy velem vagy! – mérgelődött Nándi, és mit ad Isten, a másik sávban pont szomszédja, a kőműves Sanyi fékezett és kaján vigyorral a fején átordibált Nándinak:
– Aztán csak keményen, vén kujon!
– Hülyegyerek, lerobbantam! – kiabált utána Nándi.
– Akkor nem pénz kell, hanem tabletta! – visította Sanyi és röhögéstől elcsukló hangon tovább haladt a falu felé. Pár perc múlva egyre több ismerős ment el a Skoda mellett, és persze mind gondosan lefékezett. Jól megbámulták a gömbölyű feneket és Nándi vörös fejét. Ismerte őt mindenki. Régi bútordarab volt már a kiskocsmákban. Érces hangú, energikus, különben vidám fickó. Korábban zenekarban játszott, manapság csak kedvtelésből, – vagy ha a csehóban megkérték, – ünnepségeken csapott a húrok közé.
– A lány segítőkész volt. Mikor Nándi kifulladt, ő pumpálta a kereket.
Kerékpáros csapat igyekezett a település felé, tele ismerősökkel.
– Figyelj már Nándi! Most pénz nincs vagy tehetség? – kiabálta oda vigyorogva az egyik fiatal kerekes gyerek. Tíz percen belül már az egész falu tudta, hogy Nándi egy könnyűvérű prédával pumpál az út szélén. Mindig vannak jó szándékú emberek, így főhősünk ifjú felesége is hamar megtudta, hogy merre mulat kedves ura. Fel is hívta telefonon, hogy legalább ne a világ szeme előtt pumpáljon.
Több sem kellett Nándinak!
– Virágszálam! – mondta kissé barátságosabban a lánynak. Nincs nálam pénz, de este meghívlak a kocsmába egy kis piára, ha már segítettél. Gyere be, hétkor én is ott leszek!
– Majd meglátom! – vonogatta vállát a Virágszál és letüdőzte az induló strandkorlátkék csoda füstjét.
Eljött az este. Nándi már jóval hét előtt az ivóban volt. A szokott lendülettel töltögette arcába a mámort. Unikum, sör. Ebben a sorrendben. Sietve, ki ne hűljön. A sárga falak közt legyek keringőztek és az öreg ventilátor csíkokat vágott a tömény füstbe.
– Halkítsd már le a rádiót basszus! – szólt a csaposnak türelmetlenül Nándi.
– Mi van, megint összevesztél az asszonnyal? – kérdezte Sanyi. Hidd el, én nem mondtam semmit a kiscsajról. Összejött valami legalább?
– Tudja a fene! A lány mondta, lehet, hogy hétre bejön. De már fél nyolc is elmúlt, így nem hiszem. Az asszonynak azt mondtam, hogy éjjel dolgozom. Gyere, inkább meghívlak egy körre! – mondta Nándi.
– Na jó, duzzogva elfogadom! – vigyorgott Sanyi és áthámozta magát a füstön két felessel, két sörrel a kezében. Nándi egy mozdulattal hátrabiccentette a fejét, és már el is tűnt a rövidital. Sört töltött, rágyújtott és egy pecsétes, kopott vászontokból előkapta a gitárját.
Olyan „leszarom a világot” – hangulata volt, és elkezdett játszani. A rádiót teljesen elnémították és az emberek lassan Nándi felé fordultak. Egyre jobban játszott, egyre többet ivott. Olyan volt már, mint Viszockij. Cigi a szájban, fél szemmel hunyorítva nézett körbe és vadul verte a húrokat. Ahogy hatott a pia, elkezdtek énekelni, majd ahogy még jobban hatott, elkezdtek üvölteni.
Ekkor lépett be Virágszál az ajtón. Cseppet meglepődött, de hamar feltalálta magát. Fél perc múlva már Nándi mellett ült és itta az italát.
Nándinak megvolt mind a két veséje, sőt, jól megnyúlt hólyagja is, de ennyi piát már nem bírt magában tartani. Nagy nehezen feltápászkodott és kiment a wc-re. A locsoló kocsi teljesítményével vetekedve először a csempét találta el, majd a csövet, végül a harmadik liternél már a piszoárt is. Onnan a ruhájára fröcskölt az újrahasznosított folyadék. Gondosan megkapaszkodott a törölközőben, mielőtt letépte. A cseppeket szétdörzsölte a nadrágján, hisz nagyobb felület hamarabb szárad. Gondolta. Eközben az ivó cimborák szétszéledtek a csehó pultja és asztalai felé. Inni jöttek, nem várni.
Virágszál viszont érdekes dolgot művelt. Óvatosan körülnézett, majd látva, hogy nem figyeli senki, egy pici műanyag hengert vett elő és a benne lévő port beleszórta Nándi sörébe.
Nándi pedig még a viseletes, vizeletes nadrággal küzdött, mikor felfedezte, hogy működik a kézszárító gép. Ügyesen ráállt a szemetesvödörre és egészen homorú formát felvéve nedves testét a szárító alá nyomta. Az értelem elnyeri jutalmát. Olyan volt, mint egy homorú ludens.
Ekkor lépett be Sanyi.
– Mi van, lopod a szárítót? – kérdezte megrökönyödve. Miért nem a kiscsajt?
– Hülye vagy, nem értesz te semmit! – böfögte Nándi önérzetesen, forró gatyában, már szárazon. Azután kiment és szorosan Virágszál mellé ült. Ittak tovább. Nándi a sört, Virágszál már csak üdítőt felessel. Pár perc múlva Nándi teljesen elkábult. Forgott vele a világ.
– Buli van! – mondta és felbátorodva ölelgette a lányt.
– Menjünk fel hozzád, jó? – súgta Virágszál sokat sejtetően.
– Gyere! – búgta Nándi és nagy nehezen kitalált az ajtón. Fogta a lányt, húzta a kezét magával. A kéz végén jött Virágszál, engedelmesen.
A nagyi régi lakásába mentek. Kicsi volt, koszos, de volt benne egy széles ágy. Rugója lágy. Nándi elsüppedt benne. Még látta, hogy a lány leveszi a pulóverét, fölé hajol, azután snitt! Se kép, se hang. Éjjel iszonyú fejfájásra ébredt. Kereste az algopirint. Nem találta a táskájában. Ahogy a telefonját, és a pénztárcáját sem. Lassan összeállt a kép. Eszébe jutott a lány is. Hát, ha kikérdezik a haverok, azt nem mondhatja, hogy nem történt semmi! A biztonság kedvéért megnézte a nadrágján a cipp-zárt. Pont olyan mozdulatlan volt, mint a mögötte bujkáló álmos szerszám.
Még káromkodni sem volt kedve. Átbotorkált a hűtőgéphez és a bent hűsölő italokat mind magához vette. Leült a lépcsőre, megcsóválta a fejét. Nagyot sóhajtott, és ivott reggelig.
Délután még beült a strandkorlátkék Skodába, hátha kérdőre vonhatja Virágszálat, de szirmát sem látta. Viszont már volt egy jó pótkereke és egy fájó mája. Így telt el Nándi perverz éjszakája.

Author: Bujdosó Miklós Gábor

Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok és mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, hivatásomként evezős edző. Találkozásaimat papírra vetve igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. A szürreális, fordított mesék is a kedvenceimmé váltak a gyerekek rámhatásaként. Megjelent egy rajzokkal díszített önálló mesekönyvem és 2024 Könyvünnepén megszületett a Lírában kapható új, kilencven novellát tartalmazó kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Továbbra is érdekel, hogy miként érzi magát az Ecset, a Kisegér, az Ember, ha belép a történeteimbe. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor