Hallod-e kiáltásom?
Pedig üvöltök.
Hallod-e zokogásom,
Mit rímbe öntök?
Érzed-e a fájdalmam,
Mit én kihordok?
Érzed-e bánatom, mit
Magamba fojtok?
Látod-e az arcomon,
Sírós a mosoly?
Felfogod-e tényleg, hogy
A helyzet komoly?
Nem tudom, mit tehetek.
Belebetegszem.
Egy jégcsap az én ágyam,
Mikor lefekszem.
Az életkedvem oda.
Bú lett a társam.
Hátamra van írva,
Hogy összedőlt váram.
Nem boldogít már semmi.
A földi javak.
Csak szorosan ölelni
Újra tudjalak.
Author: Wágner Judit
Wágner Judit vagyok. 58 éves budapesti lakos. Családi állapotom: 34 éve férjnél, 3 már felnőtt fiú gyermek édesanyja. Közgazdasági egyetemet végeztem, de a szakmámban nagyon rövid ideig dolgoztam. A tradicionális családi modellnél maradva, én a gyermekeim mellett itthon maradtam. Ma már, mivel a fiúk kirepültek, a háztartás maradt, és a hobbi. Az egyik a tenisz, melyet, gyerekkorom óta űzök. A sport életem mindennapos része. Szenior versenyeken, csapatbajnokságon veszek részt. Ami a másik kedvenc időtöltésem, és ami miatt valójában önöknek bemutatkozom, az a versírás. Nagyon érdekesen kezdődött. 5-6 évvel ezelőtt egy családi karácsonyozást rendhagyó módon terveztük megrendezni. Úgy, hogy mindenki adjon valamit elő a többiek előtt. Ez lehetett éneklés, hangszeres előadás, színház, mese olvasás. Mindenki kedve szerint választhatott. Én, mivel nem nagyon szeretek szerepelni, a vers írást választottam. A családról írtam rímbe szedve. Hát innentől kezdve, születésnapokra, más családi eseményekre, ballagásra az én ajándékom mindig egy személyes vers volt. Aztán már nem csak alkalmakra írtam, hanem csak úgy. A természetről, évszakokról, érzéseimről. Elkezdtem böngészni az irodalmi pályázatokat. Neki bátorkodtam beküldeni verseket a megadott témákra. Önökre is így találtam rá. Sorakoznak is a könyvek, melyekben verseim megjelentek önöknek hála. Valahogy rákeveredtem a poet.hu oldalra is, ahol már több ,mint 250 versemet töltöttem...