Egy marék rizs

Telve voltam tervekkel. Egy-két nap és itt a karácsony. Gyermekeim családjával közös ebédek, szívélyes beszélgetések, születésnapok, hiszen azokból is esnek az év utolsó hónapjára. Aztán itt a szilveszter és vége lesz ennek az évnek, amely a háború árnyékában, különböző külső-belső ellenséges indulatokkal, szankciókkal, az esetleges eszkaláció sehová se vezető, ámde akár mindannyiunk életét tönkre tehető kilátásaival. Talán jövőre végre eljön a vágyott biztonság, kiszámíthatóság és a világban zajló gyilkolások csillapodnak.

Bár többnyire vendégségbe voltam hivatalos, azért itthonra is készültem, nehogy már éhen haljunk!

Aztán közbeszólt a betegség. Besurranó tolvajként elvette az egészségem, a jó közérzetem. Olyannyira elesett lettem, hogy a velem élő lányom az ügyeletet is kihívta.

24 órán keresztül csak keserű – fekete – teát ihattam, majd másnap sós vízben főtt burgonya  gazdagította az étrendem.

Szilveszterre viszont változtattam a menün, elvégre az ember adja meg az ünnep módját! Virsli, malac, pezsgő helyett egy marék rizs került fel az asztalomra.

Bevallom, hogy talán még soha életemben nem éreztem az enyhén sós vízben főtt, jó meleg rizst – csak úgy natúr fogyasztva – ennyire ízletesnek, finomnak. Szinte simogatta a gyomrom, mondván, ne félj, meggyógyítom, hiszen krumpli barátom besegített már. Ugye mennyire kevéssel is beéri az ember?

Hány ember él a földön, akinek ennyi jut?- gondolkodtam el magamban. Mikor is lettünk ennyire elrontva, hogy lényegesen többet együnk, mint ami a szervezetnek jól esik, ami valóban öröm és még táplál is?

Most zöldségek főnek egy fazékban. Gyökér, sárgarépa, karalábé egy koktél paradicsom és egy szelet paprika, egy kis petrezselyemzöld, na meg természetesen só. Majd leszűröm és ezt fogom újév első napján falatozni.

Ilyen fogadalmam még nem volt, de ha eszembe jut ez az ünnep, akkor biztosan odafigyelek és reményeim szerint be is tartom, hogy elég a kevés is.

Azért a buborékgyöngyöket ámulattal csodáltam, na persze nem itthon a saját üvegemben, hanem a tv műsorokat nézve. Ezt az egyet azért sajnáltam. Egy pohárnyi jól esett volna, na de talán lesz még rá alkalom.

Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.